Egyeztetett a magyar kormánnyal az RMDSZ, de a romániai magyarság, valamint Románia érdekeit figyelembe véve döntöttek a kormányzati szerepvállalás mellet.
Woody Allen Éjfélkor Párizsban és Alexander Payne Utódok című filmjének forgatókönyve kapta vasárnap az Amerikai Írók Céhének (WGA) játékfilmes díjait.
A jelek szerint sikerült megmentenie a zátonyra futott házasságát Will Smithnek. A színész felesége egy szerelmes dalt írt urának, amit közzé is tett a Facebook oldalán.
Ezen a héten lépünk át a Halak csillagjegy hatásai alá, ami érdekes változásokat hoz mindenkinél. A bölcsességéről, sikereiről és magasabb szellemiségéről ismert jegy minden erejét beveti, hogy ezeket érvényesítse. Demeter Mónika asztrológus mutatja be a következő napok várható eseményeit.
SZÉKESFEHÉRVÁR – Győzni akar Ljubljanában is a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata. A székesfehérváriak az osztrák bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén átgázoltak ellenfelükön, 7-2-re győzték le az Olimpiját. Az egyik fél negyedik diadaláig tartó párharc második találkozóját kedden rendezik Szlovéniában.
Egy amerikai iskolában olyannyira elharapózott a gyerekek közti rivalizálás, hogy két 14 éves fiú úgy megverte egyik társát, hogy annak leszakadt az egyik heréje.
NÁPOLY – Csak abban bízhat André Villas-Boas (34), a Chelsea edzője, hogy játékosai a kedd esti, nápolyi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben nem ellene fociznak, mint az utóbbi két meccsen te(he)tték.
Átlagosan mintegy 1385 köbméter vizet használ el minden ember egy évben, ami nagyjából 8650 teli fürdőkádnak felel meg - állapították meg holland kutatók.
New Jersey — Alig pár órával anyja temetése után már bedrogozva szédelgett Whitney Houston (†48) lánya, aki a jelek szerint nem képes feldolgozni az énekesnő halálát.
GYŐR – A nagy sikerek mögött nagy pénz áll! A Rába-parti városban rengeteget áldoznak arra, hogy az Audi ETO elhódítsa a női kézilabda-Bajnokok Ligája trófeáját. A győriek egyre meggyőzőbbek, vasárnap elsöpörték útjukból az egyik legnagyobb vetélytársat, a címvédő norvég Larvikot (31-22).
Budapest — Kövér László házelnök ragaszkodik hozzá, hogy legyen a parlamentnek egy saját rendfenntartó egysége. A fideszes politikus ugyanis a honatyák biztonsága miatt aggódik. Kövérnél az elmondása szerint az verte ki a biztosítékot, amikor egy jobbikos képviselő szamurájkarddal hadonászott a Parlament épületében.
"A bírálatok nagy része vagy politikailag motivált (...), vagy nem pártatlan és nem a tényeken, hanem általánosításokon és spekuláción alapul" - olvasható a levélben.