Megasztár3-ból megismert Varga Feri kedvese maga is meglepődik azon,hogy a várandóság milyen érzelmeket vált ki belőle. Betty nem tagadja, hogy ebben az állapotban sokkal érzékenyebb, mint korábban.
Budapest - Válságba került Karda Bea (60) kapcsolata! Az énekesnő nem tagadja: párjával rengeteget veszekednek, de azért bízik abban, hogy együtt maradnak.
Huszonkét éves, teltkarcsú, mosolygós, erős hangú brit lány hódította meg a slágerlistákat világszerte. Adele érzelmes dalait szerelmei ihletik, a legnagyobb hatást mégis a Spice Girls gyakorolta rá.
Közösen indult A 40 milliós játszmában Hajas László és Zsidró Tamás, a két vetélytársnak vélt mesterfodrász. A játékból is kiderült, az ollózsonglőrök nem riválisok, épp ellenkezőleg: régi cimborák.
Budapest ‒ Egyetlen másodperc alatt akár hatszor is képes megpördülni görkorcsolyán gördülve saját tengelye körül Miguel, miközben nyakában tartja a húgát, Klarisszát.
Svájcban döglenek a sportolókért, egy felmérés szerint ugyanis a helyi nők közel fele lefeküdne Roger Federerrel. A férfi mezőnyben a focista Hakan Yakin lett a harmadik, a nőknél Martina Hingis teniszező.
Edward, az angliai Suffolkban élő kutya maga is vakvezetőként dolgozott éveken át, míg szemeit el nem vesztette egy gyógyíthatatlan szürkehályog miatt.
Székesfehérvár - Valóra válhat a Videoton-álom. A székesfehérvári labdarúgók óriási lépést tettek afelé, hogy megszerezzék a klub első bajnoki aranyát.
Párizs - Megdöbbentő kijelentést tett egy gyilkosságért elítélt francia rab! Azt állítja: ő Rachida Dati (45) egykori francia igazságügyi miniszter lányának, Zohrának (2) az apja.
Little St. James - Már nem csak II. Erzsébet királynő fia, András herceg (51) van bajban, amióta letartóztatták kiskorúakat futtató barátját, Jeffrey Epsteint, hanem több híresség is.
Folytatódott a mentés és a kárfelmérés a pénteki, pusztító erejű földrengés és szökőár sújtotta területen, ahol a legalább 200 utórengés mellett vasárnap egy újabb 6, 6-os erejű utórengés okozott pánikot. A földrengés sújtotta térségben tízezer lakóval nem sikerült felvenni a kapcsolatot.
Olivér, aki bízott Szandika győzelmében, teljesen kiborult, amikor kiderült a párbaj eredménye. Állati hangon ordított bele a telefonba: Szandika, te hülye picsa!
Csont-sovány modellek százai köszönnek vissza ránk naponta a magazinok oldalairól, így néha nem csoda, hogy azt érezzük, 36-os méret fölött már nem élet az élet. Van azonban ellenpélda: Demmer Erika, aki 42-es méretet hord, és hihetetlen sikereket tudhat a magáénak a nemzetközi modellszakmában.
Olivér, aki bízott Szandika győzelmében, teljesen kiborult, amikor kiderült a párbaj eredménye. Állati hangon ordított bele a telefonba: Szandika, te hülye picsa!
Az ellenzéki párt cáfolja Szanyi Ferenc korábbi kijelentéseit, miszerint a Jobbikhoz köthető paramilitáris alakulatok kettős keresztet égettek volna Gyöngyöspatán.
Két kislány is kórházba került, mert baleset történt a fővárosban. Két autó feltehetően figyelmetlenség miatt egymásnak ütközött a Késmárk és az Apolló utca kereszteződésében.
A Jobbik szerint a szocialista politikusnak vagy be kellene mutatnia azt a hamut, ami bizonyítja, hogy a Jobbik keresztet égetett Gyöngyöspatán, vagy - indián szokás szerint - hamut kellene szórnia a fejére.
A japán földrengés a sztárok nagy részét arra ösztönözte, hogy együttérzésüket fejezzék ki a szerencsétlenül járt áldozatoknak és családtagjaiknak. Egyben arra buzdítják rajongóikat, hogy imádkozzanak az eltűntekért.
Még a konzervatív brit parlament képviselői is előszeretettel szórakoztatják magukat, különösen, ha épp unalmas felszólalókat kell hallgatniuk. Az egyik képviselő a figyelem helyett inkább a jegyzetein léggitározott.
Egy amerikai kockázatelemző cég szerint akár 35 milliárd dollár is lehet a földrengés után kifizetendő kárösszeg. Ehhez jönnek még a szőkőár okozta károk, és az atomenergetikai szükséghelyzet, az esetleges utólagos káresemények, és a termelés visszaesésé. A végösszeg meghaladhatja a százmilliárdot.
Veszélyérzetet és a harc ízét kedvelő fiatalok jelentkezhetnek a mogyoródi military táborba. A tinik egy elképzelt harci helyzetet játszanak el: egy szupertitkos rakétát kell visszaszerezniük.
Szinte mindent a földdel tett egyenlővé a földrengés és az azt követő monumentális erejű szökőár Japánban. A földrengés epicentruma közelében meghaladhatja a tízezret a halálos áldozatok száma.
Nem sok szerencsével forgatták a magánnyugdíjpénztárak a majd 3,1 millió tag pénzét, legalábbis a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint. A 13 éves reálhozam -0,21 százalék, vagyis a pénz kevesebbet fialt, mint amekkora az infláció volt