Robbie Williams bevallotta, hogy szexuális teljesítménye nem a régi, sőt, szakemberek szerint libidója egy százéves emberének felel meg. A harminchét éves énekes ezért hetente kétszer jár hormoninjekciókra, melytől megnő a szexuális étvágya.
A kadarkúti rendőrőrs munkatársai lakossági bejelentés alapján csaptak le egy 19 éves szuloki fiatalemberre, akiről azt hallották, hogy egy lőfegyvernek látszó tárgyat hordoz magával állandóan.
Negyven éve, Liz Taylor születésnapi partiján járt utoljára Budapesten Ringo Star, aki hamarosan nálunk koncertezik. Ebből az alkalomból adott interjút a TV Aktívjának.
A déli járda szigetelése és az úgynevezett dilatációk építése miatt sávlezárásokra lesznek a Margit hídon - közölte a felújítást végző Mh 2009 konzorcium sajtóirodája.
Tét nélküli, ám csöppet sem érdektelen mérkőzésen lép pályára Luxemburgban a magyar válogatott. A Bors összegyűjtötte, miért fontos a ma esti összecsapás.
Demjén Rózsi és Pataky Attila nem biztos, hogy örül, Fluor Tomi viszont büszke rá, hogy egy társaságba került a rocklegendákkal. Mizu című slágeréből ugyanis Irigy Mirigy-paródia készült.
Lezárták a miniszterelnök házának környékét a rendőrök. A hivatalos indoklás szerint védett személy tartózkodik az épületben, de a rendvédelmi dolgozók is demonstrálnának a ház előtt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság fogja üzemeltetni azt a forródrótot, amelyen bejelenthetők az interneten fellelhető káros tartalmak - jelentette be a hatóság elnöke, Szalai Annamária.
A rendőrség pénteken kora délután lezárta a XII. kerületi Cinege út egy szakaszát, Orbán Viktor miniszterelnök házánál. A police.hu-n pénteken azt közölték, hogy az intézkedés a szükséges ideig, de legfeljebb július 2-án este 10 óráig lesz érvényben.
Kölesd – Felcsillant a remény! Németországból kaphat őssejtet Simon Szilvia (37), az a háromgyermekes édesanya, akiről tavaly derült ki, hogy myelodysplasiában, vagyis egy nagyon ritka, általában 60-70 éves korban jelentkező, vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségben szenved. Az asszonyon csak az őssejt-transzplantáció segítene, ám eddig nem találtak számára megfelelő…
A civil szervezet kifogásolta, hogy Tarlós István főpolgármester a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetésével kapcsolatban "meghátrált és engedett az autós lobbi fellépésének".
Máig nem tudni, miért ment tropára az ukrán nehézsúlyú profi bokszoló, Vladimir Klicsko és korábbi amerikai babája, Hayden Panettiere kapcsolata. Egyesek szerint azért, mert a szőke hölgy szexfilmben alakított egy szerepet.
Vasárnap este a 100 tagú Cigányzenekar és a Budapest Klezmer Band közös produkciót mutat be. A két együttes vendége Bangó Margit, és Falusi Mariann lesz. A Pa Dö Dő tagja mindkét formációval fellép.