Budapest — Amikor Esztergályos Cecília „eddig, eddig, eddig, eddig!" van, csak elvonul Pest környéki otthona műtermébe, ahol kerámiái és festményei között percekre vagy órákra megszűnik a külvilág.
A hétfő esti Kékfényben megnézhetik azzal 17 éves fiúval készült interjút, aki másfél éve testvérével együtt egy féktárcsával vert agyon egy idős férfit.
A Nemzetközi Valutaalap szerint az országnak határozott elkötelezettséget kell tanúsítania a stabilitás és a reformok mellett ahhoz, hogy az IMF-hitelre esélyes legyen.
Ráfizetett Wayne Rooney az általa elkövetett belemenésre, hiszen három Eb-döntő meccsről eltiltotta az UEFA. Nos, az általa szétrúgott montenegrói labdarúgó segítene a Manchester United futballistájának a fellebbezési tárgyalásán.
Salisbury – Hetvenéves nagymamák járőröznek éjszakánként a 6500-as lélekszámú Wiltshire-i kisváros utcáin, s amióta az Ősz csapat névre hallgató kommandó akcióba lépett, a környéken töredékére esett vissza a bűnözés.
Budapest — Maga a mentők szóvivője, Győrfi Pál vitte be egy pszichiátriai intézetbe Nádas Györgyöt (49) és Gesztesi Károlyt (48), miután közveszélyessé váltak az induló Új Mikroszkóp Színház próbáján.
Felvarratta ráncait, arcát botoxszal töltette fel Hillary Clinton, aki jelenleg az USA kabinetjének legnépszerűbb politikusa. Az amerikai külügyminiszter azután határozta el magát a műtétre, hogy Michelle Obama csípős megjegyzéseket tett rá.
"Eszünk ágában sincs visszatérni a szocialisták által szorgalmazott többkulcsos, álszent és képmutató munka-, család- és vállalkozásellenes adórendszerhez" - közölte a miniszterelnök szóvivője.
Nem jutott megállapodásra az Országgyűlés választójogi albizottsága ülésén az új választási rendszer kérdésében, egyik párt javaslata sem kapta meg a szükséges többséget.
Budapest - Számított arra, hogy őt küldik párbajozni társai, de mégis szíven ütötte Csabát (23), hogy kilenc jelet is kapott a ValóVilág ötödik szériájának első kiválasztásán.
A parlamenti pártoknak nem sikerült közös álláspontra jutniuk abban, milyen kormány vezesse az országot a márciusi előre hozott választásig - közölte Gasparovic államfő.
A fideszes javaslat elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak.
Nemcsak három fia, Brooklyn, Romeo és Cruz szurkolt David Beckhamnek a Chivas elleni meccsen, hanem mindössze két hónapos lánya, Harper is, aki Victoriával privát páholyból követte az eseményeket.
A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt volt ukrán kormányfő ügyvédei a héten nyújtják be fellebbezésüket a fellebbviteli bíróságon.
Budapest - Ismét rosszabbul jár egy picivel a többség a jövő évi adóváltozásokkal, s a mostani adórendszernek már igazi nyertesei és vesztesei is vannak a korábbiakhoz képest.