2008. szeptember 6. szombat

szept. 6
12:27
Beköltöznek a legjobb borok a Budai Várba (BorsOnline)
Tizenöt ország kétszáz legjobb borászata költözik szeptember 10-től öt napra a Budai Várba. Közép–Európa egyik legrangosabb szakmai rendezvényén, a 17. Budapesti Nemzetközi Bor– és Pezsgőfesztiválon a díszvendég ezúttal Szicília lesz.
szept. 6
12:45
Dzsudzsák: a szurkolókkal együtt megverhetjük Dániát! (BorsOnline)
Európa-szerte ma rajtolnak a világbajnoki-selejtező mérkőzések. Ennek megfelelően a magyar válogatott is pályára lép, az ellenfele Dánia lesz. Erwin Koeman szövetségi kapitány kemény fába vágta a fejszéjét, ugyanis kinevezésekor azt a feladatot kapta, hogy vezesse ki a csapatunkat a 2010-es dél-afrikai vb-re. Az európai 1. csoportban ugyanerre készül azonban Portugália, Svédország, Málta, Albánia,…
szept. 6
13:03
Gyógyító hatással van a gyerekekre a mosoly (BorsOnline)
A Mosolygó Kórház Alapítványt Csáky Bornemisza Éva grófnő alapította 2004-ben. Az Alapítvány mosolyt varázsol a kórházban lévő beteg gyerekek, szüleik és a kórházi dolgozók arcára. Ezt a csodálatos munkát zenészek, bűvészek, bábosok, kézművesek és mesemondók végzik. Az ilyen művészi foglalkozások lélekemelő, gyógyító ereje - mely a művészek és a kisbetegek közötti kapcsolat hatására jön létre - a…
szept. 6
13:03
Hatvanévesen is botrányos a férfias kinézetű exmodell (Blikk)
Igazi matróna lett a 70-es és 80-as évek „diszkókirálynőjéből”
szept. 6
13:39
Vb-aranyra hajt Gyurta Dani (BorsOnline)
Gyurta Dániel elégedett az olimpiai szereplésével, hiszen az volt a célja, hogy 2:10 percben belül ússzon a 200 méteres mellúszásban, és ez háromszor is sikerült. Az nem keseríti el, hogy az éremről lemaradt – ötödik lett –, úgy fogja fel, hogy az olimpia egy állomás volt a karrierjében. A főiskolás úszónak a következő nagy célja már a világbajnoki győzelem.
szept. 6
14:15
Új műsorban Somogyi Zoli (Blikk)
BUDAPEST – Bár egyre több feladata van a TV2-nél Somogyi Zoltánnak (29), az Aktív műsorvezetője szenvedélyét, a rádiózást sem hanyagolja el.
szept. 6
14:15
Turistaút indul Karadzsics albérletéhez (BorsOnline)
Radovan Karadzsics volt szerb elnök júliusi elfogásától komoly profitot remél az egyik szerb utazási iroda. Egy hónapja futó akciójuk alatt több, mint 150 turista fordult meg Belgrádban, ahol egy idegenvezető kíséretében végigjárhatták Karadzsics bujdosásának állomásait.
szept. 6
14:21
Fico: ha nem tetszik, hazamehetnek (hirado.hu)
A Szlovák Gázművek külföldi részvényesei újra 20 százalékhoz közeli őszi emelést kérelmeztek
szept. 6
14:23
Kánikula hidegfronttal, viharos széllel (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 32 és 37 fok között lesz
szept. 6
14:33
Gyurcsányt nem lehet megfúrni? (BorsOnline)
Az SZDSZ ügyvivői leülnek tárgyalni Gyurcsány Ferenccel, de csak egy új, szakértői kormányról hajlandóak egyeztetni. Mindez azt jelenti: a liberálisok lényegében leszámoltak a kormányfővel. Azonban ebből még korántsem következik az, hogy Gyurcsánynak fel kell állnia a kormányfői székből. Politikai túlélése négy emberen fog múlni.
szept. 6
14:35
Lefölözik Pars nyereményét (BorsOnline)
Pars Krisztián, olimpiai negyedik helyezett kalapácsvető – aki a Pekingben előtte végző két fehérorosz érmes esetleges doppingvétsége miatt lehet, hogy ezüstérmes – holnap a szlovákiai Dubnicában egy meghívásos versenyen vesz részt.
szept. 6
14:57
Hullának vélték a hintalovat (hirado.hu)
A német autópályarendőrök a legrosszabbra számítottak, amikor felnyittatták a Maserati csomagtartóját
szept. 6
15:09
Balázs íróként is csúcsra jutott (BorsOnline)
Tarol a könyvpiacon Sebestyén Balázs. Az RTL Klub sztárja nemcsak televíziósként, hanem íróként is beverekedte magát a legsikeresebbek közé. Balázs első, Szigorúan Bizalmas című kötete hetekig az eladási listák élén tanyázott, a napokban pedig az ötvenezredik példány is gazdára talált.
szept. 6
15:15
Fodor szakértői kormányt akar a politikai patthelyzetben (hirado.hu)
A liberális választás nem Gyurcsány, és nem Orbán - mondta az SZDSZ elnöke
szept. 6
15:33
Négy halott a vasúti átjáróban: koreaiak az áldozatok (hirado.hu)
Autójuk Lövőnél hajtott a Sopron és Szombathely között közlekedő vonat elé
szept. 6
15:35
Hamilton indul az élről Belgiumban (hirado.hu)
A második helyről Massa, a harmadikról Kovalainen vág neki a viadalnak
szept. 6
15:37
Megkezdődött a XIII. paralimpia (hirado.hu)
Pekingben 150 ország 4000 versenyzője küzd az érmekért
szept. 6
15:45
Nős szeretője kivéreztette a gyönyörű popsztárt (BorsOnline)
Holtan találták dubai luxuslakásán a 30 éves popsztárt Suzanne Tamimot. A gyönyörű zöld szemeiről is elhíresült énekesnőt egy híres ingatlanmogul, Hisham Talaat Moustafa ölette meg.
szept. 6
16:03
Kutyákért vetkőzik Alma (BorsOnline)
Pirner Alma sztriptíz-világbajnok minden alkalmat megragad, hogy segítsen az állatokon. Most is karitatív ötlettel rukkolt elő a sztriptízvilágbajnok. Az ország legjobb rúdtáncosait hívja ki versenyezni, a jelentkező táncoslányok nevezési díját pedig a Noé Állatotthonnak ajánlja fel.
szept. 6
16:09
Podolski a Realban folytathatja (hirado.hu)
Podolski régóta elvágyódik a bajor együttestől, ahol többnyire a kispadot koptatja
szept. 6
16:11
Teljes útzár a 37-esen (hirado.hu)
Egy kamoin rakománya borult az útra Hercegkút térségében
szept. 6
16:27
A fehérorosz kalapácsvetők B próbája is pozitív lett (hirado.hu)
A MASZ főtitkára szerint mivel az olimpiát a NOB szervezi, a verseny eredményének megváltoztatása az olimpiai bizottság feladata, ami csak szeptember végén várható
szept. 6
16:29
Elakadt egy német férfi hájában a lövedék (hirado.hu)
A 120 kilós úr egy utcai rablásba keveredett, és észre sem vette, hogy meglőtték
szept. 6
16:39
Jordan az új Barbie-baba (BorsOnline)
A 30 éves aktmodell, Jordan, Barbie babának állt. Egyenlőre csak új ruhakollekciójának kampányához öltözött tetőtől- talpig pinkbe. A fotókról nem maradhatott le kiegészítőként a hófehér ló sem, Candy jól tűrte a megpróbáltatásokat amiket az órákig tartó pózolás okozott.
szept. 6
16:41
Alonso felesége az új hableány (BorsOnline)
Miközben a kétszeres Forma–1-es világbajnok, Fernando Alonso a hétvégi Belga Nagydíjra készül, felesége majd kiugrik a bőréből, hiszen őt választották a Disney hableányának, Arielle-nek az új, spanyol hangjává.
szept. 6
16:45
Széthullóban a legjelentősebb szerb ellenzéki erő (hirado.hu)
Lemondott Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt alelnöke
szept. 6
16:47
Multimilliomos találta meg Bianca Jagger elveszett platinagyűrűjét (hirado.hu)
Az ékszer mintegy 200 ezer eurót ér
szept. 6
17:03
Demokráciában nincs szakértői kormány - Eörsi szembemegy Fodorral? (hirado.hu)
Miközben az SZDSZ elnöke szakértői kormány szükségességéről beszélt, Eörsi Mátyás kijelentette: demokráciában ilyen nincs
szept. 6
17:15
Vizelettel és trágyával dolgozik a világhírű restaurátor (BorsOnline)
Emberi vizelettel konzerválja a páclevet és lótrágyával teszi ellenállóvá a parketta-alapanyagot Rostás Árpád restaurátor. A vegyszerek helyett természetes anyagokat használó felújító-mester művészetét komolyan veszik a megrendelők. Olyannyira, hogy nem csak több hazai kastély karbantartását bízták már rá, de ő restaurálta a Napkirály versailles-i dísztermét is.
szept. 6
17:21
Várossá avatták Fertőszentmiklóst (hirado.hu)
A település évezredek óta lakott, XIII. századi oklevelek említik először
szept. 6
17:23
Informális uniós külügyminiszteri találkozó (hirado.hu)
Az orosz-grúz helyzet, valamint a transzatlanti kapcsolatok volt a két fő téma
szept. 6
17:33
Egymilliót vitt el a postarabló (BorsOnline)
A rendőrök sem értették, miért épp a II. kerületi Pasaréti téren lévő postát szemelte ki magának az a férfi, aki pénteken kora délelőtt fegyvernek látszó tárggyal rontott be az intézménybe.
szept. 6
17:35
Bűnözőkre szakosodna Ungvári Miklós (BorsOnline)
Ungvári Miklós Európa-bajnok cselgáncsozó azt fontolgatja, hogy beiratkozik a Rendőrtiszti Főiskolára.
szept. 6
17:39
A Magyar Demokratikus Charta felhívása, és aláírói (hirado.hu)
"A magyar demokrácia ingatag, szabadságunkat veszély fenyegeti"
szept. 6
17:41
KDNP: A szakértői kormány nem lehet végleges megoldás (hirado.hu)
Semjén Zsolt pártelnök szerint előrehozott választásokra van szükség
szept. 6
17:57
Történelmi örmény-török találkozó (hirado.hu)
Először látogatott Jerevánba a török államfő
szept. 6
18:09
Greene doktor visszatér (BorsOnline)
A Vészhelyzet című sorozat 14 év után búcsút mond a rajongóknak, mivel nézettségük a hosszú évek alatt kissé megkopott. A stáb az utolsó évadot forgatja, amely nem kevés meglepetést tartogat. A hírek szerint, több régi szereplő is visszatér az utolsó epizódokban.
szept. 6
18:15
Vasárnap megszülethet az első magyar érem (hirado.hu)
Sors Tamás 100 méter pillangón indul Pekingben a paralimpián
szept. 6
18:17
Gránát robbant egy férfi kezében Budapesten (hirado.hu)
A 25 éves fiatalember súlyosan megsérült
szept. 6
18:19
Két melegrekord is megdőlt a mai napon (hirado.hu)
A legmagasabb minimum és a legmagasabb maximum hőmérséklet is csúcsot döntött
szept. 6
18:27
Wood összeköltözik szeretőjével (BorsOnline)
Ronnie Wood letöltötte idejét az alkoholelvonó kúrán, és „szabadulását” már húszesztendős szeretőjével, Jekatyerina Ivanovnával ünnepelhette. A 61 éves rocker 23 évig tartó házassága az ifjú bárpincérnő miatt ment tönkre, akivel most Írországban közös lakásba költözött.
szept. 6
18:45
Sugera nem adja fel (BorsOnline)
Több ezer önjelölt énekes közül ma este ismét megismerhetünk néhányat a Megasztár4 válogatásán készült összeállításból. A több ezer jelentkező között ismerős arcok is felbukkantak. A Sugera Bugera néven ismertté vált Koppolányi Attila már harmadszor jelentkezett a tehetségkutató versenyre.
szept. 6
18:51
Kormányellenes tüntetés Budapesten (hirado.hu)
Mintegy százan vonulnak
szept. 6
18:53
Mégsem kézben, hanem satuban robbant gránát a fővárosban (hirado.hu)
Egy 25 éves férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba
szept. 6
19:27
Fordítási hiba a grúziai rendezési tervben (hirado.hu)
A francia külügyminiszter elismerte, hogy emiatt értelmezheti másként a tervet Moszkva, Tbiliszi és az EU
szept. 6
19:45
Navracsics: Csak egy posztkommunista titkosszolgálati hálózat érvényesítheti az érdekeit (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországon nem érvényesül a politika racionalitása
szept. 6
21:51
Döntetlen Dánia ellen (hirado.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott első világbajnoki selejtező mérkőzésén gól nélküli döntetlent ért el Morten Olsen csapata ellen

2008. szeptember 7. vasárnap

szept. 7
6:09
Győzike dzsungelharcra készül (Blikk)
Krokodilokkal és az éhezéssel akar sikeresen megküzdeni
szept. 7
6:11
Fogadásból lett zenész a megasztáros Leslie (Blikk)
Igazi westernhős és vérbeli utcazenész a egidősebb induló
szept. 7
6:13
Rózsa, az őszülő bonviván (Blikk)
Szinte elvesztette az eszét, amikor meglátta Kiss Ramónát

Keresés