Fozzie-nak, a pápaszemes pingvinnek társasága akadt. Az üveg mögött úszkáló delfinek sosem láttak még hozzá hasonlót, mert nem tudták levenni a szemüket a kis szárnyasról.
Pókermániája miatt fáradtan esik be a StarDust Musical Show próbájára a Madách Színház sztárja, Csengeri Attila. A színész ugyanis szenvedélyes játékos, a színpadon tanultakat pedig átülteti a zsetonokkal teli asztalhoz. Nyereménye így szinte mindig biztosított.
Sonka, tojás, csokinyuszi – húsvétkor ezek kerülnek terítékre az otthonokban, így az élelmiszer-biztonsági ellenőrök is az ezen termékeket árusító helyeket ellenőrzik fokozottabban. A Bors ellátogatott egy ilyen „razziára”.
Saját arcmásával találkozhat az utcákon Gyurta Dániel. Egy reklámkampány részeként óriásplakátra került a világbajnok mellúszó, aki egyhetes pihenőt kapott az olimpiai felkészülés hajrája előtt.
Órákon át nem engedte Romániába lépni Rendőrséget a rendőrség, mármint azt az 57 éves nőt, akinek Politia, azaz Rendőrség a keresztneve, mert azt hitték a határon, hogy ilyen néven csakis hamis lehet az útlevele.
Párhuzamot vont Schmitt Pál lemondása és Jézus nagypénteki elítélése között a KDNP tatabányai szervezete. A mű írója ma is közölné írását. A pártvezetés már nem ennyire lelkes.
Kosárfonó,kádármester,bőrdíszműves,fazekas -csak néhány a máig (és reméljük még sokáig)élő magyar kézműves mesterségek közül. Stábunk a ferencvárosi vásárcsarnok bemutatóján járt.
A Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési felügyelőségének ellenőre Csörnyeföldnél állították meg a törött alvázú, szakadt gumikkal közlekedő román rendszámú járművet.
Bruce Willis napokkal negyedik lánya születése után elrepül hazánkba, s aztán hónapokig itt forgatja majd a Die Hard ötödik részét. Az akcióhős családját az Egyesült Államokban hagyja.
Majd hanyatt esett meglepetésében a Bajai Rendőrség ügyeletese, amikor egy 71 éves bácsi beballagott a kapitányságra. V. Ferenc elővett a zsebéből két darab 42 M típusú támadó kézigránátot, lehelyezte az asztalra, és közölte: ezt hozta nekik.
A fiúk most aztán valóban megtudhatják, mit gondol róluk a vágyott lány. Mégpedig egy olyan ruha segítségével, amely átlátszóvá válik, ha a nő érdeklődését felkeltette egy pasi.
Rohamosan javul az agyhártyagyulladás miatt a László kórházban majd egy hétig mélyaltatásban tartott válogatott bokszoló, Dobrádi Zsolt állapota. Családja azonban még nem találkozhat az ébredező 21 éves sportemberrel.
Jogerősen börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki munkavédelmi ellenőrzéssel fenyegetve csalt ki több száz ezer forintot egy építési vállalkozótól.
A járások kialakítása kivezető a bürokrácia útvesztőjéből az egyablakos ügyintézés felé, jelentette ki Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár.
Gloucestershire - Pornófilmet készített egy 14 éves fiú a barátnőjével. A videót megosztották az Facebookon. A pikáns felvételeket több száz diák nézte meg és posztolta a közösségi oldalon.
A tehetséges Natasha Warnes képtelen volt feldolgozni, hogy legjobb barátnője brutális halált halt. A 16 éves lány inkább az öngyilkosságot választotta.