Megjelentette a Wildlife Conservation Society nevű amerikai természetvédelmi szervezet a legveszélyeztetettebb állatfajok listáját, amelyen a "ritkák legritkábbjai" találhatók.
Tereskova retteg a betegségektől. A botrányhősnő a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban döbbentette meg a jelenlévőket: nem ült be sminkbe, fertőtleníteni kellett a mikroportot és kezet sem fogott senkivel.
Gordon Brown brit miniszterelnök feleségének, Sarah Brown lábfején röhög és szörnyülködik egész Nagy-Britannia. A címlapon díszelgő fényképeket a „borzasztó”, „gusztustalan” és „igénytelen” szavakkal jellemezték a lapok.
Tapintható pornóújságot adott ki egy kanadai laptulajdonos vakoknak és gyengén látóknak – írta a manna.ro. A Playboy 1970 és 1985 között már adott ki Braille írással bővített erotikus kiadványt, de ezekben a lapokban csak a szöveg, a kép nem volt letapogatható.
Adolf Hitler titkos szerelmének, Inge Ley német színésznőnek a levelei kerültek nyilvánosságra Szlovákiában, ahol egy magángyűjtő harminc éven át rejtegette.
Rúdtáncórákat vehetnek a női hallgatók a Cambridge-i Egyetemen, hogy leküzdjék a vizsgaidőszakkal járó stresszt. Egy óra két fontba (kevesebb mint 800 forintba) kerül, de férfiak nem vehetnek részt rajta.
Az angol és román rendőrök példás összefogásának eredményeként tizenhét felnőtt gengsztert füleltek le mindkét országban. A bűnözők Angliába „dobtak át” román gyermekeket, akiket azután rablásra, tolvajlásra, koldulásra kényszerítettek.
A világsajtó azóta foglalkozik az anorexia okozta problémákkal, amióta 2006-ban egy 21 éves brazil modell 40 kilós testsúllyal gyakorlatilag éhen halt. Az anorexia nervosa táplálkozási zavar, aki ebben szenved, kóros testképe miatt kövérnek látja magát
FURA APASÁG - Hat évet ült testi sértésért a háromgyerekes B. Gábor, míg felesége, Erzsébet további három gyermeket szült mástól, akik viszont mind a férje nevére kerültek.
A héten lebukott egy román koldusmaffia-csoport, akik gyerekeket csonkítottak, hogy több millió forintos éves bevételre tegyenek szert Angliában... miközben a kicsik éheznek.
Úgy megütnélek Hajdú Péter, mert azt hiszed, neked mindent szabad. Ezzel a névvel hoztak létre a Facebookon egy „rajongói” csoportot a műsorvezető kedvelői.
Ártalmas lehet az egészségre annak a Reál párizsinak és sonkának fogyasztása, amelyben Listeria fertőzöttséget találtak, a polcról levett, kifogásolt termékeket a Pick Szeged Zrt. gyártotta - tájékoztatta Linczmayer Attila, a Reál marketing vezetője kedden.
Eltávolíttatna egy fallikus szobrot egy máltai város polgármestere, mert attól fél, hogy a közeli repülőtérre érkező XVI. Benedek pápa megláthatja a különös alkotást.
A feleség így szól a férjéhez: Olyan meglepetést szeretnék a születésnapomra, amely 4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, lehetőleg világoskék színben." A férj ajándékáért katt ide!
Anthony Hopkins egy alabamai prédikátor, aki azzal vált hírhedtté, hogy 2004-ben megölte a feleségét, majd a mélyhűtőben tárolta. A férfi most más vádpontban is bűnösnek találtatott.
Birkának öltözve bujkált egy hétig két börtönszökevény Argentínában, ám végül a "juhászok" visszaterelték őket "karámjukba". A két férfi rablásért került rács mögé, 25 és 28 évesek.
Fábry nemrég leszögezte, hogy a kötetlen munkaidő az alkoholizmus bölcsője - nos, azt ugyan nem tudjuk, hogy a koppenhágai Carlsberg sörgyár dolgozói milyen beosztás szerint végezték munkájukat, az azonban tény, hogy a mindennapi szeszelés alaptevékenységük fontos aspektusa volt.
Tizenkét év után ismét Bill Clinton volt amerikai elnök állítólag félrelépéséről cikkeznek. Ezúttal amerikai egyik legnépszerűbb televíziós személyiségével, Martha Stewarttal hozta össze a National Enquirer.
Graffitik csúfítják el kedd hajnal óta a győri bazilikát; ismeretlenek szórópisztollyal egyházkáromló és istentagadó szövegeket, valamint anarchista jelképeket fújtak rá az épület - egyik kevésbé forgalmas utcában lévő - falára.
A lehető legmagasabb szintre emelték a magas beosztású szerb állami alkalmazottak védelmét, mert Darko Šarić drogbáró bűnszövetkezete bosszút és leszámolást tervez a Belügyminisztérium, a Biztonsági-tájékoztatási Ügynökség néhány tagja, valamint egyes magas rangú politikusok ellen.
Kopasz bébi született egy páviáncsaládban. A haj nélküli kicsi már most úgy néz ki, mintha nagyon öreg lenne, de a családját szerencsére nem zavarja, hogy a helyes apróság különbözik a többiektől.
Anatolij Karpov ugyan orosz, de – tudomásunk szerint – eddig csakis külföldi országok szövetségei támogatják elnöki ambícióit. Az egykori sakkvilágbajnok ősszel szeretne a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) első embere lenni.
Több száz ember – rokonok, barátok, tisztelők – rótta le kegyeletét a Daróczi Dávid emlékére rendezett virrasztáson, az Országos Cigány Önkormányzat budapesti székházában.