Csütörtökön a legtöbb Forma-1-es pilóta megérkezett a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan mindegyikük azonnal a vasárnapi Magyar Nagydíj helyszínére, a mogyoródi Hungaroringre utazott.
Megkezdődött a kullancsok télig tartó nagy őszi rajzása, ezért akik nem védekeznek, az erdőkön, mezőkön járva, sőt a városok kertjeiben, falvaikban is számíthatnak a fertőzéseket terjesztő vérszívók támadására.
Az idei első félévben a Volkswagen 6,5 milliárd euró nyereséget ért el a tavalyi azonos időszak 1,9 milliárd eurós nyeresége után. A cég részvénye 6 százalékkal esett Frankfurtban.
Bár ez a nyár nem a ragyogó időről szól, azért ne ücsörögj otthon, inkább menj egy jót bulizni. Főleg így, hogy négy szuperszexi és szuperegyszerű sztárstílust mutatunk be Neked. És ha már ilyen jól belőtted a hajad, miért is maradnál otthon?
A két éve elhunyt énekes édesanyja, Kaherine Jackson a héten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Wales-i Millennium Stadion színpadán fognak egy nagyszabású estet tartani, melyre több ezer rajongót várnak.
Debrecen — Olyan, mint egy kisbaba! Mindenre kíváncsi, imád játszani és előszeretettel rágcsálja meg az útjába kerülő tárgyakat. Diót, a Debreceni Állat- és Növénykert 5 hónapos kölyökkenguruját magára hagyta anyukája, de gondozója második emeleti panellakásában remekül érzi magát.
Fischer Iván vezényletével és rendezésében a Budapesti Fesztiválzenekarral és világhírű szólistákkal láthat két Don Giovanni-előadást New York közönsége.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki elütött egy autós Horvátországban. Az eset azért is sokkoló, mert az elgázolt felesége végignézte, amint a férje a szakadékba repül.
Balatonederics – Afrikában járt a KFT együttes! Igaz, csupán a Balaton-parti Afrika Múzeumban, ahol Laár Andrásék egynapos felejthetetlen szafarit tölthettek el.
Hiába küzdött a Mol- részvényekért a kormány, könnyen meglehet: hamarosan el kell adnia egy részét. Az Európai Bíróság tegnap elmeszelte Magyarországot az áfavisszafizetések miatt, ami becslések szerint 100 milliárdos rendkívüli kiadást jelenthet.
A svájci frank árfolyama 234,07 forint volt a tegnap délutáni 231,53 után. Az eurót délután négy órakor 268,19 forinton jegyezték a szerda délutáni 268,02 forint után.
Budapest - Dúl a szerelem Orbán Viktor legbizalmasabb tanácsadója és Kapócs Zsóka (32) között, legalábbis erről tanúskodik egy kávéházi megnyitón készült fotó, amelyen Habony Árpád (43) rajongó tekintettel csodálja kedvesét.
Gondolta volna, hogy elég egy jóízűt falatoznia, és azzal máris segített másokon? Márpedig ez így van, hiszen ha a „Házias Ízek" készétel-konzervekből választ, minden megvásárolt termék árából 2 forint az Országos Vérellátó Szolgálat „Vércsepp a Vérellátásért" Alapítványához kerül.
Harminc éve a királyegyházai az első újonnan épült cementmű Európában, amelyet a francia Lafarge és a Strabag 270 millió euró (72 milliárd forint) beruházással létesített.
Budapest - Megrendült, könnyes szemű labdarúgók, edzők, sportvezetők és szurkolók vettek végső búcsút csütörtökön Bicskei Bertalantól (†66) a Farkasréti temetőben.
A technikai kütyük és a mind több kommunikációs csatorna stresszeli az embereket. Elsősorban a harmincas-negyvenes korosztályt nyomasztja a megfelelési kényszer, amit – többi közt – ezen eszközök, fórumok váltanak ki bennük.
Vannak autósok, akik tájékozódás nélkül évek óta ugyanazt a casco szerződést hosszabbítják meg, fejenként akár évi 25-30 ezer forintot "ajándékozva" a biztosítónak.
A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva 34,7 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöbbel 201,5 milliárd forinttal tartoztak június végén.
Hiába tartotta sokáig kézben a magyar vízilabda-válogatott a szerbek elleni vb-elődöntőt, a végére elfáradt, és hosszabbításban ismét vereséget szenvedett mumusától. A mieink ettől függetlenül már biztosan olimpiai résztvevők.
Gyermekkereskedelemmel és okirat-hamisítással gyanúsítják a francia állampolgárságú Charles Fejtőt, aki egy gyermekvédelmi szervezet alapítója, és Fejtő Ferenc történész fia.