Monte-Carlo -- Kabalának is kiváló eddig Fernando Alonso (29) új festésű sisakja. A Ferrari Forma-1-es pilótája a sárga-kék kombinációról aranyszínűre váltott a monacói versenyhétvégére, s ez szerencsét hozott a spanyol csillagnak: a csütörtöki első két szabadedzés összesítésében a legjobb eredményt érte el.
Beszorult a Jean Lafite National Park egy árkába a Columbia egyetem rektora. Francisco Piedrahita gyökerekkel táplálta magát, és saját vizeletét itta, hogy túlélje a kalandot.
Budapest ‒ „Folyton a fülembe cseng utolsó sóhaja" – zokogta Gyulai Gusztáv (51), aki – mint megírtuk – tavaly május 5-én brutálisan agyonverte magyar golfbajnok feleségét, Fodor Krisztinát (†36).
Új DNS-vizsgálatok eredményei foglalkoztatják Ingmar Bergman svéd filmrendező tisztelőit, a tesztek alapján elképzelhető, hogy a 2007-ben elhunyt világhírű művész elcserélt gyerek volt.
Az Aerobik Maraton elnevezésű eseményen a legnevesebb hazai előadók óráin edzhetsz. Kipróbálhatod, hogy végig tudsz-e edzeni egy egész napot, de ha nem versengeni szeretnél, hanem csak élvezni a mozgás örömét, akkor is ott a helyed!
Lady Gaga a David Letterman Show vendége volt a CBS-en. Előbb megtagadta a választ egy kérdésre, aztán belepillantott a műsorvezető jegyzeteibe, majd magához is vette a papírt.
Ismét sikerül teniszpályára csábítani a politikusokat, a zenészeket és a sportolókat. Az üzletember nem csupán szervezője, de aktív résztvevője is MAFC-pályán rendezendő mai eseménynek.
Hernád -- A jövő nemzedékét neveli Talmácsi Gábor (30). A gyorsasági motoros világbajnok idén kihagyja a MotoGP-sorozatot, de nem unatkozik. Édesapja iskolájában adja át tapasztalatait ifjú tanítványainak. A TalmácsiRingen hetente kétszer foglalkozik a pilótapalántákkal.
Hiába szolgálta a Real Madridot játékosként, edzőként, majd sportigazgatóként 25 évig Jorge Valdano, mennie kellett a klubtól, mert egyre több nézeteltérése volt José Mourinho edzővel.
Kecskemét - A becsületesség mintaképe lehetne a hajléktalan guberáló, Rigó Árpád, aki – mint péntek megírtuk – több százezer forint talált pénzt adott át a rendőrségnek.
Győr - Hiába lett ismét bajnok és Magyar Kupa-győztes a győri női kézilabdacsapat, a Bajnokok Ligájában elmaradó trófeaszerzés – a spanyol Itxako Navarrával szemben az elődöntőben esett ki az együttes - felszínre hozta a vezetőségen belüli feszültségeket.
Hivatalosan a világ legszebb nője a Maxim férfimagazin szerint, karrierje kezdetén mégis kivetnivalót találtak a divatkreátorok kifogástalan alakján, amelyet szerintük babaháj csúfít el, ezért jobban tenné, ha leadna néhány kilót.
Lázárföld—Belgrád — Amatőr hibán bukott le csütörtökön a délszláv testvérháború legkeresettebb háborús bűnöse, Ratko Mladić (68); egy besúgó a gyűrűjéről ismerte fel a vajdasági Lázárföldön (Lazarevo), rokonainál bujkáló tábornokot.
Augusztusi esküvőjén új keblekkel áll oltár elé Csifó Dorina. A Barátok közt hajdani Noémijét, aki huszonkét évesen megy férjhez, elkísértük a klinikára, ahol egy órán belül kétszeresére nőt a melle.
Budapest ‒ Több mint két évtizede él boldog párkapcsolatban Keresztes Ildikó (46) és Kicska László (46), az Edda gitárosa, ám gyerekük még mindig nem született.
Az X-Faktor döntősei közül elsőként Takács Nikolasnak sikerült tető alá hoznia egy saját önálló koncertet. Az énekes elárulta, hogy Keresztes Ildikót kihagyta a műsorból.
Budapest – Akár világhírűvé is válhat a Pokolgép együttes Hol van a szó című 1991-es megjelenésű rockballadájának angol nyelvű átirata, amelyet a kortárs metálzene egyik leghíresebb, világszerte ismert képviselője, a svéd Hammerfall zenekar tett fel legújabb lemezére.
A 26 éves Máté Bence gyerekkora óta a fotózásnak él. Világszerte elismert tehetségével csak találékonysága veszi fel a versenyt, hiszen az évek során elérte, hogy láthatatlanná váljon, legalábbis a madarak számára.
Súlyos baleset történt Sztupinszkban, ahol egy utasokat szállító autóbusz Kamazzal ütközött. A tűzoltók és a mentők csak húsz perccel a katasztrófa után értek a helyszínre, amikor a busz már lángokban állt.
Magasra csaptak az indulatok Szerbiában Ratko Mladics elfogása után, aki – állítólag - gyűrűje miatt bukott le. Újvidéken több száz ultranacionalista csapott össze a rendőrökkel, miközben megpróbáltak betörni a szerb Demokrata Párt székházába.
Budapest — Egy éves a kormány, a Blikk közel 2000 internetező közreműködésével készített felmérést. Mivel csak internetes a minta, ezért nem vonatkoztatható az ország teljes népességére, hiszen nem mindenhol van számítógép.
Kórházakban bujkál Moammer Kadhafi, líbiai diktátor, mert attól retteg, hogy lebombázza a bunkereit, vagy a házát a NATO légiereje. Már a saját embereiben sem bízik, a nyugati vezetők szerint szorul a hurok.
Bár már nem akkora tabu, mint az elmúlt évtizedekben, az anális szex még most sem megszokott a hálószobákban. Tény, a végbélnyílást nem szexre találták ki, ennek ellenére sokan állítják, hogy fantasztikus élményeket tud nyújtani a hátsó bejárat. Ezért összeszedtük, mire kell feltétlenül vigyázni, ha mi is szeretnénk kipróbálni az anális élvezeteket.