Bár még el sem készült, máris botrányt okozott egy amerikai film, amely Anders Behring Breivik mészárlását mutatja be. Az Utoya Sziget című film - itt lőtt le 69 embert július végén a tömeggyilkos, miután Oslóban bombát robbantott - ellen a norvég rendőrség is tiltakozik.
PEST MEGYE – Egy Blikkben megjelent fotó alapján sikerült beazonosítani azt a teljesen egyedi törpeautót, amelyet fél évszázaddal ezelőtt építettek, és amelynek roncsai legalább húsz éve rohadtak egy cinkotai családi ház kertjében.
Vasárnapra virradó éjszaka két hajléktalan férfi halt meg a VI. kerületi Hunyadi téren, halálukat az első vizsgálat szerint az 5-7 Celsius-fokos hidegben kihűlés okozta.
Egyelőre kevesen hisszük el, de ősz van. Az indián nyár még tart, bár a reggelek már hidegek, illetve esténként is gyorsan csökken a hőmérséklet, könnyen alakulnak ki ködös, párás útszakaszok.
LONDON – Nem mindennapi élményben lesz része annak, aki megnyeri Sir Bobby Robson (†76) alapítványának árverését. A legmagasabb licitet ígérő személy egy társával együtt bevásárolhatja magát a Barcelona futballcsapatába.
LONDON – Vasárnap harmadszorra is kimondta a mindörökre szóló boldogító igent Paul McCartney (69), de most olcsóbb volt, mint a legutóbbi. Heather Millsszel való lagziján a pezsgő egyenként közel 60 ezer forintnyi összegbe került, most felébe sem.