Újabb-és újabb fejlemények látnak napvilágot a hét elején- kedden megtörtént újabb ezúttal Finnországban végrehajtott diákmészárlással kapcsolatban. Mint köztudott kedd délelőtt egy 22 éves finn diák 10 társát ölte meg 22-es kaliberű Walter pisztolyával a kauhajoki egyetem egyik előadótermében. A tíz emberből nyolc lány és egy tanár életét oltotta ki a golyó.
Egy fiatal lány, aki „gyűlölte magát” egy félresikerült hajfestés miatt ölte meg magát. A 20 éves Emma, miután kihullott a haja, halálos mennyiségű kokaint vett magához, és anyja kocsmájában végzett magával.
David Blane ismételten bebizonyította, hogy megtudta csinálni és véghez vinni legújabb akciómutatványát. Köztudott róla, hogy New Yorkben nem először lép pályára, 2000-ben a Time Square-en 61 órát töltött befagyasztva egy jégtömbbe, később 2002-ben pedig 35 órát állt a közkönyvtár épülete mögött húzódó-magasodó 27 méter magas oszlop tetején. 2006-ban a víz alá merült, ahol egy műanyaggömbben a…
Királyi fogadtatásban részesítették Paul Mccartney Krisztus születési helyén tett látogatása alkalmával. Az exbeatle testi épségét ötezer fős testőrgárda vigyázta Betlehemben tett látogatásakor.
Nem kap több pénzt saját kormányától a brit uralkodó, annak ellenére sem, hogy az udvar érvelése szerint az állami apanázs hamarosan a kiadások felére sem lesz elég.
Répássy Róbert a sajtó előtt lejátszotta azt a hét lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyet Szilvásy György bocsátott a nemzetbiztonsági bizottság rendelkezésére