Hárman vesztették életüket abban a bankfiókban, amit a megszorítások miatt tüntető tömeg gyújtott fel szerdán Athénban. A városban – a szervezők szerint 60 ezren, a hatóság azt mondja, csak 25 ezren demonstráltak és még nincs vége.
Három kormánypárti és két ellenzéki alalnöke lesz a Háznak, a frakciók egyetértett abban, hogy az Országgyűlést takarékosan kell működtetni. A házelnök Schmitt Pál lehet
Sylvester Stallone elképzelhetetlennek tartja, hogy elkészüljön a Rambo című film ötödik része. A színész úgy érzi, hogy már mindent kihozott ebből a karakterből, minden további próbálkozás inkább erőlködésnek tűnne a rajongók szemében.
A Fővárosi Főügyészség megerősítette a hirado.hu korábbi információját, hogy az Ignácz István ellen tett feljelentést a Vám és Pénzügyőrségnek továbbították, így a KEK KH elnökének szerepét az Eclipse-ügyben már a vámnyomozók vizsgálják
Először került hazai állatkertbe sörényes hangyász. A tüskés nyelvével sajátosan vadászó hosszú orrú rovargyilkos hamarosan párt is kap majd, és családot remélnek tőlük Szegeden.
A sarutlan karmeliták rendje egy nappal korábban hozta nyilvánosságra, hogy tájékoztatta a rendőrséget az egyik tagja által elkövetett szexuális bűncselekményről
A kormányváltással új minisztériumi struktúra jön létre, ezzel munkahelyek szűnnek meg. A közigazgatási szervezetek alkalmazottjait felmentik, így végkielégítést kapnak
Gyilkosságért és kannibalizmusért 19, illetve 18 évi, szigorított büntetőtáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a szentpétervári városi bíróság azt a két 21 éves férfit, akik megöltek és feldaraboltak egy fiatal lányt, majd néhány testrészét megsütötték és megették.
Legrosszabb rémálma vált valóra egy mexikói asszonynak. Amikor kinyitotta szemét egy kútban találta magát oszló holttestek között. Végül sikerült megmenekülnie.
Martonyi János leendő külügyminiszter kiemelte: a módosítások nem arra lesznek hivatottak, hogy több millió külföldi automatikusan magyar állampolgár legyen