Lamperth Mónika egy interjúban elmondta, hogy Balatonőszöd megrázó volt és "ott romlott el minden"; úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc beszédekor legalább egy embernek fel kellett volna állnia, de ezt senki, ő sem tette meg
Június első szombatján a SYMA Csarnokban lép fel Xzibit. A világhírű raper kizárólag erre a bulira utazik Magyarországra, és ha már átrepül az óceán felett, a hosszú útra magával hozza barátait is, így Young De, Jelly Roll és Dj Fingaz is vele tart.
Az egyik vendég ijedtségében hívta a tűzoltókat és a mentőket, mivel azonban a vidámpark vezetősége szerint ez indokolatlan volt, rémhírterjesztés miatt feljelentést tesznek
Már a középiskolások is a gazdasági válságról tanulnak. Legalább is ezt szeretné az a szakképző központ, amely tananyagot készített 11. és 12. osztályos diákok számára a gazdasági válság részleteiről és annak okairól
A cafetérián belül 2010-től 32 százalékos kulcs mellett adhatnak a vállalkozások többek között üdülési csekket, helyi utazási bérletet, meleg étkeztetési juttatást vagy iskolakezdési támogatást - mondta Oszkó Péter
Ötödik győzelmére készül Monte-Carlóban a Brawn GP pilótája, Jenson Button. Igaz, a hihetetlen sikersorozat nem minden téren hozott pozitív változást az életében, a korábban nagy csajozós és bulizós hírében álló brit úgy érzi, oda korábbi vagánysága, s szépséges modell barátnője is egyre unalmasabbnak találja.
A vizsgálat a legmodernebb molekuláris diagnosztikai eljárásokat alkalmazza, a technológiával nagy biztonsággal azonosítható az új típusú influenza akár már két óra alatt is
Colleen Hauser 13 éves fia rákos. Ha kemoterápiával kezelnék, a gyógyulási esélye 90 százalék lenne. Anyja azonban ősi indián gyógymódban hisz, s ezzel megöli Danielt.
A munkavállalók szerint meg kell tartani az adómentes körben a cafetériát, míg a munkaadói oldal a rehabilitációs járulék sokszoros emelését kifogásolta az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén
Mintegy huszonöt-harminc fiatal számháborúzott a fővárosi Kossuth téren péntek délután az Urbitális Majális egyik társprogramjaként; a szervezők szerint a rendezvény célja az volt, hogy megváltoztassák a köztérről az emberekben kialakult sztereotípiákat.
Egy 11 éves utahi fiú megdöntötte a legtöbb csiga az arcon rekordját. Fin Kelehernek negyvenhárom csioga fért el az arcán, pontosabban ennyi maradt rajta tíz másodpercig. A korábbi rekordot öt csigával sikerült túlfelülmúlnia.
Blonde Cora pornószínésznő túlvállalta magát. A német erotikaipar egyik állócsillaga 100 – más források szerint 200 – férfit akart szájával boldoggá tenni.
Férfivá műttette magát a gyönyörű modell, Katherine Dalton. Elmondása szerint nem érezte jól magát nőként, ezért nemváltoztató operációk tömkelegét végeztette el magán. Azóta Adrienként él, és egy melegbárban táncol.
Személyiségi jogaira és biztonsági okokra hivatkozva Sir Paul McCartney levetette házát a Google új szolgáltatásáról, a Google Street View-ról (360 fokos képet mutat az utcáról).
Észak-Írország első hatos ikreinek adott életet egy asszony pénteken Belfastban. A négy kislány és két fiúcska 14 héttel korábban született a vártnál, császármetszéssel öt perc alatt segítette őket világra a Royal Jubilee kórház harminctagú stábja.
A választás napján külföldön tartózkodók a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha korábban a jegyzőnél jelentkeztek a külképviseleti névjegyzékbe