Robbie Williams mindig is szeretett a középpontban lenni, sosem bánta, mint pletykálnak róla, lereagálta a történteket és nem igazán foglalkozott a külvilág véleményével. A napokban megint reflektorfénybe került Williams. Szőrös, mint egy majom, ápolatlan és gusztustalan külsővel jelenik meg rendezvényeken, sztárpartikon.
Kivégezték japán legbrutálisabb sorozatgyilkosát. A 45 éves férfi 13 általános iskolás lányt erőszakolt meg, majd miután végzett velük, megitta a vérüket.
Hiába szimatolt szenzációt Európa, a C csoportból Hollandia mellett a világbajnok olaszok léptek a negyeddöntőbe. A hollandok tartalékcsapatukkal intézték el a románokat. A hitehagyott franciák kiesése miatt Raymond Domenech francia szakvezető leköszönhet, őt Didier Deschamps válthatja.
Csak azért játsszák le ma a görög-spanyol meccset, mert muszáj. Tudniillik a D kvartettből utóbbi csapat már negyeddöntős, a címvédő Görögország pedig legfeljebb az emlékezetes búcsúban reménykedhet.
Újabb kérdésözönre válaszoltak a PaDöDö lányok. A kínosabb kérdéseket sem hagyták megválaszolatlanul, például, kiderült, hogy még mindig gyengéd szálak fűzik egymáshoz őket, de alkalomadtán nem vetik meg a vibrátort sem.
Minden nyáron a férfidivat magazinok arra törekednek, hogy a kánikulai napokra olyan képeket próbáljanak magazinjukba tölteni, amit nem egyszer, nem kétszer vesznek elő a férfiak, hanem minden nap átlapozzák a tartalom miatt. Ez most sikerült az egy angol férfimagazinnak. Címlapra dobta Kate Moss-t szépséges felsőtestével.
Az önkormányzati rendelet célja nem az, hogy "kiszúrjanak" azokkal, akik nem akarnak dolgozni és a szociális segélyre rendezkedtek be - közölte Ivády Gábor
A titokzatos táblakép feltehetően a 16. század közepén készült Firenzében, és 1925-ben hagyatékként került a szegedi múzeumhoz, majd évtizedekig feküdt egy raktárában
Váci, Szentendrei és Pesti út - a legveszélyesebb fővárosi vonalak. Dél és este hat között koccanunk Budapesten, évente majd százan pedig baleset áldozatai lesznek a fővárosban
Pataky Attila egy csinos fekete nővel töltötte a NévshowR legutóbbi forgatásának három napját Hajdúszoboszlón. A hölgyet asszisztenseként mutatta be, pedig köztudott, hogy igazi segítője tíz éve van mellette, és nem melléákesen az énekes feleségének legjobb barátnője.
Vélhetően nem találtak elmebetegségre utaló jeleket a szakemberek annál a két diáknál, akik a gyanú szerint május végén agyonverték egyik osztálytársukat Kaposváron. V. Dávidot és K. Mihályt május végén vitték át a fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetbe, mert a börtönben öngyilkossággal fenyegetőztek.
Nem vagyok féltékeny típus - árulta el lapunknak Csányi Sándor. Az S.O.S szerelem sztárja mindig megbízik aktuális párjában, de ha az menni akar, nem harcol érte: jobb békében szakítani, mint kényszeredetten együtt maradni – vallja a színész.
Korda György és Balázs Klári azon gondolkodik, hogy a póker közvetítéseken kívül nem vállal több képernyős szereplést. A forgatások ugyanis egyre jobban fárasztják az énekes házaspárt, amely a színpadról nem hajlandó lemondani, így a tévézést kénytelen visszafogni.