Kelemen Hunor romániai művelődési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács eltávolíttatná a vitatott szövegű táblát, az önkormányzat sajtóosztálya szerint az úgy jó, ahogy van.
Budapest - Csak titkos vonalakon lehet hozzájutni olyan 120 gombos, Bayan típusú harmonikához, amilyennel Szabó Ádám (18) lép fel a Csillag születik előadásain.
Általános nézet, hogy nem tekintünk háziállatként egy oroszlánra vagy egy tigrisre. Erre a tézisre cáfol rá a kétgyermekes amerikai családapa, John Reinke (43), aki imádja két kedvencét.
Szőcs Géza, aki korábban kiállt az igazgató mellett, úgy látja, lehet hogy Alföldi Róbert nem maradhat a Nemzeti élén. Úgy fogalmazott: lebeszélte volna Alföldit ilyen szavak használatáról.
Kis híján súlyos sérüléssel ért véget egy baseball-meccs az Egyesült Államokban. A Chicago White Sox-Texas Rangers összecsapáson az elkapó játékos a nézők közé ugrott egy kiütött labdáért, nem számítva arra, hogy épp a volt amerikai elnököt, George W. Bush-t kaszálja le.
Budapest - Egyelőre fenntartással közeledik újdonsült menyéhez Vája asszony, de alig várja, hogy fia végre házasságra adja a fejét. Barbara (25) volt az első, akinek megadatott, hogy ellátogasson az érdi családi házba, hiszen második randijuk alkalmával Alekosz (32) máris bemutatta a családnak a lányt.
A kormány, kisebb módosításokkal, elfogadta a szolgálati nyugdíjasokat és szolgálati nyugdíjrendszert érintő, szakszervezetekkel egyeztetett belügyminiszteri előterjesztést.
Még a nagy testű házőrző kutyák sem ijesztik el a legelvetemültebb betörőket, akik a gazdag zsákmány reményében képesek akár elpusztítani is az ártatlan állatokat.
Egyszerre jelentették be a világ minden pontján, így Budapesten is a Microsoft Mango néven fejlesztett új mobil operációs rendszerét, amely a Windows Phone 7 továbbfejlesztett változataként ősszel jelenik meg. Van ok odafigyelni.
Szökdécselő csótány, világító gomba, rozsdaevő baktérium és a "zsarnokgyík" után a T.rex pióca szerepel az élővilág tavalyi felfedezettjeinek toplistáján.
Van világnapja a költészetnek, a cukorbetegségnek, a csókolózásnak, miért ne lehetne valami sokkal viccesebb dolognak is? Ezt gondolhatták az Egyesült Államokban 1994-ben, amikor valami egészen meglepő dolgot kezdtek el ünnepelni: az önkielégítést.
Minden korábbinál nagyobb emberveszteséggel járt és ezért az USA leggyilkosabb forgószelévé nyilvánították azt a tornádót, amely vasárnap csapott le Joplinra. Eddig 118 holttestet találtak.