Cameron Diaz és Paul Sculfor románca már június óta tart, és a jelek szerint még sokáig folytatódni fog, a színésznő ugyanis annyira rá van kattanva a modellfiúra, hogy szinte szünet nélkül a férfi ajkán csüng.
Galsai Dániel, Albert Györgyi vőlegénye az újságokból tudta meg, hogy nem lesz esküvője. A publicistát mélyen megdöbbentette menyasszonyának nyilatkozata, szerinte szerelmét valaki befolyásolhatta. Györgyi valószínűleg megbánta, hogy Hajdú Péternek azt nyilatkozta, semmi köze Galsaihoz, ezért letiltatta a botrányosra sikerült interjút.
Eperjes Károly kihagyja az Indul a bakterházból Utasi Árpit. A színművész szerint nem gazdaságos a kisfiú szerepeltetése, aki egyébként is jobban tenné, ha eztán a tanulásra koncentrálna. Árpi édesanyja értetlenül áll a hír előtt: neki azt ígérték, kisfia az új évadban is felöltheti Bendegúz jelmezét.
Milliókkal lépett le a feleségétől, egy vagyonnal rövidítette meg, majd faképnél hagyta következő „szerelmét”, Anitát, és egy NB1-es kosárlabdázó, Csorvási Milán nevét is besározta D. Attila, akit csalásokért keres a rendőrség. Csorvási Milán nem akart hinni a fülének, amikor a házuk előtt megjelent két férfi, és a család autóját követelte.
A Napló egykori riportere, jelenleg a Kékfény fõszerkesztõ-mûsorvezetõje M. Kis Csaba nem mindennapi ötletet eszelt ki az esküvõjére: hagyományos nászajándék helyett egy bankszámlaszámot adott meg a násznépnek, akiktõl azt kéri, hogy gyermekei taníttatását támogassák, készpénzzel.
Barbora Mrovcáková lehet a Mosonmagyaróvár közelében hétfőn délután talált lemeztelenített áldozat, legalábbis a szlovák rendőrség szerint. A fiatal nő vasárnap hajnali öt órakor tűnt el Pozsonyban. A vetkőztetős gyilkos azon a korai órában eredt a nyomában. A jelek arra utalnak, hogy 24 órán keresztül fogva tartotta, mielőtt hétfő hajnalban agyonverte.
Izzasztó a kánikula, az időjárás nem követi a naptárat, nyoma sincs az őszi esőnek, a meteorológiai szolgálat szerint továbbra is harminc foknál melegebb hőmérséklet várható. Másodfokú hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos, enyhülés csak hétfőtől lesz.
Tarján Andrea azt sem tudta egész nap, hol is van pontosan, amikor kiderült: ő nyerte meg az egyik Mitsubishi Coltot az Aranybors játékunkon. Nagy Istvánné Irénke, a másik nyertes pedig azért is különösen boldog, mert bebizonyíthatta családjának: nem hiába gyűjtögette a szelvényeket.
Ötven esztendővel ezelőtt a katolikus egyház még az isteni teremtésbe történő bűnös beavatkozásként minősítette a szervátültetéseket. Véleményük drasztikus változását bizonyítja, hogy a napokban XVI. Benedek donorként állt a transzplantáció ügye mellé.
A Forma-1-es idény kétharmadán túl vagyunk, az utolsó hat futam következik. A rendkívül nehéz belgiumi pályán sok kihívás elé néznek a pilóták, már csak azért is, mert elképesztően kedvezőtlen, esős idő uralkodik arrafelé. A pénteki edzéseken ismét a Ferrari dominált, de Lewis Hamilton tartja a lépést Felipe Massáékkal. Az idén sok elismerést begyűjtő Robert Kubica szerint azonban Massát már nem…
Igazi sztárrá vált, pedig éveken keresztül még az utcára se nagyon merészkedett egy 12 éves makói kisfiú. Szotkov Krisztiánnak egy ritka immunbetegség miatt kihullott a haja, barátai sem voltak, folyton csak szomorkodott. Krisztián azonban kipróbálta a tehetségét a Megasztárban, s láss csodát: otthon kész rajongótábor fogadta, a lányok pedig sorba állnak a kegyeiért.
Az internetre is felkerültek azok a képek, melyeken Sarah Palin, John MCcain amerikai elnökjelölt helyettese egy medence partján gépfegyverrel a kezében látható.
Sok ez vagy kevés az ötmilliós forintos vérdíj, ha a titokminiszter nyaralóját érte a támadás? A rendőrségi szakértő kevesli, ahhoz képest viszont soknak tűnik, hogy egy brutális fegyveres támadóért mindössze 500 ezer forintos vérdíjat kínál a rendőrség.
Jövő héten minden igényt kielégítő, Magyarországon a legnagyobb szabású lakberendezési vásár várja az érdeklődőket a BNW-n a Bútorvilág kiállításon. A szeptember 10-14-ig tartó rendezvényen ott lesznek a legnagyobb hazai bútorgyártók, számos újdonságot láthatnak, az egzotikumokat kedvelők pedig India, Elefántcsontpart, Kenya, Kína, Tajvan, Nigéria és Pakisztán különböző árucikkeiből válogathatnak.
Szalai Ádám, az U20-as válogatott csatára bombagólt lőtt a Castilla színeiben a Kanári-szigeteki Vecindarió ellen. A Real Madrid B csapatatát figyeli a királyi gárda edzője, Bernd Schuster is, és elképzelhető, hogy rövidesen felhívja a magyar csatárt a felnőtt kerethez.
Damu Roland kitárulkozott Hajdú Péternek. A Jóban- rosszban sztárja az Esti Frizbi forgatásán szokatlan őszinteséggel beszélt gyermekeivel való kapcsolatáról. Roland húsz évesen nézett először apai örömök elé.
Milliók rajonganak értük szerte a világon, bombázónak, ideálnak tartják őket, mégis magányosak. Jennifer Aniston és Pamela Anderson is túl van számos félresikerült kapcsolaton, házasságon. Barátaik egymástól függetlenül elmondták a sajtónak: szeretetéhségük riasztja el a pasikat.
Európában is megkezdődnek a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezői. A címvédő Olaszország és az Európa-bajnok Spanyolország bemutatkozását különös figyelem kíséri a kontinensen. Egyik csapat sem mehet biztosra a rajton.