Úgy látszik, nem mindenki értékelte Cheryl Cole brit énekesnő Afganisztánban szolgáló katonáknál tett látogatását. Az sztár életveszélyes fenyegetéseket kapott az al-Kaida szélsőséges iszlám terrorszervezettől.
Budapest - Első villafeladatként vízi csatában mérhették össze tudásukat a villalakók. Gergő (31), Fecó (28) és Seherezádé (20) alkotta az egyik csapatot, ellenfelük pedig a Kinga (22), Attila (32) és Veronika (20) alkotta trió volt.
Budapest - Megérte Kiszel Tündének (52), hogy a Mizu-rapper, Fluor Tomi a becsületébe gázolt, hiszen megszületett a peren kívüli egyezség: Tünde hétfőn másfél millió forinttal lett gazdagabb.
Lenyűgöző látvány egy szépen berendezett, ápolt, kivilágított akvárium a lakásban. A halbarátok sokáig elnézegetik, ahogyan a csapatban cirkáló pikkelyesek egyszerre reagálnak mindenre. Cikkünkben a kezdő akvaristáknak adunk tanácsokat.
A HM a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent információra reagált így; a lap azt írta, nemcsak az egykori Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hanem a KBH-nak is vannak adatai a romagyilkosságok másodrendű vádlottjáról.
Délután két és fél dollárral esett a nyersolaj világpiaci ára az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos értékpiaci lejtmenet, illetve a dollár euróval szembeni erősödése miatt.
Öt szíriai állampolgár, köztük egy nő veszítette életét hétfőn, amikor a biztonsági erők házkutatás közben tüzet nyitottak rájuk a Homsz tartományban lévő Hula településen.
Budapest — Újabb lézerblokkoló-botrány! Az Index információi szerint sebességmérőt zavaró detektort használ szolgálati autójában a honvédelmi tárca egyik cégvezetője, a Zrínyi Média igazgatója.
A csoport célja a rekordnagyságú beruházással, hogy mind gazdaságilag mind pedig környezetvédelmi szempontból a világ legjobb autógyártójává lépjen elő.
Barack Obama kijelentette, hogy a deficit csökkentését csupán a kiadások visszafogásával nem lehet megoldani és a leggazdagabbaknak is "ki kell venniük saját részüket".
Egy kamionsofőrnek kínálta fel gyerekét eladásra egy floridai asszony, aki így akart némi pénzhez jutni, hogy megtankolhassa a kocsiját. A sofőr azt hitte, rosszízű tréfa áldozata.
Budapest — Rájár a rúd a kiskeresetűekre! Nem elég, hogy az adójóváírás megszüntetésével jövőre jelentősen csökkenhet a nettó fizetésük, szinte minden drágul majd az adóemelések miatt. Matolcsy György gazdasági miniszter pénteken jelentette be a megszorításokat.
Az árcsökkenésben szerepe van annak, hogy 2011 júliusában a forint 4,8 százalékkal erősebb volt, mint egy évvel korábban, ami negatívan hatott a júliusi bevételekre.
Labdázó fiúk találtak rá egy férfi holttestére vasárnap délután Salgótarjánban. A labda elgurult és amikor a keresésére indultak döbbenten látták, hogy egy holttest fekszik a bokorban.
Budapest - Houdini legyen a Fővárosi Nagycirkusz – javasolta Szőcs Géza kulturális államtitkár. Ám a magyar származású illuzionista és szabadulóművész, mint névadó, nem igazán jött be.
Budapest - Vádlottak lesznek a Blikk által leleplezett, zsebre bírságoló parkolómaffia tagjai. A BRFK-n tegnap iratismertetést tartottak az ügyben, amelynek 23 gyanúsítottja van.
Budapest - Összekapta magát Czene Attila (37). A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős szakállamtitkára újra elővehette a szekrény mélyéből korábbi kedvenc ruhadarabjait, ugyanis látványosan ledobott magáról néhány kilót.
Játszani akart a zongorán a pucérra vetkőzött Jennifer Ellison, nem pedig alákerülni. Éppen ez történt azonban, így a következő napon már törött csuklóval, de folytatta a munkát a Calendar Girl színésznője.