Kedden mutatta be a BKV Zrt. a készülőben lévő Volvo Regio buszt, amellyel január 12-én indul a Bamako Rally-ra. A jármű két kerékgarnitúrával vág neki az útnak: a standard gumik mellett speciális, a sivatagi körülményekhez is kiválóan alkalmazkodó tömött gumikkal is készül a 8-as rajtszámmal induló csapat.
300 zoknit, 15 pár cipőt, 1 slusszkulcsot és 40 bugyit-gatyát evett meg eddig egy spániel Nagy-Britanniában, mígnem a legutóbbi nadrágocska elakadt benne.
Szolnok és Szajol közötti vasútvonalon, ezért a vonatok egy vágányon közlekednek - tájékoztatta az MTI-t szerda reggel röviddel 6 óra előtt Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese.
A három illető főállású manóként dolgozott a sarkköri Mikulás Parkban, Rovaniemiben, mígnem 2003-ban elbocsátották őket és idénymunkásokat állítottak helyükbe.
Három börtönőrt ejtettek túszul a foglyok a kelet-spanyolországi Valencia egyik börtönében - közölte kedden az országos büntetés-végrehajtási szervezet szóvivője. Az őröket három vagy négy rab este fél hat óta tartja fogva.
Még napokig kettős látása lehet annak az orvosnak, aki 24 órán belül négy ikerpárt segített megszületni az Egyesült Államokban. Dr. Kenneth Merkitch 19 év óta szülészkedik, de ilyen tömeges ikersikerben még nem volt része. "Magamnak is nehéz volt elhinnem, hogy aznap és éjjel egy kivételével minden baba megkettőzve jött világra."
Nincs bizonyíték arra, hogy a Portugáliában elrabolt angol kislány, Maddie McCann szülei bérelt autójában volt eltűnése után - írta a brit The Sun című lap szerdai internetes kiadása. A McCann házaspárnak dolgozó szakértők szerint, ha a kislány teste valóban az autóban volt, abban egynél több nyomot talált volna a rendőrség.
Két gyermek súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor egy családi ház szobájában tűz keletkezett szerdán délelőtt Kiskőrösön; a helyszínre mentőhelikopter érkezett, a tűz átterjedt a ház tetőszerkezetére is, az oltás jelenleg is tart.
Agyonvertek egy férfit a Heves megyei Karácsondon - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség szerdán. A férfit kedden, a község egyik utcáján támadták meg, s a helyszínen belehalt az elszenvedett sérülésekbe - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Soltész Bálint.
Feltehetően gyilkosság áldozata lett az a 31 éves vietnami állampolgár, akinek holttestére a főváros XVII. kerületben találtak rá egy fás-bokros területen szerda reggel - közölte a BRFK helyszínen tartózkodó sajtóügyeletese az MTI-vel.
102,7 millió jüant, azaz közel két és fél milliárd forintot nyert egy kínai lottózó, amely az ázsiai ország történelmének eddigi legnagyobb összegű főnyereménye. Az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartományban élő ismeretlen játékos, 40 jüan (938 forint) értékben összesen húsz szelvényt adott fel.
Hamis képet festenek a James Bond-filmek a titkosszolgálati munkáról - nyilatkozott az MI6, a brit külső hírszerzés toborzási főnöke a szervezet történetének első nyilvános interjújában. Bond megteremtője ugyanakkor hajdanán a MI6-nál dolgozott.
Irán iszlám köztársaság klerikusai ellenzik, de Nazanin azt mondja, hogy több a kliense, mint amennyit valaha is remélt. Számítógép előtt ülve teheráni lakásában, az asszony a fény törvényeire alapozva jósol. Ez a csillagászattal rokon tudomány az ókori Perzsiából maradt fenn.
Charlie Chapliné a mozi leghíresebb bajusza - állapították meg az ausztrál filmrajongók azon a szavazáson, amelyet a gameplayer.com portál indított be. Az első tíz helyezett személye, illetve szőrzete azonban némi kultúrtörténeti hiányosságról tanúskodik.
Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadnán még kedden történt gyilkosság ügyében, melynek áldozata egy 88 éves asszony volt. A bejelentő személyét bizalmasan kezelik, ugyanakkor a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartják.
A francia rendőrség őrizetbe vett egy 68 éves férfit, akit tizennyolc, többségében homoszexuális ember meggyilkolásával gyanúsítanak - közölték szerdán hivatalos források.
Az idén már harmadszor végeztek agyműtétet a beteg fejének rossz oldalán egy kórházban az Egyesült Államokban. A Rhode Island-i intézménynek büntetésül mindössze 50 ezer dolláros (8,6 millió forint) bírságot kell fizetnie.
Szegeden, a budapesti út bevezető szakaszán kamion gázolt halálra egy kerékpárost - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. M. Toronykőy Márta elmondta: a biciklis férfi azonnal életét vesztette.
Sorra okozza a baleseteket a londoni Tate Modern Galéria új kiállítási attrakciója, a padlón végigfutó 167 méter hosszú, helyenként 90 centiméter mély hasadék. A padlózatot megbontó installáció miatt már 15 látogató sérült meg - jelentette a The Times.
Egy határőrt próbált megvesztegetni az a két Magyarországra a zöldhatáron keresztül érkező szerb férfi, akiket jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Csongrád Megyei Bíróság - tájékoztatta Cseh Attila, a bíróság elnökhelyettese szerdán az MTI-t.
Barbra Streisand is felsorakozott a 2008-as amerikai elnökválasztás demokrata párti jelöltségének megszerzésére pályázó Hillary Clinton mögé. A 65 éves énekesnő, vezető hollywoodi demokrata párti aktivista, egyike azon híres személyiségeknek, akik támogatják Hillary Clinton jelölését.
Elfogták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadnán történt gyilkosság gyanúsítottját - közölte szerdán a rendőrség. A gyanúsított egy 21 éves helyi férfi, akit őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vesztegetés gyanúja miatt hallgatta ki a vám- és pénzügyőrség a CIB Bank három alkalmazottját - közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel. A bank írásos tájékoztatást kapott a nyomozóhatóságtól, hogy az érintett dolgozóit kihallgatták.
Legkevesebb 16 ember halt meg szerdán Colombóban egy robbanásban, amelyet tamil lázadók követtek el - közölte a Srí Lanka-i hadsereg. Korábban a rendőrség arról számolt be, hogy többórás eltéréssel két erős robbanás rázta meg Colombo egyik lakónegyedét - közölte a rendőrség.
Egy idős asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor a háza kigyulladt a XI. kerületi Budaörsi úton szerdán - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-vel. Molnár Péter elmondta, egy lángoló hétvégi faház oltására vonultak ki a tűzoltók.
Villámgyorsan és rekordáron, mintegy kilencmillió fontért (3,2 milliárd forint) kelt el egy eddig ismeretlen és ritkaságszámba menő Fabergé-tojás a Christie's aukciós ház szerdai londoni árverésén.
Motoros láncfűrésszel támadt egy budapesti férfi a miskolci Rendészeti Szakközépiskola diákjaira - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az eset még kedden este történt.
Földmunkásokra támadt egy 70 év körüli férfi szerdán Győrújbaráton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Kocsis Tünde hozzátette: az idős férfit a rendőrök előállították, meghallgatása ezután kezdődik.
Szoknya, fűző, harisnya és cipő - ilyesféle karácsonyi ajándékokat kértek a gyerekek a XVII. században. A naphoz illően advent első vasárnapjának előestéjén, december elsején állítja ki a bécsi székhelyű Állami Levéltár azt a levelet, amelyet a XVII. században írt egy kislány írt a Jézuskának.
Több százezer forinttal - nyugdíjakkal - a táskájában eltűnt egy alsóörsi postásnő kedden. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szerdán megtalálták a kerékpárját Alsóörs és Balatonalmádi között, egy erdős részen. Az asszonyt kedden reggel látták utoljára.
A Hűvösvölgyi út és a Sodrás utca kereszteződésében egy építkezésen II. világháborús robbanószerkezetek kerültek elő a földből. Pásztor Norbert, honvéd tűzszerész főtörzsőrmester elmondta, hogy a helyszínen 21, 75 milliméter átmérőjű német repeszgránátot, 10 páncéltörő gránátot, 4 szintén 75 milliméteres, 88 milliméteres lövedéket találtak.
Kitiltottak az iskolából egy 15 éves észak-ír rockrajongót, aki nem hajlandó levágatni a haját. A vállig érő hajú Grant Stranaghan nem visszakozik, mert mint elmondta, haja az egyénisége része és depressziós lenne nélküle.
Elfogták a nyíregyházi lépcsőházi gyújtogatások gyanúsítottját, egy 25 éves, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli fiatalembert, s egyúttal kezdeményezték előzetes letartóztatását is - jelentette be Gere Zoltán városi rendőrkapitány szerdán sajtótájékoztatón.
Hatrészes tévésorozat készül Luciano Pavarotti életéből. Egy írókból álló csapat már dolgozik a forgatókönyvön, a másfél órás epizódok forgatása jövő nyáron kezdődik - jelentette szerdán az olasz média.
Szabó Jenő bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy jól működő, az országos átlag feletti eredményességgel rendelkező kapitányságot vett át, és további pozitív változást jelenthet a január 1-jén életbe lépő létszámbővítés. A megyei állományba 340 határőr érkezik, így a rendőrök létszáma eléri a 800-at Nógrádban.
Nemzetközi közúti ellenőrzési akciót tartottak szerdán Csongrád megyében magyar, szerb és román rendőrök részvételével; elsősorban a veszélyes anyagok szállításával kapcsolatos szabályok és a tehergépjármű vezetők pihenőidejének betartását vizsgálták - tájékoztatta Radics Róbert őrnagy az MTI-t.
Több tonna húst, ötezernél is több karton zárjegy nélküli cigarettát és több mint tízezer másolt CD-t, DVD-t találtak a Csillagszóró hadművelet eddigi ellenőrzései során - közölte Daróczi Dávid.
A stréber robot bűvöskockát forgat. A pandarobot érzékeny az emberi nevetésre: ha valaki kacagni kezd a közelében, ő is csatlakozik. A fogorvosi robot nyugodt páciense még a kezdő fogorvoshallgatónak is. Japán legnagyobb robotkiállításán a gépemberek és kevésbé emberi gépek mindenre képesek.