2010. április 26. hétfő

ápr. 26
17:00
Súlyzóval vert egy diákot a tanára (Blikk)
Megdöbbentő eset történt egy mansfieldi iskolában! Az egyik fizikatanár egy három ilós súlyzóva kezdte el minden ok nélkül ütni az egyik diákja fejét.

2010. április 27. kedd

ápr. 27
3:48
Hetedik mennyország a Chelsea-nél (Blikk)
Az idén harmadszor szerzett bajnoki mérkőzésen hét gólt az angol fociklub.
ápr. 27
5:00
Bujkál az adósok királya (Blikk)
Semmit sem ér az APEH listája, az adószakértő szerint kevés az ellenőrzé.
ápr. 27
5:18
Féltik a sztárvilágtól Tabánit (Blikk)
Együtt sírtak, együtt nevettek Tabáni Istvánnal öt éven át az egykori kollégák.
ápr. 27
5:36
Vérfarkasokkal jön a Napfogyatkozás (Blikk)
ápr. 27
5:36
Bródy János: Megfáradt nyugger vagyok (Blikk)
BUDAPEST — Nem módosít pályát, és nem lesz kertész, csupán a Föld napja alkalmából ültetett el egy facsemetét Bródy János (64) az Erzsébet téri Gödör Klub parkjában – erről korábban lapunk is beszámolt. Az Illés és a Fonográf együttes dalszerzője és szövegírója a Gödör Kulturális Egyesület alapító tagjaként ragadott ásót, kapát, és persze terveiről is beszélt lapunknak.
ápr. 27
5:38
Ősszel jön Lady Gaga (Blikk)
ápr. 27
5:40
Pollenveszély (Blikk)
Idén a szokásosnál több növény virágzik egyszerre.
ápr. 27
5:54
Lippai: Miért a lapokból tudtam meg? (Blikk)
Az MTI kiadta: Mácsai Pált támogatja a szakmai bizottság. Döntés még nincs.
ápr. 27
5:54
Dopeman újra nejével randizik (Blikk)
BUDAPEST — Öt hónap kellett Dopemannek (36) és feleségének, Andreának ahhoz, hogy rájöjjenek, még mindig szeretik egymást. A nagyszájú rapper karácsony előtt, öt év együttélés után költözött el párjától és közös gyermeküktől, Fannitól.
ápr. 27
8:00
21 millióért áll az alku (Blikk)
Budapest — Milliomos lett a TV2 Áll az alku adós játékosa, Csorba Árpád.
ápr. 27
8:02
Endi mozivászonra kerül (Blikk)
Havasi Balázs koncertfilmjében szerepel a Hooligans dobosa, Kiss Endi. A rocker így a mozivásznon zenél majd a zongoraművésszel.
ápr. 27
8:18
Halálba kergették Daróczit! (Blikk)
MAGYARORSZÁG — A Blikk információi szerint a rendőrség tudomására jutott, hogy Daróczi Dávidot (†37) zsarolták. Úgy tudjuk, B. Gyula azzal fenyegette a fiatal roma értelmiségit, hogy nyilvánosságra hozza bizonyítékait. Állítása szerint az általa készített fotókon a volt kormányszóvivő férfiakkal került intim viszonyba.
ápr. 27
8:20
Joshi Bharat hisz a wellnessben (Blikk)
Tapolca — Gyógyvízben töltődik fel Joshi Bharat (55).
ápr. 27
8:22
2 év sittet kaphat Tarkan (Blikk)
Isztambul — Akár két év börtönt is kaphat Tarkan (37) török világsztár kábítószer-birtoklásért.
ápr. 27
8:24
Demjén kárpótolja nézőit (Blikk)
Budapest — Csak múló rosszulléte volt Demjén Ferencnek (63), így nem kell újabb koncerteket lemondania.
ápr. 27
8:26
Salma Hayek csúnyán leégett a cipőjével (Blikk)
New York — Irtózatosan leszerepelt legújabb, gladiátorsarura emlékeztető csizmájában Salma Hayek (43), aki milliárdos férjét, Francois-Henri Pinault-t kísérte el egy árverésre.
ápr. 27
8:36
Lerakták autójukat olvasóink (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Egyre kevesebben akarják használni autójukat, amióta az üzemanyagok ára az egekbe szökött.
ápr. 27
9:48
Adás előtt: Se álmok, se nagy pénz? (Blikk)
Végigjátssza – így döntött Zolcsi, pedig álmát ajánlotta fel az igazgató.
ápr. 27
9:48
A brazil miniszter javaslata: szexeljen mindenki! (Blikk)
A rendszeres testgyakorlás, különösen a szex az egyik legjobb mód arra, hogy a brazilok távol tartsák maguktól a krónikus betegségeket – közölte José Gomes Temporao egészségügyi miniszter hétfőn.
ápr. 27
9:50
Ájult lányokat hagy maga mögött a tini világsztár - videó (Blikk)
Amerre jár, ájult lányokat és őrjöngő rajongókat hagy maga mögött a zenész Justin Bieber.
ápr. 27
11:00
Hugh Hefner megmentette Hollywoodot (Blikk)
Stílszerűen happy-enddel fejeződött be a Hollywood-felirat megmentésére szervezett nagyszabású adománygyűjtő kampány.
ápr. 27
11:18
Ilyen lett Fekete Dávid klipje (Blikk)
ápr. 27
12:12
Rossz hír! A csokievés depresszióssá tesz (Blikk)
Bár a csokoládéról eddig úgy tartották, hogy javítja a hangulatot, egy új felmérés most azt mutatta ki, hogy a rendszeres csokifogyasztók gyakrabban küzdenek depresszióval.
ápr. 27
12:30
Ezt nézd meg! Meztelen a Boyzone (Blikk)
ápr. 27
12:32
Üzenet a palackból: 33 év után kapott választ a Facebook-on (Blikk)
Olivier Vandevalle 1977-ben az óceánba dobott egy palackba zárt üzenetet, a napokban válaszoltak neki a Facebook-on.
ápr. 27
12:48
Nézd meg Rippel Feri keleties otthonát! (Blikk)
Rippel Ferenc és felesége két évvel ezelőtt költözött a Pest melletti kis faluba, Szigethalomra. Bár az akrobata világéletében a fővárosban élt, hamar megszerette a vidéki környezetet, olyannyira, hogy most már senki nem tudná rávenni, hogy visszaköltözzön a nyüzsgésbe.
ápr. 27
13:06
Kórházba került Amy Winehouse (Blikk)
Egy esést követően ismét kórházba került a botrányairól híres Amy Winehouse.
ápr. 27
14:18
Kibuggyant Lily Allen melle (Blikk)
Kortól és mellmérettől függetlenül a sztárhölgyek szívesen a kirakatba teszik a kebleiket, és előfordul, hogy többet mutatnak, mint amennyit kellene.
ápr. 27
14:54
Egy egész ország gyűlölte Császár Elődöt (Blikk)
BUDAPEST – Császár Előd a kilencvenes évek egyik legsikeresebb popcsapatának volt az énekese. Ám mindennek vége szakadt 12 évvel ezelőtt egy  éjszakán,  amikor egy rendőr életét vesztette az általa okozott balesetben.
ápr. 27
16:24
A szexi vámpír randitanácsai (Blikk)
"Legyél spontán!" - ajánlja a True Blood sorozat legidősebb vámpírját alakító Alexander Skarsgard, svéd színész.
ápr. 27
17:36
Hogy néz ki? Iszonyúan meghízott Koós Réka (Blikk)
Koós Rékát egy fogyókúrás kapszullát forgalmazó cég kérte fel, hogy maszkírozza át magát

2010. április 28. szerda

ápr. 28
4:09
8 milliós borszámlája volt Kocsis Istvánnak (Blikk)
Nyolcmillió forintra rúgott a borszámla, a virág 433 ezerbe került az állami cégnek
ápr. 28
4:27
Friss házasok, de külön élnek (Blikk)
ápr. 28
4:45
Sólyom végveszélyben (Blikk)
Pokorni Zoltán már elköszönt Sólyomtól, a jegybank elnökét is elküldenék.
ápr. 28
5:21
Houston, baj van! (Blikk)
Ez már tényleg a hattyúdala. A nézők szerint neki végleg befellegzett.
ápr. 28
5:21
Anyák napi csokor 5 lépésben (Blikk)
Illatos szegfűt, elegáns tulipánt, vidám gerberát is tűzhet az ágakból font alapba
ápr. 28
5:23
Sonia, a megamodell (Blikk)
ápr. 28
5:39
Brigi, a bomba mami (Blikk)
Ki akart szakadni a hétköznapokból, ezért jelentkezett Végh Brigitta.
ápr. 28
5:57
Juszt se magyar film! (Blikk)
ápr. 28
5:59
Szabó Erika, a szexi zsaru (Blikk)
ápr. 28
6:15
Csótányirtó Guszti (Blikk)
ápr. 28
7:45
Hazudott Eva Rhodes gyilkosa? (Blikk)
GYőR—BőNY  —  Bűnjelet  talált  édesanyja  meggyilkolásának  helyszínén  Sophie Barta. Miközben Eva Rhodes (†65) gyilkosának tárgyalása zajlik, a gyászoló asszony ellátogatott a bőnyi kutyamenhelyre, ahol megtalálta annak a baltának az eltörött nyelét, amellyel a halálos ütéseket munkaadójára mérte Augusztinyi Csaba (31).
ápr. 28
8:03
Mi történt Nagy Edmonddal? (Blikk)
Hét éve, a Megasztár első szériájában tűnt fel Nagy Edmond (31), a nagy hangú énekes, aki szinte azonnal az akkori zsűri, főleg Soma szívébe lopta magát.
ápr. 28
8:21
Ő Gömöry Zsolt kisfia (Blikk)
Budapest — Ifjabb Gömöry Zsolt és édesanyja, dr. Marossy Réka (35) jól vannak, a hét végét már egészen biztosan otthon töltik.
ápr. 28
8:21
Napfénnyel is elmegy az autó (Blikk)
Budapest — Egy fantasztikus film elevenedett meg pár órára a Millennáris park nagyszínpadán, amikor egyetemisták által szervezett járművek kezdtek cirkálni.
ápr. 28
8:23
Megvédhették volna a politikusok Daróczit (Blikk)
MAGYARORSZÁG — A miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is jelentette Daróczi Dávid (†37), hogy megzsarolták! Ahogy arról a Blikk elsőként beszámolt, Daróczi még kormányszóvivőként  dolgozott, amikor felhívta őt B. Gyula: azt állította, hogy melegbárokban készült felvételek vannak a birtokában, amelyeken Daróczi  félreérthetetlen helyzetekben látható  férfiakkal. Információink szerint Daróczi…
ápr. 28
8:57
Rendőrökre húzta a kormányt (Blikk)
BUDAPEST —  Lövések és autós üldözés Csepelen. A rendőrök a csepeli papírgyárnál akcióztak vasárnap este, amikor felfigyeltek Mohácsi Ágostonra (35) és három társára.
ápr. 28
9:15
Kucsera is pályára lép (Blikk)
BUDAPEST —  A Ferencváros és a Blikk teljesíti Kucsera Gábor (27) álmát. A világbajnok kajakozó FTC-szurkoló, és minden vágya az, hogy elvégezhesse az Újpest elleni pénteki derbin a kezdőrúgást. Lapunk öszszehozta Kucserát a fradistákkal, így a labdarúgó-NB I rangadóján a világbajnok indítja útjára a labdát egy Ferencvárosdrukker kisfiúval.
ápr. 28
9:33
Sírva fakadt a forgatáson Gwyneth Paltrow (Blikk)

Keresés