Robert Fico pártja, a Smer nyerte a szlovákiai választásokat, ám kicsi az esélye, hogy kormányt alakíthat. Utódja a miniszterelnöki poszton Iveta Radicova lehet. A magyar pártok felemásan szerepeltek: a Magyar Koalíció Pártja be sem jutott.
A köztársasági elnök azért nem írta a törvényt, mert nem ért egyet azzal, hogy a munkáltatók a kormánytisztviselőket indokolás nélkül menthetnék fel a jövőben
A helyi boltosok egy részének jövedelme már annyira alacsony, hogy az üzletük bezárásán gondolkodnak, ezért is fontolgatja tíz Mohács környéki település polgármestere, hogy adót vet ki a mozgóboltosokra
A legnagyobb mennyiségű csapadékra területi átlagban a Bodrog, a Felső-Tisza, a Szamos, a Túr, a Kraszna és a Körösök vízgyűjtőjén kell számítani, ezeken a tájakon 10-25 milliméter csapadék valószínű
A nagyszabású filmfesztivál egy magyar világpremiert is tartogat: Csukás Sándor operatőr első rendezése, a Születésnap című rövidfilm Skóciában lesz látható először
Dominique Lanoise több hónapig nem mehetett haza Miamiba, mert egyetlen repülőgép-társaság sem adott el neki jegyet. Nem rasszizmus, hanem a saját súlya áldozata lett: 220 kilót nyom.
Olaszország a gazdasági válság során az euróövezet más dél-európai tagállamaihoz képest kordában tartotta államháztartási hiányát, amely azonban még így is meghaladja az uniós határértéket
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt. Az államfő nem értett egyet azzal, hogy a munkáltatók a kormánytisztviselőket indokolás nélkül menthetnék fel a jövőben.
Míg a világban az a megszokott, hogy komoly szakértők ülnek a stúdiókban a foci világbajnokság szakkommentárjaiként, addig Olaszországban inkább a dúskeblű csillagocskákat favorizálják...
Árvíz, viharok, gazdasági válság – mi vár még ránk az idei évben? Erről kérdeztük Szegedi Erika főboszorkányt, aki megdöbbentő választ adott: a jövő év elején is számíthatunk a természet tombolására, messze még a pozitív változás.
Menczer Erzsébet azért állt fel, mert Novák Előd (Jobbik) a "fajelmélet" és a "rasszizmus" szavakat használta a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak pozitív diszkriminációját célzó javaslat kapcsán
Karácsony Gergely szerint a csomag a legrosszabb várakozásaikon is túlmegy és emiatt ő "talicskával fogja betolni" a törvényjavaslatokhoz a módosító indítványokat
Hatályban tartja a Vona Gáborra, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökére kiszabott 30 ezer forintos pénzbírságot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság - hirdette ki a végzést a Budapesten tartott szabálysértési tárgyaláson Kovács József bíró hétfőn.
Az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap, majd nyugat, délnyugat felől fokozatosan megnövekszik, majd délután nyugaton megvastagszik a felhőzet
Szakemberek szóvá tették, hogy az Orbán-kormány kommunikációja most már "sokkal konstruktívabb", és "PR-felfordulásként" illették a Kósa-féle államcsődöt vizionáló nyilatkozatot
70 éves korában hozta világra első gyermekét egy indiai asszony. Most azonban olyan beteg, hogy képtelen a kezébe venni a mesterséges megtermékenyítéssel fogant, másfél éves kislányát.