A kormány élteti a Fidesz Költségvetési Tanácsot érintő korábbi, 2006-os javaslatát, az ellenzéki párt szerint azonban ez csupán egy újabb kormányzati árnyékolás
Az ajkak a rajtuk lévő nagyszámú idegvégződésnek köszönhetően rendkívül érzékenyek, így nagy szerepet kapnak a szexuális izgalom közvetítésében. A csókolózás az előjáték legfontosabb része, ezzel együtt teljes a szeretkezés öröme.
Budapest — Hatalmas meglepetés érte Kállay-Saunders Andrást (25) , a Megasztár szépfiúja ugyanis egy év után találkozhatott édesapjával, Fernando Saundersszel.
A 25 tagú szervezetben a cigányság képviselői mellett helyet kapnak a felzárkózás ügyében tenni kívánó civil szereplők, az egyházak, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és a kormányzat tagjai
A magyar film támogatására a tervek szerint jövőre további 800 millió forint áll rendelkezésre a Nemzeti Kulturális Alapnál, valamint 2 milliárd forint a Nemzetgazdasági Minisztériumnál
Matolcsy György bejelentette: aki a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből már nem részesedik - A nemzetgazdasági miniszter 21:05-től Az Este vendége lesz
Eindhoven -- Luigi Delneri (60) nem bánná, ha Dzsudzsák Balázs (23) már télen csatlakozna a csapatához. Az olasz bajnokságban és az Európa-ligában érdekelt Juventus vezetőedzője elismerően szólt a PSV Eindhoven középpályásáról.
Amszterdam -- José Mourinho (47) az egyik legnagyobb mágus, az biztos. A Real Madrid futballcsapata portugál szakvezetőjének arra is volt figyelme, hogy játékosainak sárga lapjait nyilvántartsa.
A javaslat szerint 2011-től - életkortól függetlenül - az öregségi teljes nyugdíjra lesznek jogosultak azok a nők, akik legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek
130 ezer rajongója van már a Twitteren Coco-T-nek. Az egykori nyuszilány igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy kielégítse táborát, már ami a meztelen fotók megjelentetését illeti. Szinte minden napra akad egy magamutogatós, de egyre cikibb kép.
Budapest – Szerda éjféltől már a hazai mozikban is látható a Harry Potter-sorozat utolsó előtti, hetedik része, amely nemzetközi bemutatásának egy hete alatt minden korábbi rekordot megdöntött
Székesfehérvár -- Megnyílhat a futballválogatott kapuja Nemanja Nikolics (22) előtt. A Videoton szerb apától és magyar anyától származó támadója a napokban sikeres állampolgári vizsgát tett. Több mint két éve húzódik az állampolgársági procedúra, amely most végre a finisbe ért. Reményei szerint már karácsony előtt megkapja útlevelét. Ezek után jó eséllyel pályázhat arra, hogy meghívót kapjon…
Magyarország — Világ- és Európa-bajnok kajakos is az árva kutyák segítségére sietett! Kucsera Gábor ezúttal egy testvérpárral szerepel a Németjuhász Fajtamentő Alapítvány naptárjában.
Budapest — Ezzel végleg befellegzett a magánpénztáraknak! – Nem kap majd állami nyugdíjat az, aki úgy dönt, hogy a magánnyugdíjpénztárban marad, erről döntött a kormány – jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter szerdai kabinet ülése után.
A ValóVilág 4 válogatásának egyik legfeltűnőbb jelensége Boci, alias Cziglédy Tamás volt, aki tehénmintás zakójával és hatalmas limuzinjával pillanatok alatt a figyelem középpontjába került. Bár több rostán is sikeresen túljutott, végül szomorúan tapasztalta, hogy mégsem hívták meg egyik beszavazó show-ba se.
Budapest — Személyi védelem nélkül, egyedül utazott a múlt héten Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes a piros metrón. A Blikk olvasóriportere telefonjával egy képet készített a politikusról.
BUDAPEST — Szó szerint meglegyintette a halál szele K. Bélát (38). A férfi egy közeli ismerősén akart segíteni, amikor szembetalálta magát egy 9 milliméteres fegyverrel.
Budapest — Szó szerint elkezdett széthullani a BKV: menet közben kiesett a 173-as busz egyik ablaka. A bkvfigyelo.blog.hu egyik olvasójának beszámolója szerint a Keleti pályaudvarnál és még a Huszár utcai megálló előtt a busz egyik ablaka egyszerűen beesett az utastérbe.
Hihetetlen lépésre szánta el magát Nyuszómuszó, alias Magyar Attila elhagyott neje, Gombás Mónika. A lelkileg megroppant asszony végső elkeseredésében nyílt levelet írt szerelmének és „riválisának", Gregor Bernadettnek, amit a hot! magazinban tett közzé.
Alig van már szibériai tigris a földön, világszerte háromezerre teszik vadon élő példányainak számát. Örvendetes módon tizenhárom ország összefogott, és dollármillióikkal igyekeznek megmenteni e remek állatfajt a kihalástól.
New York — Javul Michael Douglas (66) állapota, és valóban jobban is néz ki, mint pár hete, a sugárkezelések és a kemoterápia idején. A torokrákkal küzdő Oscar-díjas színész pár kilót fel is szedett, és tegnap reggel New York-i otthonából kilépve már sokkal biztatóbb külsővel mutatkozott a nyilvánosság előtt.
November végén hallhatjuk először a januárban alakult Intim Torna Illegál nagylemez-anyagát Budapesten. A 14 számot tartalmazó, Cirkusz című új album lemezbemutató koncertje 26-án Budapesten a Gödörben lesz.
A Bank of Ireland-ben közel 80 százalékra nőne az állami részesedés, az Allied Irish Bank az Anglo Irish Bankkal együtt teljesen állami tulajdonba kerülne
Silvio Berlusconinak és Orbán Viktornak panaszkodott Traian Basescu román miniszterelnök Nicolas Sarkozy miatt a legutóbbi NATO-csúcson. Az esetről mélyen hallgatnak az érintettek, de felkerült az internetre egy videó, amin látszik, nincs túl nagy összhang Európa vezetői között.
Azt tanácsolják a pénztártagoknak: amíg az Alkotmánybíróság nem dönt a vitatott törvényekről, a nyílt zsarolás ellenére se lépjen vissza senki az állami rendszerbe