2007. november 26. hétfő

nov. 26
12:10
Pákó verekedett a Mokkában (Blikk)
Fekete Pákó nekiesett Gerencsér Tamásnak
nov. 26
13:18
Tanulj vezetni Giannitól! (Blikk)
BUDAPEST – A Viasat3-on futó Sofőrök egyik műsorvezetője, Gianni (36) anynyira belejött a vezetősdibe, hogy felcsapott oktatónak. A Dodgem autósiskola ugyanis felkérte, hogy ha ennyire jól megy neki a kritizálás, ugyan mutassa már meg, hogyan tudná ezt élőben is csinálni.
nov. 26
17:02
Détár és Rékasi: jelenetek egy házasságból (Blikk)
Nyíregyháza – Saját pénzéből állította színpadra Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színdarabját Détár Enikő és Rékasi Károly. A színész házaspár délutánig próbált Nyíregyházán, de végre örülhettek, hiszen velük volt a kisfiúk, Zsebi, az elmúlt két hónapban ugyanis alig találkoztak a gyermekeikkel.
nov. 26
18:27
Még nem házasodnak a playmate-ek (Blikk)
Budapest – Úgy tűnik, a hazai vezető modellek közül, csak Dundika (24) merte bevállalni az esküvőt, a többiek vajon miért nem mentek eddig férjhez. Megkerestük őket, hogy mondják el miért nem gondoltak eddig a házasságra. Bódi Sylvi (26) szerint nem a papír a lényeges, Metzker Viki (21) viszont reméli, 25 évesen már jegygyűrű lesz az ujján
nov. 26
19:15
Sarkozy otthon felejtette Delont (Blikk)
Mint a nagymamát tankolás után az út szélén, úgy felejtette otthon Alain Delont a Kínába kétnapos hivatalos látogatásra a fél francia kormány, valamint édesanyja és egyik fia társaságában érkező Nicolas Sarkozy államfő - mondta be hétfőn a France Info hírrádió. Az ügyről a 72 éves felháborodott színész maga tudtatta a francia sajtót.
nov. 26
22:00
Szinetár Dóra terhesen is kívánja a szexet (Blikk)
"Hetenként változó, hogy van-e indíttatásom a dologhoz vagy nincsen" - vallja Szinetár
nov. 26
22:02
Perel Pavarotti özvegye (Blikk)
Kíméletlen bosszúhadjáratot indított Pavarotti (†71) második felesége
nov. 26
22:04
Szakácsnak áll Depardieu (Blikk)
Nem hagyják azért teljesen egyedül a konyhában

2007. november 27. kedd

nov. 27
7:08
Havas felejtsen el egy életre! (Blikk)
Annácska beismerte, újra drogozik, de meg is sértődött a kikotyogóra
nov. 27
8:43
"Izgatnak az új dolgok" (Blikk)
„Kifejezetten izgatnak az új dolgok, nem vagyok egy múltpártoló típus" – ismerte be az énekesnő
nov. 27
9:26
Életveszélyben A nagy fogyás versenyzői (Blikk)
Kilencven fokos szaunában edzett Peti és István
nov. 27
12:57
Százmilliókra biztosították Rippeléket (Blikk)
BUDAPEST – Veszélyes üzem, ahogyan a Rippel testvérek dolgoznak. Hajmeresztő mutatványaikra csak külföldön, alkuszon keresztül tudtak biztosítást kötni. A tét ugyanis nem kicsi: több 100 millió forintra vannak bebiztosítva sérülések esetére.
nov. 27
15:27
Beteg gyereken segített a Pa-Dö-Dő (Blikk)
nov. 27
15:43
Íme Salma Hayek kislánya (Blikk)
A két hónapos, máris csodaszép Valentina Paloma Pinault-nak sem lesznek soha anyagi gondjai
nov. 27
16:50
Britney boldogsága (Blikk)
Mivel a hálaadás napján az apjukkal voltak, Btritneyé a karácsony
nov. 27
17:01
Harmadik válásáról ír könyvet Albert Györgyi (Blikk)
A könyv jövőre már a boltok polcain lesz
nov. 27
18:38
Nyuszilány lett Sziszi (Blikk)
Levetkőzött a ValóVilág bombázója

2007. november 28. szerda

nov. 28
6:08
Kamarás hajlandó a DNS-vizsgálatra (Blikk)
A színész a bírósági tárgyaláson is tagadta, hogy ő az apa
nov. 28
6:10
Rajongók írhatják a Harry Potter folytatását (Blikk)
Áldását adta a Harry Potter kötetek szerzője, J. K. Rowling arra, hogy a varázslótanonc további kalandjait rajongói is megírhatják.
nov. 28
6:12
Kelemen Anna a kokain mámorában (Blikk)
Annácska éjjelenként végighívja a telefonjában szereplő ismerőseit
nov. 28
12:49
Cári kutyát kapott ajándékba Koós János (Blikk)
nov. 28
20:23
Mónika nem készül apás szülésre (Blikk)
14 kilót hízott a műsorvezető

2007. november 29. csütörtök

nov. 29
6:05
Mi történt Victoria Beckham melleivel? (Blikk)
Északi irány helyett újabban erősen dél felé tartanak
nov. 29
6:07
Az átvert Leo elbőgte magát (Blikk)
A műsorvezetőnek felmondtak, aztán kiderült, hogy átverés az egész
nov. 29
6:09
Pálffy újra Stahl oldalán (Blikk)
Közös üzletbe fogott a két tévés
nov. 29
6:11
Lefeküdtem Tom Cruise-zal (Blikk)
"Találkozhattam vele, hogy segítse egy kicsit a színészi karrierem"
nov. 29
7:09
Kórházban A nagy fogyás versenyzője (Blikk)
Megjósoltuk, bekövetkezett a baj: Misi rosszul lett a kemény fogyókúrában
nov. 29
7:51
Rúzsa Magdi: Micsoda szülinap! (Blikk)
Dedikálás közben lepték meg rajongói egy csokitortával
nov. 29
10:41
Rambo keményebb, mint valaha (Blikk)
Szinte napra pontosan húsz év után tér vissza John Rambo, az enyhén kattant vietnami veterán katona, aki egyszemélyes dzsungelhadseregként több korosztály szívébe is belopta magát
nov. 29
10:52
Elkelt James Bond (Blikk)
Még a karácsonyt sem tudta kivárni Craig, az ünnepek előtt megkérte barátnője, Satsuki Mitchell kezét
nov. 29
11:39
Művészet vagy perverzió? (Blikk)
BUDAPEST – Ugyancsak meghökkentő képekben álmodta színpadra az orosz szerző, Alekszandr Ivanovics Vvegyenszkij, Ivanovék karácsonya című művét a filmes (Megáll az idő – 1981) és színpadi rendező, Gothár Péter (60) .
nov. 29
14:40
Katona Klári az álmait éli (Blikk)
Az énekesnő nem fél az idő múlásától
nov. 29
15:28
Julia Roberts háborúba kezdett (Blikk)
Julia Roberts vs. Angelina Jolie
nov. 29
15:56
A királynő többmilliós nyakéke (Blikk)
Királyok ékszerészének lenni nagy kiváltság. Varga Miklós (60) üzlete előtt nem ritka, hogy fekete öltönyös kormányőrök várakoznak, amíg a külföldi fenségek vásárolnak. A szakma egyik doyenje ismét királyi ékszereket készített egy igazi szépségkirálynőnek. Bodri Krisztina (22) szombaton a pekingi döntőn a többmilliós kincsekkel a testén próbálja majd elhódítani a koronát
nov. 29
16:43
Óriási showra készül Kylie (Blikk)
Vitaminkúrával javítja az állóképességét
nov. 29
17:05
Naomi Hamiltonnal kavar (Blikk)
A modellek királynője kedden együtt töltötte az estét Lewisszal
nov. 29
17:37
Diana látta meghalni a barátját (Blikk)
Diana hercegnő látta barátját, Dodi Fayed-et meghalni – derült ki egy rendőr londoni felsőbíróságon tett tanúvallomásából, amely Diana 1997-es halálának körülményeit vizsgálja.
nov. 29
17:42
Átírták a forgatókönyvet Stohl miatt (Blikk)
A Tűzvonalban című sorozatban vasárnap este tér vissza a képernyőre súlyos balesete után a főszereplő, Stohl András

2007. november 30. péntek

nov. 30
6:23
Jáksó és Koós az új Ádám és Éva (Blikk)
Jáksó László és Koós Réka összejött! Legalábbis egy hangoskönyv erejéig
nov. 30
6:25
Míg anyu dolgozik én, a kutyára vigyázok (Blikk)
Stahl Judit lánya, Hanna
nov. 30
6:27
Oláh Ibolyának nem adnak hitelt a bankok! (Blikk)
Az énekes nem tudja megvenni Székesfehérváron kinézett lakását
nov. 30
6:29
Fábry sztárt farag a kis mesemondóból (Blikk)
Utasi Árpi a legkisebb szegénylegényből a legnagyobb csillag lehet
nov. 30
6:31
Tornóczky Anita szerelmes (Blikk)
A fenekével keltette fel párja érdeklődését
nov. 30
8:39
Szocialista képviselő fenyegeti Hajdú Pétert (Blikk)
Felhívták a műsorvezetőt, ha kiderül az ügy, vége a karrierjének
nov. 30
12:33
Házasság első pillantásra (Blikk)
nov. 30
14:25
Nagy dobásra készül Hajdú Péter (Blikk)
December 3-án, hétfőn 14 órától Hajdú Péter volt a Csevegő vendége
nov. 30
14:51
Pamela Anderson: mindig szexelünk (Blikk)
nov. 30
15:34
Gallusz Niki, a partilány (Blikk)
Lassan nincs olyan valamire való fővárosi parti, ahol ne tűnne fel Gallusz Niki. A Madách Színház színésznője jelenleg nem él párkapcsolatban, ezért szabad estéit legszívesebben barátaival, partikon tölti
nov. 30
15:55
O. J. Simpson leleplez (Blikk)
Csaknem másfél évtizedes rejtélyről rántja le a leplet a huszadik század egyik legnagyobb gyilkossági botrányának főszereplője, O. J. Simpson (60)
nov. 30
18:09
Péter a Margitszigeten találkozhatott szerelmével (Blikk)
A nagy fogyás versenyzőjének Kingán kívül nem kell más nő

Keresés