Lynn Haven - Baltával támadt egy hajléktalanra, majd miután megölte, kivette és megette áldozata agyát illetve szemét egy elvetemült férfi az Egyesült Államokban.
Az Amerikai Filmakadémia bejelentette, hogy az Everyone Counts Inc. vállalatra bízták a Filmakadémia elektronikus szavazási rendszerének kifejlesztését.
Az újságíró 90 évet élt. Utolsó éveiben, az MTI Fotóarchívumában a történelmi események és személyek azonosításával segítette a fotódigitalizálási program munkálatait.
Őrei attól félnek, hogy megöli magát a börtönben a reménytelenül szerelmes nő, miután megtudta: párja - akit pedofil vádakkal tartottak fogva - felakasztotta magát cellájában. Lianne Smith (45) egyébként szintén szörnyű tett miatt van börtönben: megölte saját gyermekeit.
Négyszáznyolcvan település maradt áram nélkül, és ezerháromszáz embert mentettek ki, akik gépkocsijukkal akadtak el az országutakon - közölte a román belügyminisztérium.
A honvédelmi miniszternek küldött levélben erősítette meg az amerikai nagykövet azt a korábbi sajtóhírt, amely szerint az Egyesült Államok kongresszusa jóváhagyta a Pentagon 13,3 millió dollár értékű támogatását Magyarország számára.
Egykori szerelme öngyilkossága után pokollá változott Csézy élete. Az énekesnő állítja: párja nélkül ő sem vészelte volna át a tragédiát, de Liptai Claudia viselkedése is erőt adott számára.
A Cseh Köztársasában élő magyarokat tömörítő érdekvédelmi és képviseleti szervezetek "nagy aggodalommal követik az utóbbi időben Magyarország ellen irányuló bírálatokat.
Kilakoltathatnak egy brit családot az otthonukból, miután a szomszédok összefogtak ellenük. arra panaszkodva, hogy túl hangosan sír a pár két éves kislánya.
Chopok - Szlovákia eddig is olcsó síparadicsomnak számított, de lassacskán színvonalban is beéri a nyugati konkurenciát. A legnagyobb síterepen, a jasnái régióban például az enyhe tél ellenére is kiválóan lehet síelni, a pályákról hóágyúk gondoskodnak.
Hiller István volt szocialista oktatási miniszter szerint a kormánynak nincs oktatáspolitikája: a felsőoktatásban koncepció nélküli pénzkivonás zajlik.
A pénisz mérete már régóta nem tabutéma. A legnagyobb hímvesszővel egy seattle-i színes bőrű férfi, Long Dong Silver büszkélkedhet. Az ő szerszáma pontosan 45 cm hosszú, míg a legkisebb valaha mért pénisz csupán 1 cm. Akad azonban néhány olyan világrekord, mely még ennél is megdöbbentőbb.