Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége 1997 óta díjazza Gyúrós Tibor díjjal a kimagasló teljesítményt nyújtó cégvezetőket, szakembereket, akik jelentős mértékben hozzájárultak a hazai informatika fejlődéséhez.
Egy orvos került a május elején kivégzett Oszama bin Laden utódjaként az al-Kaida élére. A terrorhálózat irányítását az eddigi helyettes, az egyiptomi születésű Ajman al-Zavahiri vette át.
Egyedülálló leletek kerültek elő egy kambodzsai- magyar expedíciónak köszönhetően a X. századi elfeledett főváros, Koh Ker területén. Az ásatásokat egy magyar milliárdos, dr. Zelnik István egymillió dollárral támogatta.
Nyíregyháza - Együtt trükközik és egymástól tanul Rudolf Gergely (26) és Kovács Péter (24). Az olasz Genoa magyar válogatott futballistája és a freestylefoci világbajnoka hamar összebarátkozott.
ÁLLATKERTI TÁMADÁS - Megharapott egy hétéves kisfiút a fővárosi állatkert egyik farkasa. Dobos Dani barátkozni próbált a ragadozóval, meg akarta simogatni, az állat azonban megmarta a gyermek kézfejét.
Esküvőre vagy hivatalos, de még ötleted sincs, milyen legyen a frizurád? Csak semmi pánik! A franciák Oscar-díjas büszkeségének karrierje mellett az ízlése is kimagasló.
Stockholm - Soha többé nem akarok máshol énekelni, csak abban a stúdióban! - jelentette ki Kállay-Saunders András (26), aki a hét elején egy svédországi producer, Alexander Bard meghívására Stockholmban járt, ahol elindulhat nemzetközi karrierje.
Rákóczi-ballada címmel mutatnak be új rockballadát, amelyet először a munkácsi várban láthat a közönség június 23-án, csütörtökön Varga Miklós főszereplésével.
Hajdúszoboszló - Három napig élvezte a 2010-es Blikk szépe versenyünk különdíjasa, Kovács Barbara a hajdúszoboszlói nyereményútját, amelyet Fásy Ádám ajánlott fel neki a tavalyi döntőn.
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - közölte a volt miniszterelnök az államadósság növekedésének okait vizsgáló albizottság ülésén.
London - Nem akarják megfizetni az alkalmazottaikat Vilmos herceg (28) új rezidenciáján, így végül senki nem jelentkezett az álláshirdetésükre - állítja a Daily Mirror. A brit bulvárlapnál jelentkezett két olyan illető is, akik a Kensington Palota állásinterjúja után gyorsan meggondolták magukat.
A ma kezdődő VilágVeleje Nyár egyik húzóneve a Tankcsapda. A Londonból hazatért banda frontembere, Lukács László elárulta, hogy lemondott hobbijáról zenekara kedvéért.
Június 22-én valószínűleg utoljára láthatjuk ilyen formában A Fal kultikussá érett zenei és színpadi előadását Roger Waters jóvoltából. Jegyet nyerhet!
Martonyi János külügyminiszter szerint a magyar EU-elnökség legfontosabb eredménye, hogy megerősödött az ország önbizalma, és kifelé is bebizonyították, hogy képesek megoldani ezt az uniós feladatot, ami nagymértékben növeli Magyarország érdekérvényesítő képességét.
205 önkormányzat kapott vissza nem térítendő támogatást, amelyet gyommentesítő kampányokra, védőfelszerelésekre, védekezésre szükséges eszközökre, tájékoztatásra, szemléletformálásra fordíthatnak.
Pécs - Már csukott szemmel is végig tudna menni Michelisz Norbert (26) a brnói versenypályán. A Zengő Dension Team pilótája szimulátorával több száz kört tett meg, így készült a túraautó-világbajnokság hét végi Cseh Nagydíjára.
A magyar állam a korábban megkötött szerződések rendelkezései alapján a tulajdonosi pozíció megszűnését követően is ellenőrzi a Budapest Airport tevékenységét.
A három balatoni megye - Somogy, Veszprém és Zala -, valamint a gárdonyi rendőrkapitányság állományát megerősítik a turisztikai idényre. Ma pedig vízre tették Rupertet, a sürgősségi mentőhajót.