Új lemezzel jelentkezett Halász Judit. Az Apa figyelj rám című, keserédes album kapcsán beszélgettünk a színész-énekesnővel, aki úgy érzi: a közönség ad neki energiát.
A pénzügyi szakemberek kiemelték, hogy nem lesz kötelező a devizahitel kiváltása forinthitellel, így elsősorban azok tudnak majd élni vele, akik rendelkeznek elegendő megtakarítással.
Egy jobb élet reményében indult Nyugat-Európa felé az a koszovói család, akiket hétfőn reggel kapcsoltak le a rendőrök a röszkei határátkelő közelében. Négy társuk már Szegedig jutott, mikor elkapták őket.
Az osztrák külügyminisztérium szerint akár az Európai Unió Bírósága elé is kerülhet a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének ügye.
Még négy napjuk van a diákhitel igényléséhez azoknak a hallgatóknak, akik még nem kértek diákhitelt, de már az első, októberi utaláskor szeretnének hallgatói hitelhez jutni.
Milánó — Bajban van az AC Milan labdarúgócsapata! A Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a spanyol Barcelona elleni összecsapásra készülő olasz együttes az utolsó pillanatokban elveszítette két sztárját.
Öt nappal a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapatának légi szerencsétlensége után elhunyt Alekszandr Galimov, aki a játékosok közül egyedül élte túl a gép lezuhanását.
Azért utazott Mexikóba egy brit pár, hogy rendbe hozzák házasságukat. Amikor hazaértek, a férj megfojtotta nejét, majd felakasztotta magát a konyhában.
David Beckham bevallotta, hogy az évek során önmaga vágta, és vágja ma is a haját. Nekiesik, ha unalmasnak tartja a séróját, másrészt pedig pénzt akar megtakarítani azzal, hogy nem jár fodrászhoz.
A korábbi levezető elnöki bejelentéssel ellentétben mégsem tanácskozik hétfő este a házbizottság, ahol arról dönthettek volna, hogy csütörtökön is ülésezzen a parlament.
Tigriscápa támadt egy francia diplomatára vasárnap délután Pápua Új-Guineán. A 30 éves Thomas Viot éppen kite-szörfözött, amikor megtámadta a két méter hosszú állat. A diplomatát repülővel vitték egy ausztrál kórházba.
A miniszterelnök az Országgyűlésben bejelentette: Országvédelmi akciótervet hirdet a kormány. Ennek legnagyobb visszhangot kiváltó fejezete a devizahitelesek gondjainak megoldására kidolgozott program.