Egyre népszerűbb Romániában a Kolozsváron egy hónapja elindított Igen, tessék! jelszóval meghirdetett, a magyar nyelvhasználatot és a többnyelvűséget népszerűsítő kampány.
Válaszolni kötelező, ám nevet megadni nem kell – ez a szombaton induló népszámlálás főszabálya. A húsz percet igénybe vevő felmérés kérdéseire a neten, kérdőíven vagy személyesen lehet felelni.
Az NGM kiemelte, hogy folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése a vizsgált időszakban is. A szaktárca szerint ez leginkább a versenyszférában valósult meg.
A munkájában és a magánéletében is sikeres anyát alakít Sarah Jessica Parker, aki azonban állandóan időhiánnyal küzd. A Csak tudnám, hogy csinálja valós problémával foglalkozik, mégse sikerül jó és reális megoldást találnia.
Uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadna független polgármesterét és feleségét, akik lakásukon illegális boltot üzemeltettek. Az üzletben kétszeres, háromszoros áron adták az élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket.
Florida – Amanda Stevenson (96) a legidősebb ember, akit valaha is emberöléssel gyanúsítottak Floridában. A nyugdíjas postai dolgozót unokaöccse lelövésével vádolják.
Sikerült megállapodnia Pollák Zoltánnak, az Újpest balhátvédjének a csapat vezetőivel, így minden bizonnyal megkapta azt a hárommillió forintot, amivel a klub tartozott neki, de egyben nehéz helyzetbe is került.
Kovács Lajost és hét társát csalás és hűtlen kezelés miatt vonták felelősségre, a MTI-Hírcentrum úgy tudja: az ügy iratait szerdán délben adták át az ügyészségnek.
A nektárfogyasztás érintő vizsgálat egy nagyobb projekt része, melynek célja kategorizálni és használni a természetben megfigyelhető ivási technikákat.
Roslyn Holloway (49) különféle módokon bántalmazta a gyerekeket, volt, akit voodoo szertartással rémített halálra, de volt, akit meg is vert. Mégis mindössze 4 évre tiltották el a tanítástól.
Foggal-körömmel védi ügyvédje az amerikai Amanda Knoxot (24), aki még 2007-ben, Olaszországban, a barátjával egy szexorgia közben brutálisan meggyilkolt egy diáklányt.
Vitát kavart az egyik parlamenti párt javaslata, miszerint szállítsák le a büntethetőség határát két évvel. Az embereknek elegük van a bűnöző kölykökből, de szakemberek szerint ez rossz lépés lenne.