Továbbra is fennakadások vannak az európai légiközlekedésben, a Malév öt járat kivételével menetrend szerint repül; jó hír viszont, hogy hazaindult Pekingből Budapestre az a 15 fős csoport, amely szombat óta vesztegelt Kínában
Igencsak meglepődött az a kanadai háziasszony, aki konzerv spagettit akart melegíteni. Amikor kinyitotta, egy nagy, barna, szőrös húsdarab nézett vissza rá. Ő patkánynak véli.
A Fidesz a Vörösmarty térre, a szocialisták a párt székházába, a Jobbik egy kongresszusi központba, az LMP pedig egy sajtótájékoztatóra várja a szimpatizánsait vasárnap
Igazi pasifilm a Brooklyn mélyén: szex, erőszak, vérfürdő és cifra káromkodások jellemzik, Richard Gere pedig bebizonyította: túl a hatvanon is a nők kedvence.
Kázmér Natasa azt mondta: azt kérik a kormányoktól, hogy azzal támogassák a szektort, hogy gondoskodnak a külföldön rekedt állampolgárok hazajuttatásáról, nem pedig azzal, hogy pénzügyi támogatást adnak a légitársaságoknak
A sokat sejtető ruhákban járó, kacér nők tehetnek a földrengésekről – legalábbis ezt állítja egy iráni vallási vezető. Továbbá azt is kifejtik, hogy a buzgó imádság és a megbocsátásért való könyörgés a legjobb módja a természeti katasztrófák elhárításának.
Holtan találták az ápolók kecskeméti vadaspark 10 esztendős varacskos disznóját. Az állat korábban teljesen egészséges volt, csak a boncolása derítette ki, hogy egy gumilabda okozta a halálát.
Kylie Minogue pasija mindent megmutatott, egy amerikai magazinban, a Vanity Fairben dobta le a textilt. A vegeredményt pedig a a májusi számban csodálhatjuk meg - írja pink.hu
Mario Balotelli viselkedése és játéka nagyon felbőszítette az Internazionale szurkolóit. A fiatal csatár játéka csapnivaló volt, ráadásul bemutatott a drukkereknek, és a Barcelona elleni BL-meccs végén a mezét is a földhöz vágta.