Budapest - Mellbedobással győzött az Újpest 4-1-re a Pécs ellen a labdarúgó-NB I 8. fordulójában. A lilák eddig múltjukhoz méltatlanul szerepeltek a bajnokság 2011/2012-es kiírásában, nyeretlenül, kiesőhelyen szerénykedtek.
New York - A biztonsági erők teljes készenlétben vannak, miután hírt kaptak arról, hogy az Al-Kaida terrorszervezet alagutakban és hidakon akar bombákat robbantani New Yorkban és Washingtonban.
Budapest - Vastag Csaba visszatért az alapokhoz: újra egy musicalben játszik. Az X-Faktor győztese gőzerővel próbálja a Fáraó szerepét a Madách Színház József című darabjában. Két táncos próba közben elárult egy-két titkot a régi, X-Faktor előtti életéből.
BUDAPEST ‒ Nem akar tovább élni Hulé Éva, Jimmy halálának koronatanúja. Az asszonyon átok ül, amióta előállt azzal, hogy tudja, mi történt a Királlyal életének utolsó perceiben.
BUDAPEST - Jövő héten pedig meg is kezdi egyetemi tanulmányait a budapesti orvostudományi egyetem fogorvosi karán a kilencszeres profi világbajnok ökölvívó.
A takarékszövetkezet igazgatója 33 év becsületes munkája után szorult anyagi helyzetében tévedt rossz útra, de hamar kiderült: bűnözőként túl ügyetlen.
Munka nélkül maradt Gáspár Győző és Valkó Eszter. A műsorvezetők a VV 4 során a BeleValót vezették utoljára, a VV 5-ben már nem kapnak lehetőséget. Egyelőre egyiküknek sincs új helye.
Ilyen az igazi zenészszolidaritás: amikor a szakma hazai nagysága észrevette, hogy ifjú kolléganője megrogyott, meghívta magához, s ott úgy élhetett, mint egy szanatóriumban.
A hét mondása: „Stohl egy erős ember, egy férfi, a börtönt ki fogja bírni, nem fog összeroppanni. Én amúgy arra számítottam, hogy felfüggesztettet fog kapni, mert ebben a karambolban semmi szándékosság, aljasság nem volt.” Till Attila
A csinos modell nem örül annak, hogy priuszos testvére reflektorfénybe kerül, de Gergőt csak az érdekli, hogy bejusson a villába és megnyerje a VV 5-öt.
Számos szervezet egyre hangosabb tiltakozása ellenére immár csaknem 90 napja raboskodik Zsák Ferenc, aki korábban harcba szállt az Audival. Az autógyártó óriás azonban, miután megegyezett a természetvédővel, feljelentette őt.
Budapest ‒ Fábry Sándor mintha már nem lenne annyira kapós. Tizenhárom év után a megszokott formájában megszűnt a műsora, az Esti Showder, amely az utóbbi években egyre kevesebb nézőt szegezett a képernyő elé.
2001. szeptember 11-én az al-Kaida terrorszervezet összehangolt támadást intézett az Amerikai Egyesült Államok ellen. A géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét. Kevesen vannak, akik nem emlékeznek, mi történt velük azon a napon, amelyen megváltozott a világ.
A Juventus az Európai Labdarúgó Szövetséghez fordult jogorvoslatért, és azt kéri, az UEFA zárja ki az Intert a Bajnokok Ligájából. Az ok: a kék-feketék is érintettek a 2006-os olasz bundabotrányban.
A jelek szerint hamarosan vége a munkahelyi pornónézésnek, hiszen két koreai tudós kitalálta, hogyan lehet hatékonyan megszűrni a felnőtteknek szóló filmeket.
Ébren nem tud festeni Lee Hadwin, amikor azonban elalszik, olyan fantasztikus festményeket pingál, amiket több tízezer dollárért árul. A mai napig nem tudja, hogyan alkot.
WASHINGTON – A tíz évvel ezelőtti szeptember 11-i terrortámadások alapjaiban rengették meg a világot. Az Amerika szívét ért merénylet után senki sem érezhette magát biztonságban. Az USA-ban és a nyugati világban újabb terrorakcióktól rettegtek, de azokban az iszlám országokban is a félelem lett az úr, amelyeket össze lehetett kötni az al-Kaida terrorszervezettel. Ott Amerika bosszújától…
Habár sokáig vívódott, végül elvállalta, hogy leül az Üllői úton a Zalaegerszeg kispadjára Prukner László vezetőedző. Az utolsó helyen álló csapatnál bemutatkozó szakember jó szívvel gondol vissza a Ferencvárosnál eltöltött évekre.
Nem az a passzív pihenős fajta Majka: egy pillanatra sem tud nyugton maradni, még a csodaszép spanyol tengerparton sem. Ha kíváncsi vagy, hogyan strandoltak és ökörködtek Majkáék a nagy túrán, olvasd el a Pókermánia.hu cikkét!
A nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézet lakóinak fog zenélni a Megasztár5-ben felfedezett Fivérek zenekar a Magyar Dal Napja nevű rendezvény keretében. Presser Gábor a nagyszabású rendezvény megszervezéséről mesélt.
A Seat az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy gondos marketingmunkával és persze termékválasztékkal egy érzelmekre ható sportos márkává váljon. Az új Alhambrával hátraarcot csináltak.
5.8 kilóval jött a világra egy angol újszülött, és ezzel a szigetország legnagyobb lánybébije lett. Farah, a 35 éves Karen Gallacher lánya kétszer akkora, mint egy átlagos baba.
Leforgatta második klipjét Rácz Béla (25), aki nem aprózta el a látványt az új számhoz, amelyhez több tízmilliós Lamborghini, szépségkirálynő és Düki dukált.
Minden generációnak megvan a saját fiúbandája. A legfrissebb a The Wanted, amely azonban sokak szerint a régiek nyomába sem ér, a slágerlistákon mégis hódít.
A kriminológusok százhuszonhárom éve kutatták Hasfelmetsző Jack véres nyomát, de a tettest elfogni nem tudták, kiléte ismeretlen maradt. Most kiderült, hogy Jack villamosszékben végezte.
Bíróság elé kell állnia annak a dán orvosnak, aki meztelen fényképeket készített női pácienseiről, akiket ráadásul szexuáis játékszerek használatára kényszerített, mondván az segít majd anorexiájuk kezelésében.
Tiszasalamon — Állva tapsolt Demes Tamás (19) produkciója után a zsűri! Az X-Faktor versenyzője álmában sem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz a szigorú ítészek előtt, pedig Geszti Péter (47) a műsor egyik legnagyobb meglepetésének nevezte a kárpátaljai énekest.
ÁRTATLAN Óriási riadalmat okozott egy sydney-i ékszerboltban Leonardo DiCaprio, aki két szekrény nagyságú testőrrel a háta mögött, kapucnis felsőben, arcát napszemüveggel eltakarva lépett be egy luxusékszerekkel foglalkozó üzletbe.
New York — Álomdöntőt rendeznek hétfőn a férfiaknál a US Openen. Az amerikai nemzetközi teniszbajnokság fináléjában a világelső Novak Djokovics (24) és a címvédő Rafael Nadal (25) csap össze egymással.
Budapest — Ki gondolná a velünk szemben sétáló fickóról vagy kedves lányról, hogy félelmetes harcos? Pedig bárhol felbukkanhatnak a magyar pankrátorok, akik a ringben kíméletlenül vívják meg harcaikat.
Washington — Nem volt olyan jó ember, mint sokan hitték Martin Luther King (†39) – állítja egy most nyilvánosságra hozott hangfelvételen az egykori amerikai elnök özvegye, Jackie Kennedy (†65).
Budapest — Hatóság elleni erőszakkal gyanúsítják a skizofréniával ápolt M. Istvánt. Ő volt az, aki augusztus 20-án a forgalommal szemben autózott a fővárosban.
Budapest — Óriási segítség lenne a frankhiteleseknek, ha 180 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a hiteleiket. Ezzel a becslések szerint 300-350 ezren élhetnének, de az elképzelés szépséghibája, hogy éppen a legrosszabb helyzetben lévők nem tudnak élni vele.