2012. december 21. péntek

dec. 21
18:59
Robbanásveszély volt egy hatvani üzemben (hirado.hu)
A tűzoltók kiürítették az üzemet, mintegy száz dolgozónak kellett elhagynia a helyszínt.
dec. 21
19:01
Megjelent a legalább 55 ezres létszámot rögzítő kormányhatározat (hirado.hu)
A kormányhatározat rögzíti, hogy a 2013-2014-es tanévben magyar állami részösztöndíjas képzést nem hirdetnek meg.
dec. 21
19:03
Így számolnak: ez évi százezret is jelenthet egy családnak (hirado.hu)
A nagycsaládosok egyesülete szerint ha a gázé és a villanyé mellett a víz és a szemétszállítás díját is mérséklik, évi 100 ezerrel több maradhat a családoknál jövőre.
dec. 21
19:05
XVI. Benedek ismét hitet tett a hagyományos családmodell mellett (hirado.hu)
A pápa szerint aki elutasítja a férfi és a nő házasságán alapuló modellt, magának az embernek a lényegét vonja kétségbe.
dec. 21
19:07
Hárommal kevesebb ország indul az Eurovíziós Dalfesztiválon (hirado.hu)
Összesen 39 ország vesz részt a 2013-as versenyen.
dec. 21
19:09
A lakhatási jogért és a hajléktalanság kriminalizációja ellen tüntettek (hirado.hu)
A lakhatáshoz való jogért és a hajléktalanság kriminalizációja ellen tüntettek a Város Mindenkié csoport szervezésében péntek délután Budapesten.
dec. 21
19:15
Az életbe került, hogy nem akart késni az iskolából (BorsOnline)
Öröm helyett borzalmas tragédia ért egy dombiratosi családot az ünnepek előtt alig pár nappal: egyetlen gyermeküket, egy 14 éves kislányt utolsó tanítása napja előtt gázolt halálra egy busz. A település egy emberként gyászolja a gyermeket.
dec. 21
19:15
Videó: Ivett nem várt, gimisként vetkőzött (Blikk)
dec. 21
19:33
Rooneyék második gyermeke is fiú lesz (BorsOnline)
Nagy az öröm a Manchester United futballcsapat sztárjátékosának, Wayne Rooneynak az otthonában, Kiderült, hogy neje, Coleen másodszor is kisfiút hord a szíve alatt.
dec. 21
19:33
Szinkronszínész lesz Baricz Gergő (Blikk)
Baricz Gergő (22) szinkronszínésznek állt, egy mesefilmben szereplő kisfiúnak kölcsönzi a hangját.
dec. 21
19:33
Januárban újraindulhat a debreceni 2-es villamos építése (hirado.hu)
Kósa Lajos polgármester az MTI érdeklődésére elmondta: a megállapodás szerint nettó 7,97 milliárd forint lesz a beruházás végösszege.
dec. 21
19:35
Tóth Gabival búcsúzik a Blikk buliján a 2012-es év (Blikk)
Az ország legnagyobb szilveszteri bulijával készül a Blikk, amelynek az idén új helyszín, az Erzsébet tér ad otthont.
dec. 21
19:51
Mindenkit meglepett Paris Hilton (BorsOnline)
Futó kapcsolatnak tűnt, mégis három hónapja együtt van Paris Hilton és tíz évvel fiatalabb fiúja.
dec. 21
19:51
Bódi Sylvi döntött: lesz jövőre naptár (Blikk)
Másfél hónapos önkéntes száműzetés után visszatért a valóságba Bódi Sylvi (31).
dec. 21
19:51
Demonstráltak a Miskolci Rádió mellett (hirado.hu)
A Miskolci Rádióért tenni akarók közösségét alapították meg civilek pénteken.
dec. 21
19:53
További 28 támogatott pályázat a Tanyafejlesztési Programban (hirado.hu)
Az idei keretből 440 millió forint összegben lehetőség nyílt további 28, korábban forráshiány miatt elutasított pályázat támogatására.
dec. 21
19:55
Fegyveres őröket állítanának az amerikai iskolákhoz (hirado.hu)
Az amerikai fegyvertartók szövetsége sürgette a fegyveres védelem bevezetését.
dec. 21
19:57
Az 55 ezer hallgató megoszlásáról is tárgyal a HÖOK (hirado.hu)
A 2013-ban felveendő legalább 55 ezres létszám képzésenkénti megoszlásáról és a hallgatói szerződésről is tárgyalnak szombaton.
dec. 21
19:59
Katalónia újraválasztotta kormányfőjét (hirado.hu)
A függetlenségre törekvő Katalónia pénteken újraválasztotta Artur Mas kormányfőt.
dec. 21
20:01
A Békemenet kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat (hirado.hu)
A pénteki átadási ünnepségen az Országgyűlés elnöke a rendszerváltás története egyik legfontosabb mozgalmának, történelmi fordulópontnak nevezte a Békemenetet.
dec. 21
20:09
Elképesztő: iharkúton úszkált az édesvízi őshüllő (BorsOnline)
A világ első édesvízben élő, a moszaszauruszok családjához tartozó őshüllő maradványaira bukkantak Iharkúton. A terület valódi kincsestár: 12 év alatt hét újként azonosított őshüllőfaj került itt elő.
dec. 21
20:09
Röghöz kötés, fizetős szakok: nem enged a kormány (Blikk)
A diákok szerint égetnivaló a hallgatói szerződés. Szombaton újra a miniszterrel tárgyalnak.
dec. 21
20:09
Hallgatói szerződések mintapéldányait égették el a Széll Kálmán téren (hirado.hu)
A rendezvényen a Hallgatói Hálózat képviselői is részt vettek.
dec. 21
20:11
A római parlament megszavazta a költségvetést (hirado.hu)
A római parlament alsóháza pénteken megszavazta a szakértő miniszterek kidolgozta költségvetést, Mario Monti kormányfő pedig ennek nyomán este az államfői palotában benyújtja lemondását.
dec. 21
20:13
Élő halat szállító tolvajokat kaptak el (hirado.hu)
Lopott halat szállító orvhalászok buktak le több mázsányi zsákmányukkal Szolnokon.
dec. 21
20:15
BUX: +0,48 százalék záráskor (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,21 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 17 948,31 ponton zárt pénteken.
dec. 21
20:17
Szíriáról, vízumpolitikáról és energiapiacról tanácskoztak az EU vezetői Putyinnal (hirado.hu)
Az orosz elnök szerint Oroszország és az Európai Unió gazdasága egyre jobban függ egymástól.
dec. 21
20:19
Halálos baleset Baja közelében (hirado.hu)
Az 55-ös út érintett szakaszát lezárták, a rendőrök elterelik a forgalmat - tette hozzá a szóvivő.
dec. 21
20:27
Helyi népszavazást tartana a Jobbik a Roma Kulturális Központról (hirado.hu)
Legalább hat önkormányzati képviselő támogatását várják.
dec. 21
20:29
Zalai turisztikai fejlesztésekre 2,5 milliárdos támogatás (hirado.hu)
Erről Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke tájékoztatta közleményben az MTI-t.
dec. 21
20:31
Ismeretlenek tehéntrágyát öntöttek az adventi kettős kereszthez Veszprémben (hirado.hu)
Az ügy miatt a Jobbik feljelentést tett a rendőrségen, remélik az elkövetők megkapják méltó büntetésüket.
dec. 21
20:33
A Libération a magyarországi diáktüntetésről (hirado.hu)
A magyar diákok meggyengítették Orbánt címmel közölt tudósítást a hallgatói tiltakozásról a Libération.
dec. 21
20:35
Részleges útlezárás mellett helyszínelnek a 2-es főúton (hirado.hu)
Kamion és személyautó ütközött Szendehely és Katalinpuszta között.
dec. 21
20:37
Felgyújtotta magát a világvégétől való félelmében egy ukrán férfi (hirado.hu)
Egy munkanélküli férfi benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát az állítólagos világvége miatt pénteken.
dec. 21
20:39
Rendhagyóan indul a Dankó Rádió (hirado.hu)
Farkas Bálint és Szolnoki Tibor operettművész vendégszereplésével, élő kívánságműsorral indul el szombat reggel 6 órakor a közmédia új zenei rádiócsatornája.
dec. 21
20:41
Nyílt levélben kérik a balatonalmádi igazgató leváltását (hirado.hu)
A Petíció az Almádi Gimnáziumért elnevezésű Facebook-csoport a közösségi oldalon tette közzé a levelet.
dec. 21
20:45
Brutális módon kínozták halálra a négyéves fiút (BorsOnline)
Saját szülei gyilkoltak meg egy brit kisfiút. A gyereket hónapokon keresztül kínozták a bekattant felnőttek.
dec. 21
20:45
Bezárt a Mikulásgyár (hirado.hu)
Börtönök adományaival fejeződött be a jótékonysági akció.
dec. 21
20:47
Lelőttek egy ENSZ-helikoptert Dél-Szudánban (hirado.hu)
Dél-Szudánban legalább öt ember - köztük négy orosz - életét vesztette, amikor lelőtték az ENSZ szolgálatában álló helikopterüket.
dec. 21
20:49
NGM: kalkulátor segíti a kisadózókat (hirado.hu)
A kalkulátor elérhető a kormányportálon, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkárságának oldalán.
dec. 21
20:51
Az MMA-tagok kiálltak Fekete György mellett (hirado.hu)
A Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) és annak elnökét, Fekete Györgyöt felhasználva a kormány ellen indult "hecckampány".
dec. 21
20:53
Székelyföldön énekelt a Magyar Rádió Énekkara (hirado.hu)
A kórus Orbán Balázs síremlékénél énekelte a székely himnuszt.
dec. 21
20:55
Bizalmat szavazott a parlament Victor Ponta új kormányának (hirado.hu)
Nagy többséggel bizalmat szavazott a román parlament pénteken Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új kormányának.
dec. 21
20:57
Hende: több pénzt kapott Szombathely, mint amennyit kért (hirado.hu)
Jelzés értékű, hogy Szombathely több pénzt kapott a kormányzattól, mint amennyit kért - mondta a honvédelmi miniszter, a vasi megyeszékhely országgyűlési képviselője.
dec. 21
21:03
Félelmetes képek jelentek meg Depardieu-ről - fotók (BorsOnline)
Aggodalomra adnak okot azok a fotók, amelyeket a római reptéren készítettek a legendás színészről.
dec. 21
21:03
Tovább bővít Budapesten a Norwegian légitársaság (hirado.hu)
A Budapest Airport közleménye szerint április 11-én érkezik az első jellegzetes piros-fehér festésű Norwegian gép Helsinkiből Budapestre.
dec. 21
21:05
Botrány: ikertestvére gyilkosához ment hozzá a lány (BorsOnline)
Teljesen kiborultak annak a fiatal nőnek a rokonai, aki feleségül ment ahhoz a férfihez, aki megölte a testvérét.
dec. 21
21:05
Különleges rekorddal próbálkoznak itthon - megmutatjuk (hirado.hu)
Egynapos folyamatos úszást szerveztek Nyírbátorban, a rekordkísérletbe bárki beszállhat.
dec. 21
21:07
Matolcsy: a kormány a tartalékból finanszírozza a felsőoktatási változásokat (hirado.hu)
A kormánynak 20-30 milliárd forintnyi többletforrást kell biztosítania felsőoktatásnak a legutóbbi változások finanszírozásához - mondta a nemzetgazdasági miniszter a HírTV Bruttó című műsorában.
dec. 21
21:09
Székesfehérvár: szerződést szegett a börgöndi reptér befektetője (hirado.hu)
A közgyűlés szerint a börgöndi repülőtér befektetője szerződést szegett, de az önkormányzat folytatja a tárgyalásokat a céggel a peren kívüli megegyezés érdekében.

Keresés