Charley Boorman munkáját sokan irigyelhetjük. A hazájában egykor színészként ismertté vált angol az utóbbi években ugyanis abból élt, hogy beutazta a fél világot.
A kétméteres műalkotás ötletgazdája Farkas Attila, budapesti alkotóművész, az ünnepi szoboravatáson több százan vettek részt, beszédet Duray Miklós mondott
A Hyundai i30 legfőbb európai piaci konkurenseinek – mint például az Opel Astra, a Ford Focus és a Toyota Auris – maradványértékei évről évre csökkennek
14 vizsgált babakocsi közül egyik sem kapott közepesnél jobb eredményt, szakemberek azt tanácsolják a szülőknek, hogy használat előtt a kocsik és a babaülések huzatai mossák ki
A szlovák kulturális miniszter szerint a módszertani végrehajtási utasítás várhatóan november vagy december elejére készül el, s a tárca addig a törvénybe foglalt büntetéseket nem kívánja érvényesíteni
A BKV egyelőre nem kommentálta a hírt, mindössze annyit mondtak, hogy személyiségi jogok miatt nem adhatnak konkrét tájékoztatást a szolgálati lakások bérlőivel kapcsolatosan
Napjaink legpihentebb elméi egyetlen precig sem tétlenkednek: a nap 24 órájában azon agyalnak, miként tehetnék elviselhetőbbé a művelt emberiség életét. Nos, a feladat nem könnyű, de, amint azt a mellékelt ábrán is láthatjuk, talán mégsem megoldhatatlan.
A főpolgármester-helyettes közölte: az még kérdéses, hogy a koalíciós szerződés módosításával lehet-e "vegytisztán" szabad demokratává tenni a terület felügyeletét
A MSZP frakcióülésén a miniszterelnök megerősítette: 3,8 százalékos hiánycéllal, 0,9 százalékos gazdasági visszaeséssel, valamint 4-4,5 százalékos inflációval számolnak jövőre
Whoopi Goldberg amerikai színésznő videoüzenetben biztosította támogatásáról a szombaton megrendezésre kerülő 14. magyar melegfelvonulás, a Budapest Pride résztvevőit.
Júliusban a háztartások új euró lakáscélú hiteleinek szerződéses értéke enyhén emelkedett, a forint alapúaké kismértékben csökkent, míg a svájci frank alapúaké az előző havi, nagyon alacsony szinten maradt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).