Botránnyal indult a német bajnokság 7. fordulójának második játéknapja, a Möchengladbach-ba érkező kölni szurkolókat már a buszon megtámadták a helyi erők – megdobálták, majd világító rakétákkal lőtték a járművet –, mire a vendégek kemény magja megrohamozta a klubházat.
Kaliforniában, a helyi tudományos akadémia területén a napokban adják át a látogatóknak a világ „legzöldebb" múzeumát. A többfunkciós épületegyüttes nemcsak filozófiájában „zöld", de szó szerint is: a tetejét ugyanis hamarosan másfél millió növény borítja be.
Ha a statisztikusok nem tévednek, akkor az Újpest a 2727. bajnokijára készült – amelyből a tegnapival együtt – 198-at az MTK ellen játszott. A nagy számok törvénye alapján akár azt is remélhettük, hogy végre izgalmas meccset hoz egy magyar rangadó, azonban ez hiú ábránd volt.
Most már biztosan meg akarom élni a százhúsz évet! Igaz, eddig féltem az öregségtől, méltatlannak, megalázónak gondoltam, hogy az embert fokozatosan elhagyja az erő, hogy egyre kiszolgáltatottabbá válik, de amióta a miniszterelnök bejelentette, hogy minden száz éves magyar állampolgár kap százezer forintot, megjött a kedvem.
A 125 köbcenti vb-címvédője, Talmácsi Gábor a 9. helyről vághat neki az Ausztrál Nagydíjnak. A magyar motorost az erős szél és fájós keze hátráltatta a „nemszeretem” pályán.
Jót ehet és jót tehet a héten az, aki a budapesti Palotanegyed hét éttermének egyikében ebédel vagy vacsorázik. Ezek ugyanis napi bevételük felével hozzájárulnak az ország éhező gyermekeinek étkezéséhez. A finom falatok mellett közismert művészek, sportolók és médiaszemélyiségek várják a vendégeket.
Olimpiai bajnok kardvívónk, Szabó Bence mellét feszíti a büszkeség, fia, ifjabb Szabó Bence ugyanis a legutóbbi labdarúgó Ligakupa-mérkőzésen két góllal járult hozzá az Újpest kaposvári győzelméhez. Nem csoda, hogy a felnőttek között bemutatkozó 18 éves csatárra már a lila-fehér szurkolók is felfigyeltek.
Néhány felszedett kiló, egy remekbe szabott protézis, a löttyedt, ráncos mű arcbőr bármelyik színésszel csodát tehet. Az amerikai filmiparban mindent be is vetnek a siker érdekében, de hogy a nézőt elvarázsolják ragyogó tehetségű maszkmesterekr eis szüksége van Hollywoodnak. A legnagyobb mágusok munkái Oscarral ismerték el.
Erőltetett menetben vannak Hajnal Tamásék. Egyre másra játssza a meccseket a Dortmund: csütörtökön az UEFA-kupában járt csodaközelben a német gárda, ma pedig már a Hannovert fogadja. A látogató kulcsembere Huszti Szabolcs, Hajnal válogatottbeli csapattársa a középpályán.
Származásuk miatt ártatlanul legyilkolt emberek százezrei, a kábítószer csapdájában vergődők tömege, átvert, földönfutóvá tett páriák sokasága – ezek sorjáznak a világ tíz, jelenleg is körözött személyének bűnlajstromán. Meglehet, sohasem fülelik le őket. Ám egy – nem emberi – igazságszolgáltatás elől aligha lesz menekvés.
Megpróbál vér szerinti édesapja, az egykori argentin klasszis, Diego Maradona farvizén neves argentin klubhoz szerződni ifjabb Diego Maradona. Az a terve, hogy a River Plate mezét húzza fel. Persze kérdés, egyáltalán megkínálják-e ajánlattal?
Hiába a mindenre kiterjedő kutatások, még ma is számos rejtély övezi a Földet és az azon kialakult életet. A tekintélyes New Scientist tudományos magazin szerint vannak olyan kérdések, amelyekre a mai napig nem kaptunk választ. Hét olyan feltevést fogalmaztak meg, amelyekre egyelőre nincsen megoldás.
Sokan azért képtelenek leszokni a dohányzásról, mert annak puszta gondolatától is pánikba esnek, hogy meg kell válniuk egy régi „társtól”. Ez is azt mutatja, hogy minden fejben dől el. Az első lépés tehát meghozni a döntést: leteszem a cigarettát! Mindezt az az Allen Carr tanácsolja, aki saját leszokási technikát alkotott meg, s amelynek segítségével mára milliók hagytak föl (ön)gyilkos…
II. Szeszósztrisz fáraó (Kr. e. 1880–1873 körül) által alapított királyi temetkezőhelyhez és település maradványaihoz utazik a Szépművészeti Múzeum által szervezett nemzetközi régészeti kutatócsoport. Az egyiptomi lelőhely történetileg jelentős, ám erősen veszélyeztetett. A nyolc fős expedíció a Kairótól délre, a Fájjum-oázis bejáratánál, a mai el-Lahun falu mellett elterülő kiterjedt rommezőnél…
Az elmúlt évek legnagyobb, legváltozatosabb, legtöbb újdonságot felsorakoztató autókiállítása nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt szombaton Párizsban. Elképesztő mennyiségű, 118 világ és európai premier várja a látogatókat, és már-már azt hihetnénk, hogy gazdasági válság ide, visszaeső értékesítés oda, az autóipar mindebből nem érez meg semmit. Pedig a mostani pompás tálalás csupán az utolsó…
A sportrajongó amerikai férfiak egyik kedvence Maria Kanellis pankrátornő, aki nemcsak a ringben lehengerlő, hanem a címlapfotókon is. Főként a nyuszis magazinban domborított emlékezeteset az egykori modell, nem csoda, ha ismétlésre kérték. Ő azonban másodszorra már a barátnőjét is bevenné a buliba.