Változott a helyzet. Eddig Andrej Arsavin tett meg mindent azért, hogy – mint mondta – örökké Angliában futballozhasson, most már viszont a korábban finnyás felesége, Julija venné fel az angol állampolgárságot.
Az itt látható hirdetés napokig sokkolta a környéken élőket, úgyhogy nem árt óvatosnak lenni. Vigyázat: semmi nem az aminek látszik, lehet, hogy valami egészen más.
Két hónapon át, napi öt órán keresztül gyalogol a pekingi Madárfészek felett kifeszített kötélen Adili Wuxor, hogy ezzel a mutatványával döntse meg a drótkötélen való gyaloglás világrekordját.
Egy-egy labdarúgó világverseny előtt ezer módja van a főszereplő futballisták népszerűsítésének. A mostani enyhén szólva rendhagyó. A június 11-én rajtoló dél-afrikai világbajnokság előtt egy ismert magazin alsógatyára vetkőztetett jó pár ismert csillagot.
Budapest ‒ Első ránézésre sokan csak a szőke, szilikonos Barbie-t látják Godena Noémiban (21), pedig a Blikk szépe 2010 tizedik címlaplánya évekig versenyszerűen bokszolt, és rendőrnek készül.
Magyarország — Mindenkit megdöbbent, ha a televízióban azt látja, hogy az éppen nyilatkozó életerős férfi neve mellett a foglalkozása helyett a „rokkantnyugdíjas" felirat jelenik meg.
SZEGED — Igazi különc a helyi állatkert legújabb lakója, a furcsa szerzet hosszúkás fejével és orrával inkább egy porszívóra hasonlít, mint bármilyen más állatra.
Washington — Egy washingtoni szálloda biztonsági videorendszere valószínűleg bizonyítékot őriz Barack Obama amerikai elnök félrelépéséről, a tengerentúli lapok arról írnak: magánnyomozók hada próbálja megszerezni a felvételt az elnök politikai ellenfelei megbízásából.
Budapest — Véres ingek, eltűnt szemüveg és laptop, karmolások az alkaron – megannyi megdöbbentő újabb adalék, amely a húsvét előtt elhunyt Daróczi Dávid (†37) utolsó estéjével kapcsolatban felmerült.
Budapest — Nincs új a nap alatt! Erre a legjobb példa Brasch Bence (18), a Csillag születik felfedezettjének első klipje, amely kísértetiesen hasonlít egy Darin nevű kurd származású svéd énekes Breathing Your Love című klipjéhez.
Balassagyarmaton önálló frakciót alakított négy, Szili Katalin mozgalmához tartozó képviselő. Hasonló hajszálrepedések mutatkoznak Békéscsabán, Törökbálinton, Budaörsön, Baján is
Ismét fókuszba keról az országimázs. Már csak a 2011-es EU-elnökség miatt is. Országimázsközpont azonban a régi formájában nem lesz. A költések - az ígéretek szerint - transzparensek lesznek, a mákosbejglizés ideje lejárt
Kikerült a "K vezetési rendszer" védelme a Köztársasági Őrezred hatásköréből - értesült a Népszava. Noha a rendszer voltaképp már nem is létezik, sorsának részletei titkosak
Bosszúból dobta fel a rendőrségen az egyik hölgyike az egykori modellt, akit üzletszerű kéjelgés elősegítésével gyanúsítanak. A volt honvédelmi miniszter lánya a bíróság előtt akarja bebizonyítani ártatlanságát.
Nem valószínű, hogy az állam készpénzért megvásárolja az orosz Szurgutnyeftyegaznál lévő Mol-részesedést, és erre most az olajtársaságnak sincs pénze - mondták piaci szakértők azt követően, hogy Orbán Viktor leendő miniszterelnök jelezte, tárgyalnának az oroszokkal
A fő tulajdonos május 18-án, a cég következő közgyűlésén vezetőségváltást akar előterjeszteni, és a vállalat vezetésére a felszámolóbiztosi múlttal rendelkező Magyari József kaphat megbízást - értesült a Népszabadság
Molnár Anikó furcsa módját választotta annak, hogy kivonuljon a médiából: bevonul Hajdú Péter műsorába, hogy elmesélje amerikai élményeit. Pedig azt ígérte, eltűnik a világ szeme elől.
Tóth Gabi dühtől tajtékozva viharzott el a VIVA Comet tegnapi sajtótájékoztatójáról, miután kihirdették a legjobb női előadók névsorát. A volt megasztáros azon akadt ki, hogy nem jelölték a díjra.
Pályája csúcsán, Oscar-díjjal a kezében összeomlott a házassága. Sandra Bullock soha nem volt szerencsés a szerelemben. Sorozatunk harmadik része gyermektelenségéről szól.
Orbán Viktor kormányfői kinevezése után is otthon marad, azaz nem költözik át a biztonságos budai, Művész utcai rezidenciára – tudta meg a Bors. A villa eleddig utolsó lakója Szili Katalin volt, még házelnökként. Ő augusztusban költözött ki.
Félelem és szégyenérzet keríti hatalmába nők millióit a klimax miatt, s ezzel nem csak a saját, de környezetük életét is megkeserítik. Pedig a kellemetlen tünetek a család szeretetével és megfelelő készítményekkel enyhíthetők.
Ma Magyarországon nem halnak éhen gyerekek - reagáltak a Ferge Zsuzsa vezette intézmény kutatói a nagyvállalkozó ezzel ellentétes kijelentésére. Nyílt levélben vitatták Demján több, a szegénység fölszámolására tett javaslatát
Több mint 30-an megsérültek Amszterdamban, ahol pánik tört ki, mert egy, a II. világháború áldozataira való megemlékezésen a néma tiszteletadásba beleordított valaki