Megszűnt a Bumeráng magazin. A Boros Lajos és Bochkor Gábor nevével fémjelzett újság mindössze öt számot élt meg. Az újság készítői az alacsony példányszám mellett a közös koncepció hiányával indokolták döntésüket.
Az 5+1 csoport azon munkálkodik, hogy felújítsa a tárgyalásokat Irán nukleáris programjáról, amely a Nyugat gyanúja szerint atombomba előállítására irányul.
A Policy Agenda felmérésből kiderül: a válaszadók 4 százaléka úgy nyilatkozott, hogy annak ellenére csökkent az új Mt. hatására a fizetése, hogy új munkaszerződést kötöttek vele.
A Minden, ami divat című ingyenes programon 25 és 30 év közötti magyar tervezők hordható, utcai viseleteit, illetve "kis" fekete, ünnepi öltözékeket mutatnak be.
Segít a vizsgákban, munkát találni és még szerelmi ügyekben is Kati néni – állítják a fehérváriak. A mosolygós piaci árus szobra a város sétálóutcájában áll. A legenda szerint aki megérinti az orrát, annak szerencséje lesz.
Ötvenkilenc évvel azután, hogy James Watson és Francis Crick kikövetkeztette a DNS-molekula kettősspirál-szerkezetét, olasz kutatóknak sikerült elkészíteniük az első közvetlen fotót az életet kódoló csavart létráról.
Szlovákiában jövőre átlagosan 3,28 százalékkal csökken a villamos energia ára a háztartások számára, és a földgáz is mindössze 0,46 százalékkal fog drágulni.
A rádiózás napja alkalmából Vígh Zoltán brüsszeli tudósító a riporterek életéről, esendőségeiről mesélt, valamint arról, hogy a hírekben szereplő csúcspolitikusok is emberek.
Peren kívüli megállapodást kötött Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezetője azzal a szobalánnyal, akit állítólag megerőszakolt tavaly májusban egy New York-i hotelben.
Az emberekben korábban ismeretlen koronavírust eddig kilenc emberben mutatták ki, akik a közel-keleti térség három országában fertőződtek meg, a fertőzöttek közül öten haltak meg.
Pénztelenség, öregedés, egyedüllét, leggyakrabban ezektől félnek - derül ki a "kínai Google", a Baidu keresőóriás internetes adatbázisának elemzéséből.
Az IMF az ukrán hatóságok kérésére a jövő héten szakértőket küld Kijevbe, hogy új hitelmegállapodást készítsenek elő - közölte a nemzetközi pénzügyi szervezet.
Nem merte vállalni az újabb vetélés kockázatát, ezért abortuszhoz folyamodott egy brit nő. Az orvosok végül rábeszélték, hogy ne adja fel, így újra próbálkoznak partnerével.
Tizennyolcadik lemezét készítette el az egyik legfontosabb magyar világzenei formáció, a Ghymes. A 30 fényév című stúdióalbum a harmincadik születésnapját 2013-ban ünneplő csapat jubileumi évének előfutára.
New York ‒ Így kell kinézni 54 évesen, ahogy Sharon Stone teszi! Az Elemi ösztön egykori szexbombája az ötödik X felett sem veszített semmit nőiességéből és pazar alakjából, ahogy azt a bundája alól kivillanó részletekkel is érzékeltette.
A két szervezet nevében Komáromi Róbert, az NMH főigazgatója és Kozma Tamás, a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének elnöke írt alá együttműködési megállapodást.