Klasszikus vonalvezetés, tágas csomagtér, kiemelten kedvező ár – ezeket az erényeket gyúrta egybe a Renault, mikor Fluence nevű modelljét piacra dobta. A siker nem is maradt el: jelenleg – még a romba dőlt hazai piacon is – hiánycikk az autó.
Gyerek gyilkol gyereket. Nem lehet megszokni. A két hajdúnánási kamasz oly hidegvérrel vágta el az áldozat nyakát, mintha kommandóskiképzésen esett volna át. Sajnos korántsem egyedi eset.
A szakítás sosem egyszerű, némelyeket pedig különösen megvisel. Vannak olyanok is, akik egyszerűen képtelenek elfogadni a helyzetet. Közéjük tartozik a 27 éves Jason Annis is, aki elhatározta, mindenképpen visszahódítja volt szerelmét.
Az egyik tekintélyes nemzetközi futballportál úgy tudja, az UEFA már meghozta a döntést: kizárja a Debrecent az Európa Ligából. Hivatalos bejelentésre azonban várni kell, a Lokinál bizakodnak.
SEGÍTSÉG - Éhező gyermekekért kampányolt tegnap délelőtt Budapesten a Blaha Lujza téren a nemzet színésze, Bodrogi Gyula, valamint Joshi Bharat, a TV2 sorselemzője a Gyermekétkeztetési Alapítvány meghívására.
A videón egy holló egy fiatalember vállán pihen meg. Előbb ismerkednek, majd elcsattan egy pár puszi is. A madár végül úgy dönt, lefoglalja új barátja tudatmódosító cigarettáját, és elszáll…
Camilla mindent elkövet, hogy fiatalabbnak tűnjön: tízmillió forintnak megfelelő összeget költött plasztikai műtétekre. Az alkoholista hercegnő azt reméli, így elkerüli, hogy Károly elhagyja őt.
ÜRES KASSZA - Körülbelül 1 milliárd 350 millió forinttal tartozik a Magyar Televízió, miután több mint fél éve nem fizet már bérleti díjat a Bojtár utcai gyártóbázisért, amit használ. Az MTV azzal magyarázza az adósságot, hogy jelentősen csökkentek a költségvetési forrásai.
Exhumálhatják Michael Jackson földi maradványait a Conrad Murray-per kapcsán. A Pop Királyának egykori orvosát felelőtlenségből elkövetett emberöléssel vádolják. Az ügyben jövőre várható ítélet.
Tizenötödik versenyén elvesztette veretlenségét Overdose, a magyar csodaló, miután a hetedik helyen ért célba vasárnap Baden-Badenben, a 140. Goldene Peitsche (Arany ostor) elnevezésű, 70 ezer euró összdíjazású viadalon.