Tündétől szeretne gyereket, és ha hazatért a görögországi nyaralásból, akkor minden idegszálával a volt kedvesre igyekszik koncentrálni – állítja az okostojás, aki még nem tudja, hogy Tünde bizony hallani sem akar róla. Ráadásul azért nem, mert ilyen csúnyán viselkedik a menyasszonykereső műsor nyertesével, Veronikával
Sokáig csak a kisgyerekek és síelők kiváltsága volt ez a ruhadarab, de mostanra bármilyen színben és fazonban megtalálható a boltokban. Szerezz be egyet te is!
Három parlagisas-fióka lelt új otthonra tegnap. A fokozottan védett madarakat ismeretlen tettesek kilopták eredeti fészkükből, és megpróbálták pénzzé tenni a pelyhes ragadozókat. Az elkövetőket keresik.
Ratko Mladićot a scheveningeni börtön kórházi részlegéből vasárnap a számára előkészített cellába költöztették át, közölte Miloš Šaljić, a Mladić család ügyvédje, majd hozzátette, hogy a vádlott egészségügyi állapota változatlan.
Megváltoztatta márkanevét vasárnaptól az egyik legnagyobb lengyel mobiltelefon-szolgáltató, az Era, amely ettől kezdve T-Mobile néven folytatja tevékenységét.
Hiába gyönyörű és tehetséges színésznő Angelina Jolie, kiderült, hogy legsikeresebb filmjében ő maga nem is tűnik fel. Az Oscar-díjas Jolie mozijai közül ugyanis a Kung Fu Panda hozta a legnagyobb bevételt, hatszázmillió dollárt.
Régen tudjuk, hogy a Google-nak csípi a szemét a Facebook sikere. Most hatalmas lenyúlásba fogott a keresőóriás: elkészítette a saját „Like” gombját. A csata új szakaszába érkezett.
Sok olyan levelet kaptunk, amelyből az derül ki, hogy akadnak köztetek olyanok (is), akik még vagy előtte állnak a nemi életnek, vagy éppen valami nem stimmel az ágyban. Most szakértőnk válaszol a legfontosabb kérdésekre.
Hosszú leomló hajfürtjeid vannak, de nem tudod mit kezdj velük? Pedig a hosszú hajban sok fantázia rejlik. Blake Lively szexi hajviseleteiből szemezgettünk.
Szabadkereskedelmi megállapodást köt Japánnal az Európai Unió. Martonyi János külügyminiszter hangsúlyozta: hazánk soros elnökként is támogatja a törekvést.
Babagyárra bukkantak a nigériai rendőrök. Harminckét - 15 és 17 év közötti - terhes lányt szabadítottak ki, akiknek gyermekeit fekete mágiához akarták felhasználni.
Papcsák Ferenctől érdemes tanácsot kérniük a képviselőknek, ha tőzsdézni akarnak. A fideszes politikus – számításaink szerint – február óta 4 millió forinttal növelte befektetései értékét.
Égő lakásának negyedik emeleti ablakából vetette magát az utcára ma reggel egy idős nő. B. Józsefné nem élte túl az ugrást. A lakók kedves, vidám embernek ismerték.