Dieter Zetsche felszólalásban arra utalt, hogy reményei szerint nem jönnek be azok az elemzői jóslatok, amelyek szerint a német autóiparban 100 ezer munkahely szűnhet meg
Eldőlni látszik, hogy novemberben sem kapja meg a kalapácsvető Pars Krisztián az ezüstérmét. A pekingi játékokon második és harmadik helyen végzett, és később doppingvétségen kapott – mintájukban több volt a tesztoszteron a megengedettnél – fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon ügyében ugyanis képtelen döntést hozni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Pedig korábban kétszer is…
A Bolton Wanderers, az Everton, a Celtic és a Sevilla vezetőinek érdeklődését is felkeltette a 25 éves középpályás játéka a szerdai, Észak-Írország elleni barátságos meccsen
Kutatások szerint a mozgás az agyat is karban tartja. Barack Obama kosarazik és súlyzózik, Gyurcsány fut, Orbán focizik. S hogy politikusaink a zsírpárnák ledolgozása miatt, vagy a inkább szellemük frissen tartása miatt sportolnak-e, nem tudni. De annyi biztos: a Bors által megkérdezett személyi edző Obama edzésprogramját tartotta ideálisnak.
Decemberben dönt Kemény Dénes arról, marad-e a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Jövőjét befolyásolja a december 15-i sportági közgyűlés eredménye is. A Budapest díszpolgárává választott szakember cáfolta a hírt, amely szerint az Egyesült Államokba szerződne. Szabadidejében a kollektívaépítésről tartott előadást Siófokon.
Már kétszer figyelmeztették P. Zoltánt, hogy egyenlítse ki tartozását, a férfi nem fizetett, ezért kellett meghalnia feleségével együtt - értesült a Bors. A 37 éves pécsi férfire hat hónapja Molotov-koktéllal ijesztettek rá, kedden azonban már egy gyilkos gránátot hajítottak szobájába. A romák elleni bűncselekmények felderítésére külön nyomozócsoport alakult, tegnap is támadás ért egy pusztadobosi…
Christian Klien, a BMW tesztpilótája fogalmazott a legkeményebben az új Forma–1-es autókkal kapcsolatban. A változtatások következtében teljesen átalakított F1-es gépek első légterelője szélesebb, mint volt, a hátsó szűkebb és magasabb.
Szombaton a Szeged, vasárnap a Honvéd a LEN Kupa nyolcaddöntőjében, az Eger és a Vasas pedig egymás ellen az Euroliga főtáblás csoportkörében száll vízbe a férfi vízilabdacsapatok kontinentális sorozatainak keretében
Őszi szezonértékelőt tartott a Ferencváros az Üllői úton, ahol a klubot képviselő angol „gentlemanek” rágózva és rövidnadrágot viselve válaszolgattak az újságírók kérdéseire. A sajtótájékoztatón különösen a vezetőedző, Bobby Davison tűnt indiszponáltnak, a 49 éves szakember kedvetlenül, tőmondatokban beszélt a szezon első felében elvégzett munkáról.