A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára korábban egy nyilatkozatban 3-3,5 százalékos növekedésre számított. A minisztérium szerint azonban a GDP 4-6 százalékos tartományban növekszik 2013-14-ben.
A szovjet érában elképzelni sem lehetett, hogy egy magyar közösség farsangi bált szervezzen, Kárpátalján, ma viszont már a legtöbb településen vidám mulatozással űzik el a téli mélabút.
Apa, fia és jó barátjuk lelte halálát a síneken tegnap reggel Hortobágy közelében. A tanyájukról tartottak hazafelé Balmazújvárosba, amikor a vasúti átjáróban összeütköztek egy vonattal.
A tévécsatornákat megkerülve, a neten hasít a MAB, az első magyar thriller websorozat, melynek első évada a napokban ér végét. A 16, egyenként 8 perces epizód ezreket vonz és borzongat a világhálón, nem csoda, hogy az alkotók különleges módon szeretnék emlékezetessé tenni a befejezést.
Nem hisz se Istenben, se sátánban? Pompás! A rítus hőse sem, pedig pap, és pont ettől működik a sötét varázslat. Kezeket, lábakat lekötni. Kezdődik a fóti ördögűzés!
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint húsz különböző bűncselekményt tártak fel a Zrínyi Kommunikációs Kft.-nél az átvilágítás során a szakemberek, ezért a legfőbb ügyészhez fordult.
Az állami vagyonról szóló törvény módosításával ismét közvetlen, tartós állami tulajdonba kerülhet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. részvényeinek 25 százaléka.