Pontokat veszített a Ferencváros tegnap Cegléden, ám nem csak az 1-1-es eredmény bosszantotta a fővárosi együttes szurkolóit. Az NB II Keleti csoportjának slágermeccsére elutaztak ugyan a drukkerek, de a pályára nem mentek be.
Nemcsak a rajongók, hanem a titkosszolgálatok munkatársai is érdeklődtek a legendás Beatles iránt. A londoni Kew Gardens-ben, a brit nemzeti archívumban hamarosan megnyitják az 1964-től kezdődő aktákat, amelyek diplomáciai- és rendőri jelentéseket, illetve jogi-, pénzügyi dokumentumokat tartalmaznak – adta hírül az MTI.
Összesen 12 vádpontban, emberrablásban és fegyveres rablásban is bűnösnek találta a 12 fős esküdtszék O. J. Simpsont, így decemberben akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélheti a Las Vegas-i bíróság. Az egykori amerikai futballjátékos éppen 13 évvel azután követett el újabb bűncselekményt, hogy felmentették egy kettős gyilkosság ügyében.
Október 11. és 28. között Viswanathan Anand az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen Bonnban játszik világbajnoki párosmeccset. Az indiai nagymester egészen speciális körülmények között edz a nagy csatára.
Állandó kedélyállapot hullámzások jellemezték Albert Györgyi utolsó hónapjait. Olykor szerelmével közös gyerekről ábrándozott, máskor a boldog tervezgetés helyett a halálról elmélkedett, s megeskette Danit, hogy ő mondja sírjánál a búcsúbeszédet. Élete nagy álma beteljesületlen maradt, nem lett gyereke, s most úgy tűnik utolsó kívánsága sem teljesül, hozzátartozói ugyanis közleményben tudatták:…
Kelemen Anna tőle rendkívül szokatlan módon visszafogottan viselkedett, amikor az az Irigy Hónaljmirigy egyik felénél vendégeskedett a Hal a tortán forgatásán. A nyuszilány ugyan flörtölgetett a fiúkkal, akik már nagyon várták, hogy közelről megcsodálhassák Annácska vadiúj, hatalmasra töltött kebleit. Ám a szőkeség csalódást okozott, ugyanis hatalmasra pumpált kebleit védőmelltartóban takargatta.
Tévedtek, akik azt hitték, már mindent olvashattak a Groovehouse énekesnője, Judy tragikus autóbalesetéről, amelyben súlyosan roncsolódott az arca. Az énekesnő új könyve kapcsán ugyanis döbbenetes titkot mesélt el, amelyről eddig beszélni is képtelen volt: balesete után arra ébredt a kórházban, hogy a pap éppen az utolsó kenetet adja fel rá.
Budapest — Pedofíliával megvádolt nőt vitt el tegnap a rendőrség a TV2 Joshi Bharat műsorának stúdiójából, ahol a csütörtökön adásba kerülő részeket forgatták. Mónit (31) saját nővére, Ilona vádolta meg azzal, hogy a gyermekeit megrontotta. A kétségbeesett anya bízott abban, hogy ha húgát szembesíti azzal, amit a gyermekei elmondtak neki, talán bevallja az igazat.
Czippán Anett, az Aktív új műsorvezetője a sportosan elegáns stílust részesíti előnyben. A gyönyörű, fekete hajú lány hétköznapokon kerüli a feltűnést, ezért az utcán általában nadrágot és kényelmes cipőt visel, azonban ha feltűnik a képernyőn, leginkább egy egzotikus hercegnőre hasonlít. A szépségnek határozott ízlése van, és tudja, hogy mi az, ami igazán előnyös a számára. – A Föld színei állnak…
Kérdések sokaságára vár választ a hamarosan szabaduló Novák Tündétől a Clyde-ként elhíresült Fekete László édesanyja. Magdika már nagyon várja a napot, amikor végre Bonnie szemébe nézhet, szeretné megismerni a lányt, akivel fia egy 13 évvel ezelőtti napon örökre eltűnt.
Nehéz meccsre számítottak az Atlético Madrid játékosai a Barcelona otthonában, ám azt, hogy az első félidőben öt gól kapnak, álmukban sem gondolták. Ilyesmi ugyanis korábban még sosem fordult elő a fővárosi csapattal. A kiütéses Barca-győzelem végül 6-1-gyel zárult.