BUDAPEST — Bakfark Bálint ihletett tolmácsolója ismét akcióba lendült: Benkő-féle életfi lozófi ára, művészetre és egészséges erotikára kívánja tanítani az országot. Dániel saját házának bekamerázott szalonjában tartja majd az órákat, amelyeket az interneten követhetnek az érdeklődők.
Mind Tripoliban, mind Bengáziban abbamaradtak vasárnap reggelre a nemzetközi koalíció támadásai Moammer Kadhafi ezredes katonai célpontjai ellen - jelentették helyszíni tudósítók.
Tokio - Meghamisított biztonsági jelentések, és nukleáris balesetek sora vezetett a mostani atomkatasztrófához közeli helyzethez Japánban - derült ki több atomkutató vallomásából.
Los Angeles - A botrányos viselkedése ellenére Charlie Sheen (45) egyre sikeresebb, pedig a színészt az állandó kábítószeres és pornós balhék miatt nemrég még az állásából is kidobták.
Patince - Hetedhét határon nincs szebb a magyar lányoknál! Ezt bizonyítja az is, hogy immár második éve magyar lány fejére került fel a Miss Alpok Adria szépségverseny nemzetközi döntőjén a legszebbnek járó korona.
Még nyeretlen a Bp. Honvéd focicsapata az idén lejátszott bajnoki meccseken. A kispestiek legutóbb október végén a fehérváriak vendégeként tudtak győzni, így a szurkolók egyre türelmetlenebbek. Néhányan már a télen érkező vezetőedző távozását követelik.
A Nap és az Uránusz együttállása 17-ike magasságában váratlan stresszhelyzetek, változások, közlekedési balesetek, repülőkatasztrófák, szívpanaszok és keringési rendellenességek okozója lehet.
BUDAPEST - A nagy sikerű jótékonysági gálaest után a villalakók is ünnepeltek. Láthatólag mindenki rettentően feldobódott attól, hogy kimehettek a stúdióba, és végre találkozhattak egykori társaikkal.
Valószínűleg két manőverező robotrepülőgép csapódott be Moammer Kadhafi körülkerített vezetői épületegyüttesének egyik központi házába. Líbia budapesti nagykövetségének épületén már napok óta a felkelők zászlója leng.
Bár ők a világ egyik leghíresebb sztárpárja, ha Angelina Jolie és Brad Pitt a gyerekeket viszi sétálni, ők is csak ugyanolyanok, mint bármelyik nagy család.
A Spartacus második évada helyett a címszereplő rákbetegsége miatt egy hatrészes előzménysorozatot kapunk. Több szex, több akció, még nagyobb kavarás: Az aréna istenei március 22-től az HBO-n kaszabolnak
A hűség legjobb példája. Egy spániel napokig őrizte a cunami után megsérült, földön fekvő négylábú barátját. A kutya nem mozdult társa mellől, óvta még az arra járó idegenektől is. A róluk készült videó bejárta a világot.
A földönkívüliek sikeresen ostromolták a március 11-én induló mozis hétvégén az észak-amerikai mozik jegypénztárait: A Föld inváziója - Csata: Los Angeles című film 36 millió dolláros (több mint 7 milliárd forintos) bevétellel hódította meg a kasszasikerlista csúcsát
Nemrégiben még arról szólt a pletyka, hogy Renée Zellweger és Bradley Cooper összeházasodnak, most azonban a People Magazin forrásai szerint szakított a sztárpár.
Mindig is sejtettük, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Robert Zemeckis és Simon Wells új közös filmjében a marslakók földi édesanyákat rabolnak el!
A világ leghíresebb jegesmedvéjét, a klímaváltozás elleni harc jelképét, de legfőképp több millió gyermek és felnőtt kedvencét gyászolta Berlin és egész Németország. Az alig több mint 4 éves Knutot szombat délután mintegy 600 látogató szeme láttára teljesen váratlanul, tragikusan és megmagyarázatlanul érte a halál.
Váratlan fordulatot vett hétfőn a Cozma-ügy tárgyalása a Veszprém Megyei Bíróságon; Raffael Sándor elsőrendű vádlott közölte: megszúrt valakit a veszprémi Patrióta lokál előtt 2009. február 8-án hajnalban.
Budapest - Gátlásaikkal együtt a ruháikat is ledobták az Éden Hotel bombázói, akiket néhány nap után már nemcsak a kamerák, de még a körülöttük ólálkodó fiúk sem zavarták meg a meztelenkedésben.