Az Oscar-díjas színésznő azt mondta: nem kell mindenkinek egyetértenie a felvonulással, "de minden demokráciában élő magyar állampolgárnak egyet kell értenie az egymás elleni erőszak határozott elutasításával"
Az idei Frankfurti Autószalonon a Peugeot ismét fel akarja mutatni szándékát és képességét arra, hogy a holnap mobilitására vetve tekintetét összehangolja az élvezetes autózást a környezeti hatékonysággal
Tovább romlott a szlovén gazdaság teljesítménye a második negyedévben: a statisztikai hivatal adatai szerint a GDP éves összevetésben 9,3 százalékkal csökkent, az első három hónapban csak 8,3 százalékkal.
Az FHB Forte Strukturált Betétek bevezetésével az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. tovább szélesítette termékpalettáját. A fő cél a hosszabb távú megtakarási lehetőségeket kereső ügyfelek igényeinek kielégítése.
A brit kormány háromnegyedével készül növelni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítéséhez nyújtott hozzájárulását, és ugyanerre szólította fel hétfőn a többi EU-tagállamot is.
A tavalyi év eredményei szerint az internetes oldalakról, e-mailekből, videómegosztó portálokról és más forrásokból származó adatok mennyisége csaknem ötszáz milliárd gigabájtra rúgott
Minden eddiginél furább elmélet született arról, hogy ki lehet Michael Jackson harmadik gyermekének apja. Egy újabb közeli barát most azt állítja, hogy a kis Blanket biológiai nemzője nem más, mint az egykori gyereksztár, Macaulay Culkin.
Közép-Kelet-Európa ipari szektorának recessziója a jelek szerint kezd túljutni a mélypontján, a felmérések által jelzett erőteljes szektoradatok a kilábalás küszöbönálló kezdetét mutatják, és a fellendülés jó eséllyel Magyarországon bizonyulhat a legmarkánsabbnak a térségben, áll londoni feltörekvő piaci elemzők hétfői előrejelzésében.
"Nem lehetnek másodrangú gyerekek és állampolgárok, és ebben mindenkinek egyforma felelőssége van. Ez a kormány nem mond le senkiről" - mondta a miniszterelnök Vilmány általános iskolájának tanévnyitóján
A péntekivel közel megegyező szinten, szűk sávban ingadozott a forint hétfőn: az eurót délután négy órakor 271,84 forinton jegyezték, szemben a kora délelőtti 272 forint feletti és a péntek délután négy órai 271,82 forinttal.