Bár Orbán napjával tegnap elvileg lezárult a fagyosszentek “hidegterrorja”, a nyári hőségre még sokat kell várni. Napsütés és zápor jellemzi a hét időjárását, s a június is hűvös, csapadékos lesz.
Az Országgyűlés megszavazta a kettős állapolgárságról szóló törvényt. A törvény szerint nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke. Az Ön véleménye is számít, szavazzon itt! * Fico szerint rosszul kezdett az új magyar kormány
Medvebőr helyett szintetikus fejfedő. Ez volt a célja annak a demonstrációnak, melynek keretében modellek szabadultak meg a ruháiktól és pirosra festett, csupasz cicikkel vonultak fel Londonban.
Noel Gallagher kiválása után új néven lép fel a brit Oasis együttes: a Beady Eye, amely Liam Gallagher mellett 3 volt Oasis-tagból áll, már dolgozik első albumán.
Baán László főigazgató azt mondta: a Hősök Tere Látogató és Turisztikai Központot 2012-től vehetik birtokba az érdeklődök, a megnyitóra egy reprezentatív Cézanne-kiállítást tervez az intézmény
Vona Gábor egy rádió meghívásának tett eleget a magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslat szerdai zárószavazásának időpontjában, ezért nem volt jelen a voksoláson.
A fideszes előterjesztésben az szerepel, hogy már az önkormányzati választáson rövidebb lehet a kampány, csak személyesen lehet majd igazolást kérni és háromról két napra csökkennek egyes jogorvoslati határidők
Az alkoholfogyasztás veszélyeire akarja felhívni a figyelmet az a hirdetés, melyet a minap tettek közzé Olaszországban. A koktélos pohárban fekvő magzat elborzasztotta a közvéleményt.
A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is őrzi előnyét, az LMP-re 5 százalék, a Jobbikra 9 százalék, MSZP-re 6 százalék, és a Fidesz-KDNP-re pedig a voksolók 62 százaléka szavazna, ha most lennének a választások
Hollywood a sokadik bőrt húzza le a Szex és New York lányairól, de – meglepő módon – a film hangulatán és kivitelezésén ez nem hagy nyomot: nincs hiány humorból, csillogásból és persze divatból.
Védekezés nélkül létesített szexuális kapcsolatot egy HIV-fertőzött cirkuszi akrobata Ausztráliában. Úgy tudják, a zimbabwei születésű férfinek akár száz szeretője is lehetett.
Olaszország ma csatlakozott a megszorító intézkedéseket bevezető euróövezeti országok klubjához. Az olasz kormány két év alatt 24 milliárd euróval kívánja csökkenteni az államháztartási hiányt
Virágzik a bűnözés a vb-házigazda Dél-Afrikában. A tolvajok, betörők és rablók éppúgy készülnek a tornára, mint a szervezők, akik 41 ezer rendőrrel próbálják megfékezni, kordában tartani a bűnözőket.
A júniusi divatanyagunk fotózásán járt kameránk, melynek témája a városi, urbanisztikus hangulat. Nézzétek meg, hogy készültek a fotók, a végeredményt pedig az újságban találjátok! 2. rész
Saša Pehtelev még csak 13 éves, de tavaly 180 kilóval került kórházba. Az orosz kisfiút most kiengedték, mivel leadott 30 kilót. Ennek ellenére még igen nagy munka vár rá és 70 éves nagymamájára.