Második éve lép fel vendégként az Amerikai Balett Színházban az orosz Natalja Oszipova, de ez volt az első eset, hogy nem örült a New York-i tartózkodásának. Az ismert balerinát ugyanis az utcán kirabolták.
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár megvizsgálná, hogy az M30-as autópálya építése közrejátszhatott-e abban, hogy Felsőzsolcát elárasztotta a víz
Kigyulladt a lakása, és ezért az ablakon kiugrott egy 35 év körüli nő Budapesten a Honvéd utcában szerda este. A helyszínen életét vesztette – tudta meg az MTI.
A török fél befagyasztja a 7,5 milliárd dolláros hadi megrendelést, leállítja a közös hadgyakorlatokat, de még a két ország titkosszolgálatának együttműködését is
Miközben a szórakoztatóelektronikai gyártók egymással versengve dobják piacra speciális szemüveget igénylő 3-dimenziós tévéiket, addig a világ legsikeresebb videójáték-gyártója, a Nintendo hordozható kütyüjét látta el olyan térhatású képernyővel, amihez nem kell külön okuláré.
Pretoria — Nyolc év után ismét világbajnoki gólt szerzett Diego Forlán (31). Rögtön kettőt. Az uruguayi futballválogatott támadója a 2002-es vb-n a Szenegál elleni meccsen 3-3-as döntetlenhez segítette csapatát, most a dél-afrikai tornán viszont győzelmet ünnepelhetett, hiszen együttese a csoportküzdelmek 2. fordulójában az ő duplájával és Pereira góljával 3-0-ra verte a házigazdák…