A kislányok túlélési esélyeit növeli, hogy szívük, tüdejük és egyéb szerveik mindkettejüknél kifejlődtek, és csak bélrendszerük egy rövid szakasza közös - mondta el gázai kezelőorvosuk
Hiába nyújtotta Gordon Brown miniszterelnök a jobbját egy Afganisztánból hazatért katonának: a honvéd szemrebbenés nélkül sarkon fordult és kivonult a ceremóniáról. Állítása szerint jó oka volt az első hallásra udvariatlannak tűnő gesztusra.
Leinemann Zsolt a Hajdú-Bihar megyei 2. számú egyéni választókerületben indul, függetlenként; mentelmi jogának felfüggesztését a Legfőbb Ügyészség kérte az OVB-től
A felfüggesztést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság kérte, mert a képviselőjelölt ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt büntetőeljárás van folyamatban
Az északkelet-grönlandi Zackenberg kutatóállomás környezetében az olvadó talaj hússzor annyi nevetőgázt bocsát ki, mint a gáz legnagyobb természetes forrásai közé tartozó trópusi esőerdők
Madonna, amerikai popdíva vakolókanállal maltert vett ki egy talicskából, majd pedig betont kevert. Bármilyen meglepő is ez a popsztártól, a Dél-afrikai, Raising Malawi Akadémia elnevezésű lányiskola alapkövének letételekor, bizony dolgozott.