Rajongók valamint kedvencek ezrei örülhetnek az örömhírnek, hogy ebben az évben újra összeáll a 2005-ben utoljára koncertezett Pink Floyd Londonba. A 2005-ös koncertet búcsú-és nosztalgia koncertnek szánták és nem is gondolkodtak folytatáson. A csapattagok nem tiltakoztak az összeállásra, csak meg kell szervezni minden apró részletet-hangoztatták.
Négy éven keresztül befőttesüvegben tartottak egy halva született csecsemőt egy kórházban, Southamptonban, miután a vizsgálatok nem mutatták ki az ikerterhességet, és második gyermekét otthon szülte meg két nappal később. A kórházban “elfelejtették” elhamvasztani a kisfiú holttestét.
Akár hisz valaki a horoszkópban, akár nem, Réti Barnabásnak beteljesülni látszik az ez évi jóslat. A Kos szülött Eriknek azt ígérték a csillagok, hogy idén aggódni fog egészségi állapota miatt, és ismerve a színész feszített élettempóját, cseppet sem lenne meglepő, ha erős, fiatal szervezete a sok hajsza után felmondaná a szolgálatot.
Kigyulladt 50 cent háza, eddig ismeretlen okból. Füstmérgezés miatt hat embert kellett kórházba szállítani, köztük a rapper volt barátnőjét, Shaniqua Tompkinst és tízéves gyermeküket, Marquise is. A tűzoltók gyújtogatásra gyanakodnak, mivel 50 Cent a ház tulajdonjoga miatt perben áll volt barátnőjével.