Csonka Pici újra sorozatban játszik. A színész a Diplomatavadász című szériában alakít egy válófélben lévő családapát, aki megpróbálja megmenteni a házasságát.
A legfrissebb információk szerint minden kétséget kizáróan az önmagával is végző 28 éves férfi ölte meg 27 éves élettársát és annak két gyermekét - a rendőrség nem keres elkövetőt
Szűcs Lajos jelölését a parlament július 22-i ülésén elfogadott, az alkotmányról szóló törvénymódosítás alapján utasította el a helyi választási bizottság szerdán
Nem véletlenül rettegett a ramadántól Kovácsné Erzsike, akinek kálváriájáról július 14-én írt a Bors. Lánya férjhez ment egy algériai–magyar kettős állampolgárhoz. Erzsike szerint fogva tartja lányát és két unokáját.
A francia kormány közlése szerint az érintettek "szabad akaratukból" hagyják el az országot, miután személyenként 300 euró (gyermekenként 100 euró) hazatérési támogatást kaptak az államtól
A kereszténydemokrata politikus a többségében német nemzetiségű település felújított főterének átadása alkalmából rendezett ünnepségen mondott beszédet
A magyar fogyasztók közül csak minden nyolcadik szokott vásárolni bioterméket, míg Európában átlagosan minden harmadik - derükl ki a Nielsen legújabb felméréséből
Jelentős csökkenéssel zártak csütörtökön a nyugat-európai értéktőzsdék, elsősorban a napközben nyilvánosságra került kedvezőtlen amerikai makrogazdasági adatokra
Az orosz fővárosban elmúlt a perzselő hőség és a szmog, az erdő- és tőzegtüzek visszaszorulóban vannak, a szövetségi nukleáris központ is teljes biztonságban van
Hódít a tetoválás, ám az effajta önkifejezés, az előnyös testrészek sajátos kiemelése, a külvilág vagy a kedves számára küldött üzenet a nagyvilág számára nem mindig azt jelenti, amire viselője utal.
A 2-es és 4-es metró szerelvényeinek gyártására és leszállítására szerződött francia cég közölte: nem ők készítették a szerződést, a típusengedélyek megadásának elutasítása vis maiornak minősül
"Katasztrofális hatással lenne a felfelé ívelő szakaszba lépett európai gazdaságok számára" - véli az Európai Bizottság új tervéről a német gazdasági miniszter
A nemzet akaratából választott képviselők feladata az, hogy újra otthonná tegyék az országot Magyarország minden polgára számára - jelentette ki az Országgyűlés fideszes elnöke egy Szent István-napi ünnepségen csütörtökön Nyíregyházán
A horvát tengerpartra álmodnak új Sziget Fesztivált Gerendai Károlyék. Bár felröppent olyan hír, hogy ez a fővárosi rendezvényt váltja, a főszervező a Borsnak ezt cáfolta.
A Time csütörtökön közzétett felmérése szerint nem szűnnek az amerikaiak régóta tartó, muszlimellenes érzelmei - 61 százalékuk ellenzi a Ground Zero közelébe tervezett mecsetépítési projekt megvalósulását is
Két biztonsági őr megsebesült, egyikük súlyosan, amikor lövöldözés tört ki a XIII. kerületi, Váci úti Tescóban. Egy vásárló lőtt rájuk, majd társával megpróbált elmenekülni. A többi biztonsági őr és egy másik vásárló tette őket ártalmatlanná.