Romániában júniustól 8 százalékkal nőnek a bérek a közszférában, de az átlagon felüli nyugdíjak is enyhén emelkednek - döntötte el szerdán a bukaresti kormány.
A privatizációs szervezet korábbi vezetőit és a Malév egykori vezérigazgatóját hallgatta meg a légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló eseti parlamenti bizottság szerdán.
A hírek szerint Szatmár megyében mintegy harminc olyan esetről szereztek tudomást, amikor a Erdélyi Magyar Néppárt támogatóiként ismert civileket zaklattak a hatóságok.
Az LMP véleménye szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta Szél Bernadett.
Nem jogerősen tizenhárom év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék szerdán azt a fiatal férfit, aki 2010 szeptemberében a baranyai megyeszékhelyen agyonverte barátnőjét, mert a lány már nem akart járni vele.
Normális dolog, hogy a fügefán a leendő gyümölcsök előbb jelennek meg, mint a levélzete? Az is érdekelne, hogy kivifán, ami most kezd kialakulni, mit láthatunk, illetve mi van a levelek tövében? Mi lesz belőle, virág vagy gyümölcs?
Az emberi erőforrások új minisztere azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, csökkentse a tárcájához tartozó államtitkárságok számát, a miniszterelnök viszont éppen ellenkezőleg döntött, és megnövelte.
Az uniós biztos szerint az ET megállapításai "független megerősítését jelentik annak, hogy az Európai Bizottságnak igaza volt, amikor aggályokat táplált a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban".
A szakértők feladata lesz Julija Timosenko volt miniszterelnök egészségügyi állapotának felmérésére, illetve az ügyében folytatott második bírósági eljárás nyomon követésére.
A gyógyszertárak működését és így a lakossági gyógyszerellátást veszélyeztethetik a Széll Kálmán Terv 2.0 forráskivonásai a Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint.
Bekérette a román külügyminisztérium Magyarország bukaresti nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkárnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata és Nyirő József tervezett újratemetése ügyében szerdán - közölte a magyar Külügyminisztérium az MTI-vel.
Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter, a vasárnapi észak-rajna-vesztfáliai választáson minden korábbinál gyengébben szereplő konzervatívok listavezetője volt.
Egy brit nő nemcsak elővette mellét élő adásban és megetette középső csoportos lányát, de bejelentette, szándékában áll 8 éves koráig szoptatni gyerekét.
Neves fellépők és gasztronómiai finomságok várják a jó borok mellett azokat, akik a hét végén ellátogatnak az Etyek Pincefesztiválra. A rendezvény családoknak is tartalmas programokat kínál.
Hargita megye háztartásainak csaknem felét el tudja majd látni árammal az a napelempark, amelyet Gyergyószárhegy mellett építene fel egy német cég román leányvállalata.
Hajdúsámsonban 1600-an, köztük 618 szülő írták alá azt a nyilatkozatot, hogy a jövőben állami, illetve önkormányzati fenntartású legyen a helyi általános iskola és az óvoda.
A forintra váltásnál az adósok hitelének negyedét elengedik a pénzintézetek, augusztustól pedig fix törlesztő részlettel számolhatnak azok, akik jelentkeztek.