Wellingborough - Brutálisan, egy nagy bozótvágó késsel gyilkolták meg Varga Károly (†76) magyar nyugdíjast, akit a hét végén találtak holtan angliai otthonában.
Több állatvédő csoport is felemelte szavát, amint meglátták a Jennifer Lopezről a Vanity Fair magazin számára készült képeket, a negyvenkét éves énekesnő ugyanis igazi sarkiróka-bundában pózol.
Fejenként 6060 év börtönbüntetést szabott ki a guatemalai bíróság négy korábbi katonára, akik a polgárháború idején több mint kétszáz embert mészároltak le egyetlen nap alatt.
Los Angeles - Úgy tűnik, a hírhedt Playboy-vezért, Hugh Hefnert (85) is elkapta a „planking", azaz deszkázási láz, melynek során az alanyok különböző helyeken hasra vágódnak, arccal lefelé, lefotóztatják magukat, majd feltöltik a képek közösségi oldalaikra.
Budapest - Mark Otten (25) is belép az álarcosok klubjába. A Ferencváros védője a vasárnapi, Pécs elleni NB I-es mérkőzésen maszkban lép majd pályára, ugyanis eltört az orra.
Los Angeles Ötödik gyerekről álmodik David Beckham (36). Még egy hónapja sincs, hogy a Los Angeles Galaxy angol futballsztárja először vehette kezébe újszülött kislányát, Harper Sevent, a sztár azonban máris az utánpótlásról beszél.
Csak tűzoltás a devizahiteleseknek az augusztus közepétől igényelhető fix árfolyamú törlesztés? A Blikk számításai szerint aki igénybe venné, hogy három éven át fix, 180 forintos árfolyamon fizetné hitelét, évekkel nyögné tovább a terhet.
Miközben lencsevégre kapták a félpucér brit miniszterelnököt, Egyiptomban bíróság elé állították Hoszni Mubarak volt elnököt, akit egyenesen a kórházból szállítottak a tárgyalóterembe, és hordágyáról válaszolt a kérdésekre.
Darázscsípés váltott ki fulladásos sokkot egy 10 esztendős, a rovar csípésére allergiás német állampolgárságú kisfiúnál, akin a Rupert sürgősségi vízimentő legénysége segített Káptalanfüreden szerdán.
Szűk négy hét múlva becsöngetnek, nem lehet tehát tovább halogatni a tanszerek és a könyvek beszerzését. Alábbi összeállításunkban annak jártunk utána, mibe kerül mindez, s honnan, milyen feltételekkel igényelhető segítség.
Kutatók szerint meghatározott napokon a napsugarak pontban délben világították meg a templom impozáns bejáratát, abban a pillanatban, amikor áthaladt rajta a császár.