Gyilkossággal való viccelődése miatt rendőrségi kihallgatásra számíthat a leendő brit belügyminiszter, Alan Duncan. A nyíltan homoszexuális Tory képviselő A BBC egyik műsorában ugyanis közölte: ha ne adj Isten „véletlenül meghalna” a frissen megválasztott Miss Kalifornia, akkor ő lehetne az első számú gyanúsított.
Nem ismerjük egymást, oké? Nem jártunk együtt iskolába, nem dolgoztunk együtt, nem fociztunk ugyanabban a csapatban. Nem álltál mögöttem a mozgólépcsőn, nem vették ki ugyanott a mandulánkat. Értve vagyok?
Miközben a lengyel zloty közel egyhavi mélyponton is járt, a forint - igaz, nagyon gyenge forgalom mellett - a péntekihez hasonló szinten zárta a napot a hazai bankközi piacon.
Az autóvezetővel szemben hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés gyanúja miatt eljárás indult, de vizsgálják a rendőri intézkedés jogszerűségét is
A Forbes magazin összegyűjtötte a szórakoztatóiparban 2008-ban a legszorgalmasabban dolgozó kisgyermekes anyukákat. Nem meglepő, hogy a lista élén az énekesnő Madonna végzett, aki tavaly 110 millió dollárt (24,6 milliárd Ft) keresett, köszönhetően a közel egymillió eladott albumának, és a Louis Vuittonnal, a Vodafone-nal vagy a Sunsilkkel kötött reklámszerződésének.
Extázis a színpadon játékunk kérdése a következő volt: Hány tagú az Extázis zenekar? A helyes választ és a nyertesek nevélt a képre kattintva olvashatják.
Az egészségügyi miniszter közölte, hogy a pandémiás tervben nem rendeltek el a hármasnál - jelenleg is érvényben lévő szintnél - magasabb fokozatú riasztást, így utazási korlátozást sem kell elrendelni
A Környezetvédelmi Minisztérium azt ígéri, a nyár végére ezekről elszállítják a hulladékot, megsemmisítik, annak költségeit pedig behajtják a német államtól
A Bahreini Nagydíjon szerzett győzelme biztosan emlékezetes marad Jenson Button számára. A siker érdekében ugyanis még a fenekét is leégette. A pokoli hőség egyébként nemcsak őt, hanem a Renault kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót is megviselte, aki a verseny után rosszul lett.
Ezúttal nem apróbb, nagyobb botrányai miatt került az angol bulvárlapokba Katie Price. A mozgalmas – és férfiakkal zsúfolt – életet élő modell a hét végi londoni maratonon domborított nagyot.
Május elsején és másodikán ismét megrendezésre kerül a hagyományos tabáni fesztivál. Az első napon délután háromtól blues-rock fesztivállal, másodikán pedig 16.00 órától tribute zenekarok fellépésein szórakozhatnak a rock és blues műfaj kedvelői.
14 vadonatúj dallal jelentkezett az amerikai rock n roll bálvány, Elvis és Roy Orbison egyik legnagyobb rajongója, Chris Isaak. A Jóbarátok sorozatban is szerepet vállalt gitáros dalszerző életének jelenlegi stádiumát mutatja meg a közönségének.
Az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője szerint nem volt szerencsés Kivágó Iván Györgyné jelölése - a soroksári alpolgármester korábban a III/II-es főcsoportfőnökségen dolgozott
Április 30-án - csütörtökön - a pénteki, majd május 1-én és 2-án az ünnepnapi menetrend szerint járnak majd a szerelvények. Vasárnaptól már a megszokott rendszerint mennek majd a vonatok
A védelemhez napi egy kilogramm nyers paradicsomot kellene elfogyasztani, ám a főzéssel koncentrált zöldségből ennek a mennyiségnek az egytizede is elegendő