Anikó gyereket vár, kürtölte világgá tegnap egy nagy példányszámú hetilap. Egy olvasónk viszont beszámolt arról a sajnálatos tényről, hogy a celebet egy nőgyógyászati műtőből tolták ki a szeme láttára a hét elején. Anikó nem állít és nem cáfol semmit.
Verekedésekkel próbálják növelni nézettségüket a kereskedelmi csatornák délutáni kibeszélő-műsorai. A Mónika-show-ban és a Joshi Bharatban elharapózott az erőszak. A jelek szerint a két show egymást próbálja túllicitálni.
Otthonában gyógyul az a férfi, akit alig egy hónappal ezelőtt két rendőr lőtt meg Érden. Sztojka János elsőként a Borsnak mesélt a tragikus napról, amelynek nyomait azóta is magán viseli. A vérfürdő igazi áldozatai szerinte a gyermekei.
Külön utakon jár Dobó Kata és nős, kétgyermekes kedvese – tudta meg lapunk. A békéscsabai Jókai Színház zenei vezetőjét egyre többször látják magányosan, ám azt nem tudni biztosan, mi áll ennek a hátterében. Egyesek szerint szakítottak, mások állítják, csak a férfi gyerekei miatt ritkították meg a találkozókat.
A világ leghíresebb énekese, milliomos, élő legenda volt. Ám akit ma látunk, egy szörnyre műtött, betegeskedő roncs, aki sohasem moshatja le magáról, hogy kisfiúkat rontott meg. Michael Jackson újra koncertezni akar, de sokak szerint ehhez már nincs ereje. Sorozatunk ötödik részéből kiderül: hogyan fogantak gyerekei és milyen tárgyakat foglaltak le nála a rendőrök.
A kormányban 15 miniszter kapott helyet, közülük három azonban "kakukktojás", legalábbis, ami a védelmüket illeti: nekik az őrezred biztosítja a korlátozott védelmet. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Draskovics Tibor igazságügyi miniszter és Balázs Péter külügyminiszter egy 1996-os rendelet alapján élvezi ezt a bánásmódot.
Most már biztos, hogy 2010 január elsejétől bevezetik az ingatlanadót. Fizetniük azoknak kell, akik ingatlanjának értéke eléri vagy meghaladja a 30 millió forintot. Ennek ellenére a fővárosban gomba mód szaporodnak a luxus lakások, amelyeknek a négyzetméter ára az égbe szökik. A Vigadó téren van olyan ingatlan, aminek egyetlen négyzetméteréért 1.621 ezer forintot kérnek, az Andrássy úton pedig 2…
Az allergiának az eddigiektől teljesen eltérő, mágneses kezelését mutatták be tegnap az Életfa Egészségvédő Központban. Dr. Faragó László fül-orr-gégész és audiológus főorvos valódi telitalálatnak, kézenfekvő és nagyszerű gondolatnak nevezte az akupunktúra négyezer éves gyakorlatának kombinálását a mozgásszervi fizikoterápiában már bizonyított mágneses kezeléssel.
Napok alatt omlott össze Ancsinék élete. Jánost, a családapa azért engedték ki a börtönből, ahová ittasan okozott halálos baleset miatt dugták, hogy nagybeteg fiának adhassa veséjét. De ideiglenes szabadsága alatt újabb balesetet szenvedett. Nem volt ittas, mégis vérvételre vitték a rendőrök. Felesége három gyermekükkel együtt elhagyta. Jánosnak már csak egy számít, hogy vele maradt egyetlen fia,…
BUDAPEST – Delhusa Gjon (54) az idegösszeomlás szélére került, nevelt lánya, Grigorescu Andrea (15) ugyanis már a VIII. kerületi nevelőintézet lakója. A fiatal védelmet kért a gyámhatóságtól anyja ellen, így rögtön intézetbe vitték.
Megmenekülhet a fővárosi a szakértők által is eszement tervként értékelt műdugókeltéstől. Bár információink szerint kezdetben Hagyó Miklós városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes támogatta az ötletet, a közfelháborodás hatására meghátrált, mint mondja: a forgalomcsökkentésnek nincsenek meg a feltételei. A tervet felkaroló másik főpolgármester-helyettes, Ikvai-Szabó Imre így is…
Megválasztották tegnap este Magyarország három legszebb lányát. A döntőbe 21-en jutottak, közülük kiáltották ki Miss World Hungarynek a 21 éves Serdült Orsit.
Hiába 82 éves XVI. Benedek pápa, kész felvenni a ritmust a fiatalokkal: a katolikus egyházfő gőzerővel ismerkedik az internettel, és az újabbnál újabb technikai kütyükre feltölthető videókkal, digitális képekkel. Hamarosan indul a Szentatya oldala is a Facebook nevű internetes közösségi portálon.
Orvosi szempontból a haj a szervezet tükre, a nők azonban inkább a szépség eszközének tekintik, egyesek nézetek szerint pedig szexuális üzenetet hordoz magában - ezért nem véletlen, hogy annyit foglalkozunk vele. Kevés azonban az olyan nő, aki mindig meg van elégedve a fizurájával: inkább simábbat, göndörebbet, más színűt szeretne. Ezeket az elképzeléseket egy fodrász könnyen teljesíti, az azonban…
Kincses István még iskolásként kezdett meghízni, és 27 éves korában már 169 kilót nyomott. A dunaújvárosi fiatalember 2005-ben egy júniusi éjszakán olyan halálfélelmet élt át, hogy elhatározta: így vagy úgy, de megszabadul súlyfölöslegétől, mert szeretné megérni a tisztes öregkort
Kikapott Oscar Pistorius, a verhetetlen paralimpikon. A dél-afrikai sprinter számára tervezett flexibilis műlábaival 100, 200 és 400 méteren is világcsúcstartó, ám ezúttal emberére akadt. A szintén mozgássérült londoni kislány, Ellie Challis legyőzte a bajnokot.
Pornófilmeket rendező rapperrel duettezik Dukai Regina a VIVA Comet díjátadón. A modellből lett énekest sokan máris összeboronálták Papa Joe-val, de Regina cáfolja a pletykákat, a mocskosszájú dumagép azonban reménykedik, hogy egyszer megkaphatja a lányt.
Ronnie Wood és fiatal barátnője, Ekaterina Ivanova lángoló szerelemben élnek, és ezt nem is titkolják a nyilvánosság előtt. Legutóbb egy bárból távozva kapták el őket a lesifotósok, félreérthetetlen pozícióban.
Sean Penn mégsem akar válni! A színész visszavonta áprilisban bírósági úton benyújtott keresetét, amelyben hivatalos különélést kezdeményezett feleségétől, Robin Wright Penn színésznőtől. A pár másfél éven belül másodszor gondolja meg magát a válásról, illetve a különélésről.
Egy orvos házi fúróval mentette meg egy ausztrál kisfiú életét. A helyi kórházban ugyanis nem voltak meg a szükséges eszközök, azonban muszáj volt időben eltávolítani a vérrögöt Nicholas Rossi agyából.
Hetek óta lázban tartja a világsajtót Angelina Jolie és Brad Pitt szakításának híre, a pár azonban Cannes-ban mindent megtett, hogy bizonyítsa: a pletykák alaptalanok, minden rendben van köztük és egyetlen percre sem eresztették el egymást. Pitt még egy igen színpadias csókjelenetet is bevállalt: a kamerák kereszttüzében magához húzta Joliet, aki remek partnernek bizonyult a romantikus játékhoz.
Napokon belül kézhez kapja parapszichológus diplomáját Sztanek Kriszta, egykori erotikus modell. A kebelcsoda azt mondja, eddig kevesen tudtak róla, hogy különleges képességekkel bír. Pedig földöntúli tehetségét bizonyítja, hogy jelenlegi párját is "magának teremtette".
Három napig koplalt a csütörtök este megválasztott Miss World Hungary győztese, Serdült Orsolya azért, hogy tökéletes alakkal állhasson kifutóra. A huszonegy éves szépséget a verseny napján emiatt rosszullétek gyötörték, de koronázásáig egy falat sem ment le a torkán. A királynőválasztás most sem múlt el kínos pillanatok nélkül: az egyik bombázó keble ugyanis kibuggyant a ruhából a színpadon.
Június első szombatján a SYMA Csarnokban lép fel Xzibit. A világhírű raper kizárólag erre a bulira utazik Magyarországra, és ha már átrepül az óceán felett, a hosszú útra magával hozza barátait is, így Young De, Jelly Roll és Dj Fingaz is vele tart.
Ötödik győzelmére készül Monte-Carlóban a Brawn GP pilótája, Jenson Button. Igaz, a hihetetlen sikersorozat nem minden téren hozott pozitív változást az életében, a korábban nagy csajozós és bulizós hírében álló brit úgy érzi, oda korábbi vagánysága, s szépséges modell barátnője is egyre unalmasabbnak találja.
Colleen Hauser 13 éves fia rákos. Ha kemoterápiával kezelnék, a gyógyulási esélye 90 százalék lenne. Anyja azonban ősi indián gyógymódban hisz, s ezzel megöli Danielt.
Mintegy huszonöt-harminc fiatal számháborúzott a fővárosi Kossuth téren péntek délután az Urbitális Majális egyik társprogramjaként; a szervezők szerint a rendezvény célja az volt, hogy megváltoztassák a köztérről az emberekben kialakult sztereotípiákat.
Egy 11 éves utahi fiú megdöntötte a legtöbb csiga az arcon rekordját. Fin Kelehernek negyvenhárom csioga fért el az arcán, pontosabban ennyi maradt rajta tíz másodpercig. A korábbi rekordot öt csigával sikerült túlfelülmúlnia.
Blonde Cora pornószínésznő túlvállalta magát. A német erotikaipar egyik állócsillaga 100 – más források szerint 200 – férfit akart szájával boldoggá tenni.
Férfivá műttette magát a gyönyörű modell, Katherine Dalton. Elmondása szerint nem érezte jól magát nőként, ezért nemváltoztató operációk tömkelegét végeztette el magán. Azóta Adrienként él, és egy melegbárban táncol.
Személyiségi jogaira és biztonsági okokra hivatkozva Sir Paul McCartney levetette házát a Google új szolgáltatásáról, a Google Street View-ról (360 fokos képet mutat az utcáról).
Észak-Írország első hatos ikreinek adott életet egy asszony pénteken Belfastban. A négy kislány és két fiúcska 14 héttel korábban született a vártnál, császármetszéssel öt perc alatt segítette őket világra a Royal Jubilee kórház harminctagú stábja.