Jó úton vagyunk afelé, hogy megfogjuk egymás kezét – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke őszi országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
– Elnézést a késésért, időben ideértünk volna, csak úgy voltam vele, bizonyára megszokták, hogy késve jövök, nem akartam, hogy valaki lecsússzon, úgyhogy megálltunk egy benzinkútnál. Később talán igyekszem leszokni erről – kezdte beszédét Magyar Péter miniszterelnök Veszprémben, miközben rámutatott arra, hogy pontosan öt hónap telt el április 12. ó
"A szabadság nem tiltható be!" mottóval tartották meg szombaton a VI. Pécs Pride felvonulást, amelyet színpadi felszólalások zártak a baranyai megyeszékhelyen.
Az Országgyűlés 5 százalékra csökkentette a tűzifa áfáját, a kormány pedig az állami erdészeti társaságokat a szükséges mennyiség mielőbbi kitermelésére és a folyamatos lakossági ellátás biztosítására utasította. A kabinet emellett az áfacsökkentett tűzifa értékesítési árát is korlátozta.
A szeptember 10-ei határidőig mintegy ezren jelentkeztek a Tisza Szigetek megyei koordinátori és országos elnöki pozícióira - közölte a miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke őszi országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
Egy 17 éves fiút ért halálos áramütés három hete az aszódi vidámparknál, 13 éves barátja próbált rajta segíteni, de nem járt sikerrel. A vidámpark tagadja, hogy ingyen dolgoztatták a fiút, és ügyvédjük szerint az elektromos rendszerük is hibátlan volt.
Maratoni beszédet tartott első miniszterelnöki országjárásának kezdetén Magyar Péter Veszprémben. Rengeteg témát érintett, a működésüket ért kritikákra is kitért.
A kormány gyermekvédelmi jelentése szerint súlyos a szakemberhiány, és a rendszer nem képes megvédeni a gyerekeket. Magyar Péter bocsánatot kért az áldozatoktól. Kiderült, Orbán Viktor terjesztette fel kitüntetésre a pedofil bicskei igazgatót.
Orbán Viktor a kötcsei pikniken azt mondta, 16 év kormányzás után elfáradt, ezért nyaralt augusztusban. A Fidesz elnöksége jövő héten tárgyal a stratégiáról, a korábbi kormányzattal kapcsolatos korrupciógyanús ügyeket politikai propagandának nevezte.
Radics Béla fideszes képviselő alapítványa visszafizette a választás előtt a Kulturális Alapból elnyert 20 millió forintos támogatást, tudta meg az RTL Híradó. Egy másik pályázaton kapott 15 millió forintot nem fizettek vissza. Itt be sem írták a pályázatukba, hogy mire kell nekik a közpénz.
Második világháborús robbanótestek kerültek elő Budapesten, a Margit-szigeten, a tűzszerészművelet idejére a rendőrség a területet mintegy kétszáz méter sugarú körben kiüríti, és lezárja – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete.
A rendőrség még időben lépett, hogy megelőzze a nagyobb problémákat a Pécs Pride felvonulás kapcsán, amelyet szeptember 12-én, szombaton rendeztek meg. A Pécsi Rendőrkapitányság vezetője már előzetesen fokozott ellenőrzést rendelt el a város teljes területén.
Idén is Kötcsén indították az őszt a fideszesek. Orbán Viktor szerint a mostani kormány összes feljelentése propaganda, a volt belügyminiszter pedig azt mondta, hogy nem titkosított semmit.
"Alázattal dolgozik az elesett, a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és fiatal felnőttek életének jobbításáért" – írták Vásárhelyi János volt igazgatóról, aki 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott.
A több mint 200 oldalas, a gyermekvédelem összeomlását bemutató szakmai diagnózis nyilvánosságra hozásával egyidőben szervezett sajtótájékoztatót szombaton Magyar Péter a Kossuth Lajos Gyermekotthonban. Az eseményen Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter, illetve Gyurkó Szilvia államtitkár is részt vett.
Második világháborús robbanótestek kerültek elő Budapesten, a Margit-sziget középső részén, a pesti oldalon. A tűzszerészművelet idejére a rendőrség mintegy 200 méter sugarú körben kiürítette és lezárta a területet.
Kötcsei vendégek számoltak be a Telexnek arról, mit mondott a Fidesz elnöke zárt ajtók mögött. A választási vereségről kevesebbet beszélt, arról inkább, hogy már nem kéne védekezniük.
Második világháborús robbanótestek kerültek elő Budapesten, a Margitsziget középső részén, a pesti oldalon. A tűzszerészművelet idejére a rendőrség mintegy 200 méter sugarú körben kiürítette és lezárta a területet.
Magyar Péter szerint az ország rendbetételével és az elszámoltatással kapcsolatban komolyak az elvárások a Tiszával szemben. A miniszterelnök országjárásának első, veszprémi állomásán arról beszélt, hogy jogállamot csak jogállami módszerekkel lehet visszaépíteni, miközben véleménye szerint az embereknek is ideje újra beszélniük egymással.
Pintér Sándor volt belügyminiszter a kötcsei polgári pikniken adott rövid interjút a sajtónak. Vályi-Nagy volt államtitkár Partizánnak tett állításairól szólva jelezte, hogy a belügyminiszternek nincs joga lehallgatást elrendelni.
Több részlet is nyilvánosságra került Orbán Viktor szombati kötcsei beszédéből. A volt miniszterelnök a beszámolók szerint arról beszélt, hogy a Fidesznek ellenzékből kell újjászerveznie magát, miközben a Tisza Pártot Magyarország szuverenitását veszélyeztető, "újkommunista" rendszer képviselőjeként jellemezte.
A szódaszifon és a habpatron után újabb ikonikus retró tárgy története ér a végéhez. 117 év után végleg bezárja kapuit a bonyhádi zománcgyár, a céget ugyanis felszámolják. Bár az üzem gépsorai leállnak, a legendás piros lábasok – amelyek vasból készültek, így a mai indukciós tűzhelyeken is hibátlanul és energiatakarékosan működnek – valószínűleg mé
A szociális és gyermekvédelmi államtitkár először a Telex élő műsorában beszélt részletesen a szombaton megjelent Gyermekvédelmi diagnózis legfontosabb megállapításairól és arról, hogy a kormány milyen intézkedésekkel akarja megoldani a terület problémáit és a kórházban rekedt gyerekek helyzetét. Azt mondta, a következő hetekben nyilvánosságra hozz
A belső eligazításon elhangzottakról névtelen résztvevők számoltak be a sajtónak. Szerintük a volt miniszterelnök a Polgári Pikniken kijelölte a párt fő feladatát, ami nem a bocsánatkérés.
A miniszterelnök továbbra is hallani akarja az emberek hangját, de türelmet is kér az ígéretek teljesítésére. A választás utáni országjárásának első állomásán emlegetett több tiszás politikust, és próbált választ adni arra, mi jön 123 nap kormányzás után.
Orbán Viktor szombaton megérkezett Kötcsére, ahol a hagyományos kötcsei pikniket tartják. A Fidesz elnöke, Magyarország korábbi miniszterelnöke a rendezvény főszónokaként mondott beszédet. A politikailag kiélezett helyzet miatt az eseményt és Orbán Viktor beszédét egyaránt különleges érdeklődés övezte.
"Egy éve még nem gondoltam volna, hogy ha nem is egy teljesen szabad, de egy szabadabb Magyarországon állhatunk itt" – mondta beszédében a felvonulás szervezője.
A főpolgármestert a Mayday című film forgatása kapcsán említették meg a rendezők és a producerek, sőt maga főszereplő, Ryan Reynolds is. Tisztázta, hogy valójában nem volt közvetlen telefonbeszélgetés közte és a színész között, csupán intézményi egyeztetés zajlott.
Részleteket osztott meg kötcsei beszédéből a Fidesz elnöke. Orbán arról beszélt, hogy Tisza Párt brüsszeli gyarmatot csinálna Magyarországból, és mostantól "vége a türelemnek és a méltányosságnak" feléjük.
A 37. heti sorsoláson öttalálatos szelvény híján senki sem vitte el a 2,82 milliárd forintos mesés összeget. Viszont a négyesekkel többen is 2 milliót kaszálhattak.
Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el vasárnapra a Dorogi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az intézkedés szeptember 13-án délben kezdődik, és egészen éjfélig tart, police.hu.
Időközi önkormányzati választást rendeznek Csobánkán, ahol a mintegy háromezer szavazópolgár az új polgármesterről és a hatfős képviselő-testület összetételéről dönt. A voksolást a korábbi képviselő-testület önfeloszlatása miatt kellett kiírni.
A Magyar Közlöny pénteki számából kiderült, hogy a magyar kormány több mint 657 millió forintot fordít arra, hogy elhárítsa az iparbiztonsági veszélyt és a fenyegető környezetkárosodást a Dunai Vasmű területén.
Folyamatosan nő a csípő- és térdprotézis vagy a szürkehályog miatt műtétre várakozók száma a NEAK adatai szerint. A kormány ugyan konkrét ígéreteket tett, de még mindig nem látni, hogyan akarják ledolgozni a várólistákat. A Telexnek nyilatkozó egészségügyi közgazdász szerint orvosi kapacitás lenne rá, de ösztönzők hiányában az egészségügyi személyz
A most jelölt jogászok közül akad, aki többször is megszólalt a jogállamiságot érintő kérdésekben, valamint olyan is, akit a NER alatt el akartak lehetetleníteni. De köztük van a jogásztársadalom Jungkookja, Ligeti Miklós, valamint a Semjén Zsolt által kitüntetett Orosz Árpád Gábor is. Tudják-e garantálni az új arcok, hogy ezután tényleg független
Nyugdíjas státuszának intézéséről beszéltPintér Sándor volt belügyminiszter a kötcsei polgári piknikre érkezve. A korábbi tárcavezető a választások óta első alkalommal nyilatkozott nyilvánosan.